Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Virtuális valóság szemüveg, ahogy a Xiaomi elképzeli

2018. június 06. - omixia

Mindössze 4 perc kellett hozzá, hogy elkapkodják mindet.

 xiaomi_mi_vr_standalone_1.png

 



 

Bevezető

A Xiaomi eddig is készített VR, vagyis virtuális valóság szemüvegeket, de azok viszonylag egyszerű darabok voltak. Mindegyikbe telefont kellett tenni, így voltak képesek a virtuális valóságba repíteni minket. A legjobb szemüvegük a Samsung Gear VR-hoz volt hasonlatos, vagyis annyival toldotta meg a legegyszerűbb szemüvegeket, hogy saját mozgásérzékelőt kapott, nem a telefonét használta, így csökkentve a késleltetést. Ezeknek a szemüvegeknek ugyanis ez az egyik legzavaróbb tulajdonsága, ahogy mozgatjuk a fejünket a kép nincs szinkronban, mindig késik egy kicsit. Nem sokat, de annyit éppen, hogy okozzon egy kis hányingert az erre érzékenyeknél, és hogy ne legyen tökéletes az illúzió.

Erre a problémára a nagyobb gyártók olyan szemüvegeket kínálnak, amik kábelekkel vannak összekötve az őket kiszolgáló számítógépekkel. Ennek két előnye van. Az egyik, hogy sokkal jobb grafikát kapunk, a másik, hogy a mozgás és a kép közötti csúszás szinte nem is vehető észre. Időközben persze kiderült, hogy ez a megoldás elég drága, és a userek nagyobb részének esélye sincs megszerezni egy ilyen készletet, ezért a fejlesztés más irányba is elindult. Ennek eredménye lett például az Oculus Go. Ezek a szemüvegek lényegében egy beépített telefont kaptak, amiből hiányzik a telefon funkció, viszont az átlagosnál nagyobb felbontású a kijelző.

 

Oculus Go és Xiaomi Mi VR Standalone az ikrek

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tegeren is túl élt egy fickó, aki úgy hívtak, pontosabban hívnak ma is, hogy Hugo Barra. Na, ez a Hugó egy szép szál brazil srác, a Xiaominál dolgozott egészen 2017 elejéig. Akkor történt valami kis egészségügyi problémája, ami miatt elköszönt a cégtől, pedig igen komoly pozíciót töltött be. A Xiaomi International alelnöke volt, azé a cégé, ami a Xiaomi külföldi terjeszkedéséért felel, így aztán neki is része volt például India dicsőséges meghódításában.

Hugo Barra 001

Aztán a kis Hugó pocakja már nem fájt annyira, és újra elkezdett neki hiányozni a munka. Na jó nem, igazából arra panaszkodott, hogy a családja, és a Szilícium-völgyben felépített élete hiányzott neki, ami elmondása szerint az egészségére is hatással volt már. Emiatt aztán felmondott és elment biteket szegelni egy Szilícium-völgyben található műhelybe. Ezt a műhelyt Facebooknak hívták, vagy, hogy teljesen pontos legyek annak VR szekciója volt az új munkaadó, és mit tesz Isten, Hugó itt is alelnök lett.

Xiaomi Mi VR Standalone 3

Ki tudja milyen véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy aztán az Oculus és a Xiaomi együtmműködése beinduljon. Mondjuk az előzmények alapján itt a véletlennek nem sok szerep jutott, de tény, az együttműködés elindult, aminek eredmény a Xiaomi Mi VR Standalone lett, ...ami véletlenül teljesen megegyezik az Oculus Go-val.

 

Hardver

Nos, ahogy feljebb olvashattátok az új generációs olcsósított szemüvegek lényegében egy beépített telefonnal rendelkeznek. Ha pedig ez így van, akkor, ahogy a telefonoknál is, a központi egység bemutatásával kezdünk.

Xiaomi Mi VR Standalone 2

A szerkezet lelke egy Qualcomm Snapdragon 821-es lapka. Ez egy viszonylag öregecske cucc, valamikor 2016 őszén látta meg a napvilágot. Születés után rendben felsírt, és megpörgette a beépített processzor mind a négy Kyro magját. Akkoriban a Snapdragon 821 egy prémium terméknek számított, manapság pedig virtuális szemüvegekbe építik. Oda még jó lehet. Persze nem volt ez egy rossz lapka, a processzor maximális órajele 2,15 GHz és a beépített Adreno 530, a GPU is elég erős darab a maga 653 MHz-es órajelével. A beépített RAM 4 GB-os, a háttértár pedig kiépítéstől függően 32 vagy 64 GB kapacitású.

Xiaomi Mi VR Standalone 6

A szemüvegbe épített "Fast-Switch" kijelző a felbontás terén nem mondható őrületesnek, de azért a 2K-t, vagyis a 2560 x 1440 pixelt rossznak se nevezném. Ezzel azért már lehet VR szemüveget használni, nem a pixel rácsot kell nézegetni a kijelzőn. A panel képfrissítése 72 Hz, ami igen tisztességes esedmény, de ez kell ahhoz, hogy a kép gyors mozgásoknál se mosoódjon el, illetve a késleltetés is alacsony maradjon.A kijelzőhöz kapcsolódik az optika, amiben Fresnel lencséket találunk, és ami ebben a szemüvegben 101 fokot lát be. Ez nem túl sok, nem is kevés, kicsit talán kevésbé érezzük, hogy búvárszemüvegen át nézzük a világot, mint az olcsó telefonbedugós szemüvegeknél. Amiről még nem szóltunk az akkumulátor. Ez jelen esetben 2600 mAh kapacitású, ami kevésnek tűnik, pedig annyira nem is az.

A szemüveghez persze jár kontroller is, ami pont olyan, mint a ilyen VR cuccokhoz járó kontrollerek. Van a tetején egy kerek tapipad, alul meg két gomb. Jó, nem kell ezt túlbonyolítani, a VR játékok sincsenek túlbonyolítva, pont elég lesz ez mindenhez.

 

Konklúzió

Sajnos nem volt gyomrom a marketing dumát lefordítani, a lényeg annyi, húúú, de baromi jó ez a szemüveg. Ez mondjuk igaz is, az Oculus Go is jó, ez pedig akár milyne irányból nézem nem más, mint egy Oculus Go Xiaomi logóval. Nem akarok találgatni, hogy ez mit jelent, főleg, ha azt a tényt is a képlethez csapjuk, hogy a Gó tavaly ősz óta piacon van. Lehet, hogy volt valami féle együttműködés a cégek között, de tény, hogy a Xiaominak meg kellett várni, hogy a Go elstartolhasson és megfelelő darabszám fogyjon belőle.

Xiaomi Mi VR Standalone 4

Nos, ez eddig sírásnak hangzik, pedig nem az, csak a tények ilyen makacs dolgok. nehezen tudom a két terméket szétválasztani. De, talán nem is kell. Nekünk csak arra van szükségünk, hogy a Xiaomi itt is kövesse az árpolitikáját, miszerint nem hajlandó 5 százaléknál magasabb profitot termelni, és ha így lesz, akkor kaptunk egy Oculus Go-t olcsóbban, más néven. Az biztos, hogy a bemutatást és az online boltban történő megjelenést elég nagy érdeklődés követte, amit jól mutat, hogy a nyitókészlet 4 perc alatt elfogyott. Soha rosszabb startot Xiaomi! Örüljünk!

 

Itt megvásárolhatod: Xiaomi VR Standalone virtuális valóság szemüveg

 



 

 

 

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3114028756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása