Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Okoskarkötők csatája - Xiaomi Mi Band 2 az Mi Band 3 ellen

2018. június 03. - omixia

Összecsap a világ legnépszerűbb okoskarkötője az utódjával, a kérdés, hogy az újonc legyőzheti e a tökéletes elődöt.

Xiaomi Mi Band 3 4



 

A Xiaomi az Mi Band 2 okoskarkötővel nagyjából két évvel ezelőtt megalkotta a tökéletes hordható okoseszközt. Rengeteg funkciót pakoltak egy kis házba, ami szinte elpusztíthatatlan lett. A siker egyik fontos összetevője talán az volt, hogy a Xiaomi mérnökei nem akartak túl nagyot harapni, és az Mi Band 2-be tényleg csak a legszükségesebb funkciókat pakolták bele,így viszont sikerült az árát alacsonyan tartani. A másik fontos tulajdonság, hogy az eszköz és a karpánt két külön darab, így ha elszakad a pánt nem kell új karkötőt venni, illetve nem kell megelégednünk azzal az egyenpánttal amit a karkötőhöz kapunk, olcsón vehetünk olyat, ami ízlésünknek megfelel.

A Xiaomi MI Band 2 a legnépszerűbb okoskarkötő jelenleg. Az Mi 3 érkeztéről már tavaly csiripeltek a verebek, sokan érdekes funkciókat vizionáltak bele. A végül május 31-én bemutatkozó Mi Band 3 azonban jóval kevesebbet hozott, mint amire sokan számítottak. Kérdés, hogy megéri-e váltani, kifizetni a dupla árat az Mi Band 2-höz képest.


 

A külső

Az Mi Band 3 a kettőhöz képest minimális változást hozott. A kijelzőrész beborítja a teljes felső szekciót, az élek lekerelítettek és a gomb is jobban belesimul a környezetébe. A pánt lényegében nem változott, de annyit mégis, hogy első ránézésre nem lesz kompatibilis a kettőhöz vásárolt pántunk a hárommal.

Xiaomi Mi Band 3 2

Az anyagválasztásban nem történt változás, mind a két eszközt ugyanabból a hőre lágyuló thermoplastic elasztomer anyagból állítják el. A karkötő pántja három színben, feketében, kékben és pirosban lesz elérhető, a lényegi rész pedig fekete, de persze várható, hogy hamarosan megjelennek majd a különböző stílusú utángyártott pántok is. A karkötő tömege növekedett egy keveset, de nem lesz zavaró, mert az ultra-könnyű 7 grammos Mi 2 után most egy könnyű 8,5 grammos Mi 3-at kaptunk.


 

Kijelző

Az egyik ok ami miatt megérheti váltani az a kijelző lett. Az Mi Band 3-ban egy 0,78 colos PMOLED panel van, míg az elődbe egy 0,42 colos OLED kijelző került. A nagyobb kijelző a felbontásban is látszik, az új karkötőn jóval hosszebb üzenetek jeleníthetők meg. Egyelőre csak a kínai írásjelekkel kapcsolatban kaptunk adatot, eszerint az újdonság több mint 24 kínai karaktert képes megjeleníteni 193 ppi-s pixelsűrűség mellett. Jelenleg ez a piac legnagyobb ppi értékkel bíró okoskarkötője.

Xiaomi Mi Band 3 5

Az újdonságok sora itt még nem ért véget. A Xiaomi az új karkötő fejlesztésekor figyelembe vette a felhasználók visszajelzéseit. Az egyik leggyakrabban felmerülő probléma a kijelző olvashatóságával kapcsolatban jelentkezett. Nos, az új karkötő a belső és a kijelző továbbfejlesztésének köszönhetően jól láthatóan fényesebb mint az elődje volt. További fejlesztés au UV100-nak nevezett bevonat aminek köszönhetően csökkent az ujjlenyomat gyűjtési hajlandóság és a felület kopásállósága is nőtt.


 

Vízállóság

A Xiaomi Mi Band 2 IP67-es tanusítvánnyal rendelkezik, így vízállónak mondható. Lehet benne zuhanyozni és fürdeni, nem árt neki, ha vízbe merítjük. Az Mi Band 3 képességeit ebben a képességben is fejlődött az eődhöz képest. Immár 5 atmoszfére nyomásig vízállóvá tették, így akár 50 méter mélységig is merülhetünk vele. Ez már egy egész más kategória, képességében megegyezik a Xiaomi újabbik okosórájával a Stratosszal.

Xiaomi Mi Band 3 3


 

Akkumulátor és üzemidő

A Xiaomi Mi Band 2-ben egy 70 mAh kapacitású akkumulátor került. Ezzel a karkötő a versenytársakhoz hasonló, nagyjából hetente egyszer kellett tölteni. A Xiaomi az új karkötőbe már jóval nagyobb 110 mAh kapacitású akkumulátort tervezett ez pedig azt jelenti, hogy a készenléti idő egy töltéssel 20 nap fölé emelkedett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lényegében havi egy töltéssel beérheti a szerkezet, igaz ez erősen függ a használat módjától, de az új akkumulátorral még intenzív használat mellet sem kell hetente töltőre dugni a karkötőt.

Xiaomi Mi Band 3 1


 

Érdemes lecserélni a régi karkötőt?

Biztosan sokan lesznek, akik azt mondják, hogy semmi értelme a cserének és meg is értjük őket. Funkciók tekintetében egyelőre nagy változást nem látunk, bár az a tény, hogy 50 méteres mélységig vízállóvá vált előre vetíti több úszásforma megjelenését a támogatott sportok között. Lássuk hát pontokba szedve a különbségeket!

Xiaomi Mi Band 3 6

  • Nagyobb méretű és nagyobb felbontású, 128 x 80 pixeles kijelző, amin tőbb szöveg jeleníthető meg.
  • Hívó nevének kijelzése és hívásfogadás
  • Nagyobb fényerejű kijelzőpanel, amivel napfényes időben is olvashatóbb a kijelző.
  • Nagyobb kapacitású akkumulátor, amivel elegendő lehet havonta egyszer tölteni
  • Jobb kapcsolat a telefonnal, akár a teljes üzenetek is megjelennek a karkötő kijelzőjén.
  • NFC technológia beépítése, így akár fizethetünk is a karkötő segítségével.

Azt gondoljuk, hogy a megszokott képességek nem szaporodtak, vagyis ez továbbra is "csak" egy nagyon jó sport célokra használható karkötő, de azért a háttérben komoly változások történtek. A karkötő használata komfortosabb lett, így talán azoknak, akik szeretik és megszokták a Xiaomi Mi Band 2 szolgáltatásait érdemes lehet a cserén gondolkozniuk.

Az új karkötőt, a Xiaomi Mi Band 3-at elővételben már most is megvásárolhatjuk 50 dolláros, vagyis a jelen középárfolyam szerint 13 800 forintos áron itt: Xiaomi Mi Band 3 - GearBest

Update: Sok forrást néztem meg ehhez a cikkhez, de egy ma kapott információ szerint lehet, hogy a hívásfogadás nem, csak a hívás elutasítása működik a karkötőn. Próbálok utána járni a dolognak, addig is ezt a hívásfogadás információt mindenki tegye gondolatban zárójelbe.

 

 

Forrás: XiaomiToday 



 

 

 

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9914020546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

omixia 2018.06.03. 15:29:36

@HighOnWriting: A szállítást nem számoltam, gondolom azzal lett ennyi.

abes 2018.06.03. 20:32:12

Mi Band 2 lazán hozza a 22-24 napos üzemidőt. Úgy, hogy minden be van rajta kapcsolva.

JOKE21 2018.06.05. 16:59:02

Szia. Kellene egy kis segítség. Szeretnék rendelni egy xiaomi autós töltőt. (Szivargyújyó)
Láttam hogy van több féle, nekem nem kell ilyen fm transmitteres megilyenek. Legyen védve minden ilyen túláram meg túlfeszültség meg kobor áram ellen a telefon, mert egyszer már ez miatt le kellet raknom a telefont 3 hétre mire valahol megcsinálták és 25 e is volt, bár azt a biztosító fizette. Szóval ez a legfontosabb a másik hogy minnél gyorsabban töltse fel a telefont, vagy telefonokat. Feleségem p10-e most elég lassan töltődik a kocsiba. Más nem fontos, csak ez a kettő. Köszi

omixia 2018.06.05. 17:00:04

@JOKE21: Szia, a mai cikkben lesz kétféle is, egy 2,4 és egy 3,6 amperes.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2018.06.06. 23:00:55

Alkalmazásértesítéseket akkoe nem jelez ki? Ugyanaz van mint a mi band 2-nél, hogy kiírja úgy APP és kész?
süti beállítások módosítása