Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

10+1 menő Xiaomi kütyü 5 ezer forint alatt - április

2018. április 06. - omixia

A rengeteg lájkból úgy tűnik, hogy még mindig kedvelitek az olcsó Xiaomi cuccok ajánlóját, így ebben a hónapban is összeszedtük a legjobb tíz kütyüt.

original_xiaomi_mi_iv_hybrid_dual_drivers_earphones_2.jpg

Ez egy Xiaomi blog, amiből egyenesen következik, hogy a szerkesztők megrögzött Xiaomi fanok. Az általunk ajánlott legtöbb terméket már ki is próbáltuk, sőt, nagyon sok folyamatos használatban is van, így aztán megalapozott véleményt tudunk róluk írni. Nem mintha nagyon mellé tudnánk nyúlni, ha Xiaomi kütyüt veszünk, mert eddig még egyetlen egyben sem kellett csalódnunk.

Ebben a hónapban nem tíz, hanem 15 terméket válogattunk össze, és próbáltunk olyanokat, amikre élő kuponos akció van, vagyis ezeket most a rendes árnál valamivel olcsóbben vehetjük meg. Sőt, hogy tovább fokozzuk a hangulatot, a cikk utolsó ajánlója mellett egy nyereményjátékot is találtok majd, amiben egy menő Xiaomi napszemüveget nyerhettek meg. Jó böngészést kívánunk ismét, és játékra fel!


1. Xiaomi Mi Bluetooth 4.0 hangszóró

 

 

A Xiaomi sok fajta Bluetooth-os hangszórót gyárt. Ezek közül az legolcsóbb és legkisebb került ebbe a válogatásba. Mivel közeledik a nyár, a kerti partik ideje és strandszezon, ez a hangszóró jó helyen lesz majd a strandtáskában, hiszen annyira kicsi és könnyű, hogy nem fogja húzni a vállunkat, és ha beugrunk a Balatonba akkor is könnyen elrejthetjük a törölköző alá. A hangszóró alumínium házban lakik, a beépített Lítium akkumulátor segítségével 4 órán keresztül használhatjuk egy feltöltéssel. Az apró, de mutatós szerkezet nem csak zenehallgatáshoz használható, hanem kihangosítónak is, így használhatjuk akár autóban vagy kerékpározás közben is, ha úgy tetszik.

Ez a hangszóró sem a magas áráról lesz híres, főleg, hogy most kupon is van hozzá, amivel 4100 forint helyett 3050 forintért vehetjük meg.

Ha szeretnétek beszerezni, akkor itt nézzetek körül, és használjátok a GBAPR013 kuponkódotXiaomi Mi Bluetooth 4.0 hangszóró


 

2. Xiaomi xiaofang Smart WiFi IP kamera

Xiaomi xiaofang Smart 1080P WiFi IP Camera European and American Version 1

Ez a kamera egy műremek. apró, funkcionális, de mégis látszik rajta, hogy igazi minőségi darab. A Xiaomi nagyon ügyes abban, hogy a nagyon egyszerű eszközöket is olyan képességekkel pakolja tele, ami miatt minden tech-függő nyálképződése elindul.

Xiaomi xiaofang Smart 1080P WiFi IP Camera European and American Version 2

A Xiaomi xiaofang Smart WiFi IP kamera egyik legnagyobb előnye az ára. Mindössze 20 dollárt kérnek érte, ehhez képest pedig komoly tudással rendelkezik. Az 1/2,7 hüvelykes CMOS érzékelővel, szerelt kamera 1080p -, Full HD videót készít. Az érzékelő rekesznyílása a mérethez képest nagyon jó, f/2.0 értékkel rendelkezik, az optika látószöge 110 fok. Rendelkezik éjjellátó móddal is, ennek segítségével sötétben is képes 9 méteres távolságig értékelhető képet vagy videót készíteni.

Ez a kamera arra is alklmas, hogy beépítsük a Xiaomi okos otthon rendszerébe. Mivel könnyen használható, könnyen felszerelhető, ráadásul kicsi és diszkrét tele szórhatjuk vele a lakást, így amíg otthon és a telefonunkon van internet, addig láthatjuk mi történik lakásunkban a távol létünk alatt.

Van ehhez a kamerához is kuponkód, amivel 10 százalékot, vagyis 2 dollárt faraghatunk az árából. A GBAPR023 kuponnal jelenleg 4600 forintért tehetjük a kosarunkba itt: Xiaomi xiaofang Smart WiFi IP kamera (európai verzió)

 

Frissítés: A kamera sajnos kifogyott, de van helyette két másik:

XIAOMI CHUANGMI 720P Smart Camera IR

Xiaomi dafang 1080P Smart Monitor Camera

Az első kamera olcsó, de csak 720p a felbontása. A második drágább, viszont cserébe távolról mozgatható, forgatható, stb.


 

3. Xiaomi TS Anti-blue-rays védőszemüveg

A Xiaominál azt mondják, hogy hagyd a fenébe a drága és nehezen használható, LCD monitorokra szerelhető fényszűrőket. Ezek ugyan hasznosak, hiszen kímélik szemünket azalatt amíg a kijelzőt bámuljuk, de van ennél jóval olcsóbb és praktikusabb lehetőség is, amit ráadásul zsebre is vághatunk, és használhatunk otthon a munkahelyen, vagy bárhol máshol, ahol monitor elé kell ülnünk. Igen, ez a Xiaomi értelmezésében egy hordozhat védelem, amit mi hívjunk egyszerűen szemüvegnek.

Ez egy olyan termékek, amiről nem lehet túl sokat. Ez egy uniszex szemüveg, amit irodai munkához, pontosabban kimondottan számítógépes munkához ajánl a Xiaomi. Kiszűri az LCD és LED TV vagy monitor, táblagép, okos telefon által kibocsátott kék fényt, ezzel pedig óvja és pihenteti a szemünket. Hosszan monitor előtt ülőknek kimondottan ajánlott a használata.

Xiaomi TS Anti blue rays 1

Hogy azért valami konkrétum is legyen az ajánlóban, a szemüveg nagyon könnyű, mindössze 0,018 kilogramm, a lencse 5,4 x 3,7 centiméteres, az orrnál a párnák távolsága 1,7 centiméter.

A Xiaomi TS Anti-blue-rays védőszemüveg ára kereken 5000 forint lenne, ha nem lenne ehhez is kuponkódunk. Mivel van, ennek az árából is tudunk faragni tíz százalékot. Használjátok a GBAPR007 kuponkódot itt: Xiaomi TS Anti-blue-rays védőszemüveg

Frissítés: A kuponkódos készlet kifogyott, így maradt az eredeti 5000 forintos ár!


 

4. Xiaomi távirányítható Bluetooth-os szelfi bot

Xiaomi Selfie Stick Bluetooth Remote Shutter Tripod Holder 3

Ebben az összeállításban ez a cucc egyik személyes kedvencünk.. A Xiaomi árul néhány fajta szelfi botot, de ez az, ami legjobb. Használhatjuk a szokásos módon szelfibotként, de kamera (telefon) állványként, tripodként is, ráadásul jó esetben akár 10 méteres távolságból is elkészíthetjünk egy frankó csoportképet vele.

Xiaomi Selfie Stick Bluetooth Remote Shutter Tripod Holder 1

A szerkezet nagy része alumíniumból készül, a lábak műanyagok, de erősek, a végükön pedig puha gumi található, hogy ne akarjon lecsúszni sehonnan. Becsukott állapotban 19 centi a hossza, szóval táskában is lazán elfér, kinyitva pedig 42 centivel hosszabbíthatjuk meg karunkat. A boton található telefontartóba 56 és 89 milliméter közötti szélességű telefont tehetünk.

Xiaomi Selfie Stick Bluetooth Remote Shutter Tripod Holder 2

Mivel erről a cuccról cikket is olvashattok nálunk nem is szaporítjuk tovább a szót, ha érdekel Titeket, akkor kattintsatok ide: Xiaomi selfie bot, amivel örömmel hadonászok

Nagy öröm, hogy ez a bot is megkapható már 5000 forint alatt, sőt, ahogy az eddig ajánlott termékekhez, úgy ehhez is adunk kuponkódot. A GBanniversary239 kód segítségével 4850 forint helyett 4330 forintért csaphatunk le rá, vagyis kicsivel több, mint 10 százalékot spórolunk.

Itt találod meg: Xiaomi távirányítható Bluetooth-os szelfi bot


 

5. Xiaomi Yeelight YLDP05YL okosizzó

Bekövetkezett amire nagyon sokan vártunk, tovább fejlesztették a Xiaomi okoségőit végre. Ez a világítótest ezen a héten került a boltok polcaira és rögtön kaptunk rá kedvezményt is. Igazság szerint nem fért volna be az 5000 forint alatti kategóriába, de a kunonos akciónak hála most éppen becsúszott alá!

20180309174217 60258

A Xiaomi által forgalmazott okoseszközök közül ezek az okosizzók voltak eddig is a legkedveltebbek, de egy dolog miatt sokan óckodtak tőle, ez pedig a fényerő volt. A 600 lumen bizony nem feszítette szét a szobát. Nekem két darab dolgozik a nappaliban, és nem mondom, egy-egy alkalommal tényleg jó lenne, ha kicsit több fényt adnának.

A most érkezett új égők segítenek ezen a problémán. A régi okoségő 600, az új viszont már 800 lumenes, ami akárhogy is nézzük 30 százalékos növekedést jelent. Ezzel sem fogunk egy báltermet kivilágítani, de otthoni felhasználásnál ez a 30 százalék már elegendő lesz.

1521517049522100

Az új okoségők azonban más fronton is erősödtek. Eddig is ragyogóan lehetett őket a telefonunkra telepített programmal vezérelni, ám ezentúl akár hangvezérlést is használhatunk. Ez úgy vált lehetségessé, hogy az égők kompatibilisek lettek az  Amazon Alexa és a Google Assistant személyi asszisztensekkel. Plusz funkcióként a lámpák akár a zene ütemére való fényváltásra is beállíthatóak, így buliba vagy kiállításra is alkalmas eszközökké váltak.

A fehér fényű okosizzót a DIMYEE27 kuponkóddal itt tudjátok megvenni:  Xiaomi Yeelight YLDP05YL okosizzó


 

6. Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő

Az a nagy helyzet, hogy ez az okoskarkötő is csak azért kerülhetett ebbe a listába, mert van hozzá kuponos akció. Anélkül nagyjából 6800 forintot kéne érte fizetnünk. A Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő az eladási listák élén tanyázik már elég régóta. Ez persze nem is csoda, hiszen olcsó, sokat tud és rendkívül ellenálló darab, és itt most ne a reklámra gondoljatok, amiben New Yorkban fúj a szél, Oslóban meg esik az eső és a hajunk mégis tart. Ennél sokkal extrémebb a a helyzet!

Xiaomi Mi Band 2 1

Nemrégiben összefutottam egy orosz nyelvű videós teszttel, ahol a Xiaomi Mi Band 2-öt konkrétan belefagyasztották egy nagy jégkockába, utána a  jéggel együtt forrásban lévő vízbe tették és jó sokáig forralták. Talán mondanom sem kell, hogy az okoskarkötőnek ez meg sem kottyant. Értem én, hogy vízálló, na de azért ezek a képességek jóval túlmutatnak egy egyszerű IP67-es szabványnak való megfelelőségen!

Xiaomi Mi Band 2 2

A funkciók terén amúgy nem tér el a többi hasonló eszköztől. Mutatja az időt, számolja a lépseket és a megtett távolságot, jelzi a bejövő hívásokat és üzeneteket, ébreszt, monitorozza az aktivitásunkat és az alvásunkat is a hozzá letölthető telefonos alkalmazás segítségével. A belépő szinthez képest pluszt jelent, hogy rendelkezik szívmonitorral is.

Xiaomi Mi Band 2 3

Az extrák közé sorolható még, hogy a karkötő szíja és az elektronika két külön rész, így, ha a szíj elszakad vagy egszerűen csak szeretnénk más színt használni belőle, akkor nem kell egy komplett karkötőt venni, elég csak egy másik szíjat vásárolni.

Xiaomi Mi Band 2 4

Bár azt gondolhatnátok, hogy a Xiaomi Mi Band 2 drága darab, mert ismert gyártó neve szerepel a dobozon, vagy mert ellenálló, vagy mert cserélhető a szíj. Nos, ez nem így van, az Mi Band 2 semmivel sem kerül többi mint a konkurens noname megoldások. Az ára 26,99 dollár, vagyis nem egész 6800 forint, a szállítás pedig ingyenes! De most, egy akció keretében már 20 dollárért, vagyis 5000 forintért megvehetitek, ehhez a vásárlásnál a  HSC4thD064 kuponkódot kell használni. A kuponos készlet itt elég alacsony, szóval ne minket hibáztassatok, ha lecsúsztok róla

A karkötőt itt találod: Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő információk


 

7. Xiaomi MiJIA IR éjszakai lámpa

sh109121.jpg

Erről a lámpáról már olvashattatok egy rövid cikket nálunk. Annyira tetszik és annyira olcsó, hogy bűn lett volna az ismétlés miatt kihagyni ebből a listából. Ez a lámpa egy éjszakai irányfény, ami IR szenzor segítségével érzékeli ha a közelében járunk. Ilyenkor felkapcsol, és barátságos, nem bántó fénnyel segít minket a sötétben közlekedni. A lámpa nem igényel kiépítést, elemről működik akár egy éven keresztül az elemek cseréje nélkül.

A bővebb cikket itt találjátok: Vigyél fényt az éjszakába

A lámpát 2800 forintért itt találjátok, de használjátok a HSC4thD056 kuponkódot, akkor az akciós készlet erejéig 2300 forintért vehetitek meg Xiaomi MiJIA IR éjszakai lámpa


 

8. Xiaomi Ultra-thin 10000mAh Mobile Power Bank 2

Múlt hónapban is ajánlottunk egy 10 000 mAh kapacitású külső akkumulátort, de az még a régi verzió volt. Most viszont itt az új, második verziós eszköz ami szebb és vékonyabb lett.

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 1

Ne legyetek csalódottak, hogy nem kapott sok új funkciót az eszköz, hiszen már az elődjébe is mindenféle védelmet belepakoltak, hogy védjék a töltendő eszközeinket. A Lítium-Polymer akkucsomagot tartalmazó eszköz alumínium házban lakik, vastagsága pedig az új kidolgozásnak köszönhetően csak 1,41 centiméter, tömege 0,21 kilogramm. Természetesen ezzel is tölthetünk mindenféle eszközt a telefontól az okosóráig, de a gyártó kiemelte azt is, hogy most már teljes biztonsággal használható olyan kisméretű, gyenge töltőáramot igénylő eszközökhoz is, mint egy bluetooth headset vagy egy Bluetooth fülhallgató.

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 2

Az újratervezett, megszépült, és elektronikában is fejlesztett külső akkumulátort 5000 forintért itt találjátok: Xiaomi Ultra-thin 10000mAh Mobile Power Bank 2


 

9. Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Drivers fülhallgató

Original Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Drivers Earphones 1

A Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Drivers fülhallgató a Xiaomi fülesek közül a középmezőny alján helyezkedik el. Az alacsony ár ellenére ez nem egy szokványos fülhallgató, hiszen nem csak a megszokott membrános hangkeltőt építették bele. A hang két különböző technológia párosításával szólal meg. Az armatúra, amit többek között fejlett hallókészülékekben is használnak a tiszta magas és középhangok megszólaltatásáért felel, ide tartozik például a beszédhang is, míg a hagyományos membrán felel a mélyebb, dnagyobb dinamikát igénylő hangokért.

Original Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Drivers Earphones 2

A fém ház nem csak ellenálló, hanem a káros rezonanciától is mentes. A dugók a házhoz képest döntve helyezkednek el, így kényelmesen ülnek a fülben. Ez a több technológiát egyesítő füles meglehetősen olcsó, mindössze 4600 forintot kérnek érte.

Információk és vásárlás itt: Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Drivers fülhallgató


 

10. Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth fülhallgató

A mindössze 6,5 grammos füles a 4.1-es Bluetooth szabványt és az A2DP, AVRCP, HFP, HSP protokolokat támogatja, így egyszerre két különböző eszközhöz csatlakoztatható és használható 10 méteres távolságig. A klasszikus felhasználás persze a telefon "kihangosítása", de emellett akár zenét is hallgathatunk rajta, mert képes a számok léptetésére is. a beépített 60 mAh kapacitású akkumulátort 2 óra alatt tudjuk teljesen feltölteni, így pedig 3 órán keresztül beszélgethetünk vele, de alvó módban akár 100 órán keresztül is figyelheti a bejövő hívásainkat.

A fülesről cikket is írtunk, amit itt olvashattok el: Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset teszt

A kényelmes és könnyű Bluetooth headset ára mindössze 2600 forint és itt tudjátok megvásárolni: Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth fülhallgató


 

10+1 Xiaomi Polarized Pilóta napszemüveg

Xiaomi Polarized Pilot Sunglasses 1

A végére maradt talán a legmenőbb cucc, egy napszemüveg. Sajnos ennek ára egy picivel 5000 forint van jelenleg, de nem szerettük volna kihagyni, mert egy játék keretében kisorsolunk egyet olvasóink között. A feltételek az ajánló végén.

Ez a hagyományos kialakítású forma ezredik reneszánszát éli, talán sosem megy ki teljesen a divatból. Én először a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeiben láttam ilyet, menő nyomozók, pilóták viselték, eltakarta a fél arcukat és annyira cool csávók voltak, hogy mindenki ilyen szemüveget akart. Az első napszemüvegem is ez a dizájn volt, igaz már vagy harminc éve elvesztettem. De nem baj, most itt a lehetőség, hogy a kedvenc gyártóm által piacra dobott darabbal térjek vissza ehhez a stílushoz. Most már talán jobban is fog állni, mert a fejem kicsit hozzá hízott a fazonhoz.

Xiaomi Polarized Pilot Sunglasses 2

Amit a szemüvegről el lehet mondani, hogy az üveg legnagyobb szélessége és magassága 54 milliméter, a szár pedig 145 milliméteres. A szemüveg tömege 1,9 gramm, anyaga pedig rozsdamentes acél.

Xiaomi Polarized Pilot Sunglasses 3

Ennek az UV 400-as minősítéssel rendelkező, iszonyat menő napszemüveg az ára jelenleg 23 dollár, vagyis nagyjából 5900 jó magyar forint. Télen még 5000 alatt volt, de hát ilyen a biznisz, jön a nyár, a napszemüvegek drágulnak. Ahogy azt már többször írtuk, aki okos az nyáron vesz pulóvert télen pedig gumimatracot.

És akkor lássuk a nyereményjátékot! Ahogy írtuk, ebből a szemüvegből egyet ki fogunk sorsolni. A játékban az vesz részt, aki a mai nap, tehát 2018 április 6. és 2018 április 20. között feliratkozik hírlevelünkre, amivel minden nap postaládájába érkezik a GearBest akcióit, kuponkódjait tartalmazó hírlevelünk. Szóval, aki szeret olcsón, akciós áron vásárolni, annak nem csak a szemüveg miatt, hanem egyébként is érdemes feliratkozni. Ezt itt tehetitek meg: GearBest kuponkód hírlevél feliratkozás

A szemüveget itt vásárolhatjátok meg: Xiaomi Polarized Pilóta szemüveg


 

Ez a lista természetesen most sem teljes, hiszen ebben az árkategóriában rengeteg jobbnál jobb Xiaomi kütyüt találhatunk. Ezek közül próbálunk minden hónapban válogatni, lehetőség szerint kiemelve a kedvezőbb ajánlatokat. Ha van olyan termék, amit mindenképpen szeretnél a jövő havi összeállításban látni, akkor szívesen vesszük, ha kommentben leírod, mi lenne az.

A szállítás kiválasztásánál figyeljetek, mert előfordulhat, hogy alapból a drágább EU Express szállítást ajánlja fel az oldal. Az EU Express nagy értékű, vám alá eső termékekhez jó, mert azzal nem kell további vámot és ÁFA-t fizetni. A cikkben ajánlott termékek egy darab esetén vám és ÁFA mentesek, így elég az olcsóbb szállítási módot választani!

Ha megkívántad valamelyik kütyüt, de nem vásároltál még külföldi webáruházban, vagy ha már vásároltál, de nem tudod, hogy kell a kuponkódokat használni, akkor is írj, segítünk amiben lehet! Jövő hónapban veletek újra itt!

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4213814228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ssanya 2018.04.06. 17:09:10

A wifi ip camera-t nekem nem engedi Magyarországra megrendelni.

omixia 2018.04.06. 17:13:18

@Ssanya: Sajnos ki is fogyott, belinkeltem két másikat.

ugyan_pityu! 2018.04.06. 17:41:18

Ha a Xiaomi TS Anti-blue-rays szemüvegnél hozzáadom a kuponkódot, akkor miért lesz a $19.99-ből $32.57? Én nyomhattam félre valamit?

omixia 2018.04.06. 17:41:59

@ugyan_pityu!: Nem, ezek szerint az is elfogyott sajnos.

omixia 2018.04.06. 17:47:21

@agregory: Köszi, beírom a cikk végére!

rockjano 2018.04.06. 18:28:03

A Xiaomi a legjobb, van két telónk tőllük és most vettem Action kamerát gimballal. Remek darab...

Az egyetlen igazán megbízható kínai márka...

Perillustris 2018.04.06. 18:29:02

A Mi Band 2-ből a kínai verzió is probléma nélkül használható?

omixia 2018.04.06. 18:29:36

@Perillustris:

Ezt írja az oldal a specifikációnál:

Brand: Xiaomi
Bluetooth Version: Bluetooth 4.0
Language: English,Simplified Chinese
Waterproof: Yes
IP rating: IP67
Screen type: OLED
Operating mode: Touch Screen
Compatible OS: Android,IOS
Compatability: Android 4.4 / iOS 8.0 and above systems
People: Female table,Male table
Available Color: Black

Perillustris 2018.04.06. 23:13:28

Ez oké, megnéztem, a kínai verzió a Mi fittel kínai szerverrel kommunikál, a BT verzió különbözik (nem lényeges), de ami a legkellemetlenebb a fenti promókódra ezt írja: "The Code you entered has expired." :(

Flashy7 2018.04.06. 23:13:40

@Perillustris: nincs megerősített különbség a kettő között, még amit sok helyen írnak (más a kijelző színe) az sem igaz. a kínainak kínai felirat van a dobozán, de más hátrányát nem ismerjük.

Ironhide 2018.04.09. 22:07:58

A power bank-hoz van kupon kód vagy miként jön ki az 5000? Mert nálam mindenképpen rá akar tenni még a szállításért majd 5 $ és nem tudom miként vehető le.

piroshajúlány 2018.04.09. 22:08:02

@ugyan_pityu!: Nekem is ugyanez van a karkötőnél :( 26.99 kóddal 38.98 :((

omixia 2018.04.09. 22:08:55

@piroshajúlány: Kifogyott az akciós készlet.

omixia 2018.04.09. 22:09:26

@Ironhide: A termék ára akkor is annyi, a szállításról egy szó nem esett sehol.
süti beállítások módosítása