Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Márciusban két méretben érkezik a Xiaomi brutál telefonja

2017. december 12. - omixia

A kínai gyártó folytatja a Redmi 5-el kezdett gyakorlatot, a következő zászlóshajó, az Mi 7 mellé kapunk egy Plus jelölésű modellt is.

xiaomi-mi-7-1.jpg


A Snapdragon 845-et néhány nappal ezelőtt jelentették be. Ez azt jelenti, hogy a Samsung Galaxy S9 és a Xiaomi Mi 7 előtt is megnyílt az út, hiszen a hírek szerint mind a két készülék a Qualcomm legújabb fejlesztésére épül majd. A Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun nemrégiben egy interjúban elmondta, hogy a Mi 7 a közeljövőben piacra kerül. Piaci források szerint ez az időpont március lesz.

xiaomi-mi-7-5.jpg

A madarak nem csak a megjelenés időpontjával kapcsolatban csicseregtek, kaptunk információt a hardverről is, ezeket az infókat pedig több forrás is megerősítette. Ezek szerint tehát a SoC a Snapdragon 845 lesz, ami 10 nanométeres csíkszélességen készül, nyolc processzormagot tartalmaz, amik maximális órajele 2,55 GHz. A hírek szerint a telefonok két kiépítésben érkeznek. Lesz egy 6 GB-os memóriával és 64 GB háttértárral, valamint egy 8 GB memóriával és 128 GB tárolóval rendelkező verzió. 256 GB-os verzióról nem tudunk, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy idővel kapunk egy mégnagyobb belső tárral rendelkező telefont.

xiaomi-mi-7-2-640x433.jpg

A Xaomi Mi 7 és Mi 7 Plus a jelenlegi trendeknek megfelelően 18:9-esteljes képernyős kijelzővel rendelkeznek. A panel immár nem IPS, hanem OLED technológára épül majd. A normál Mi 7 képátlója 5,65- míg a Plus verzió 6,01 colos lesz. A 18:9-es képaránynak köszönhetően a kisebbik verzió szélessége éppen csak meghaladja majd egy normál 16:9-es képátlójú, 5 colos kijelzővel szerelt telefon szélességét. A jelenlegi információk szerint a telefonok hátulján egy duplakamerás rendszert találunk, ezek két 16 megapixeles megoldásból állnak, míg az előlapon egy újabb 16 megapixeles fényképezőt dolgoztathatunk. Az utolsó információ az akkumulátort érinti, ez valószínűleg  3350 mAh kapacitású lesz és támogatja majd a vezeték nélküli töltést.

 

További híreink:

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5813483871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.12.13. 12:31:51

Ez jó, de miért várnék erre? Nem tűnik egy nagy durranásnak, proci picit jobb, apró reszelés, de ehelyett jó egy hasonló árú galaxy8 is. Ha ma még nem, Március-ra hasonló lesz, már manapság sem nehéz 700 EUR környékén új Galaxy 8 Note-hoz jutni

omixia 2017.12.13. 12:37:45

@Eltévelyedés: Ez a telefon a Galaxy 9 ellenfele lesz nem a 8-é. Pont annyira érdemes rá várni, mint a Galaxy 9-re. Ha szereted, hogy mindig a legújabb telefon van a kezedben megveszed, ha meg elég a tavalyi is, akkor nem veszed meg sem ezt, se bármelyik másik gyártó legújabb telefonját.

AK76 2017.12.15. 15:47:29

Ha nem lesz benne B20,ahogy a Mi6-ban sincs,felejtős a dolog,nem is értem a logikájukat,a Note4-be beteszik,a Mi Mix 2 is megkapta,ellenben sem a Mi6,sem a Mi Note2-ben nincs.
Értelmetlen...
süti beállítások módosítása