Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

70 millió mobil egy év alatt, irány a New York-i tőzsde!

2017. szeptember 27. - omixia

Egyre jobban megy a Xiaomi szekere.

xiaomi-logo.jpg

Úgy tűnik a kínai gyártó mobiltelefon részlege nagyon jól teljesít ebben az évben, hiszen ebben az évben elérhetik a 70 millió darabos telefoneladást. ez a remek szám természetesen azzal jár, hogy a bevétel is rekordszintet érhet el, megcélozva, sőt meghaladva a 100 milliárd juant. a konkrét tervek most 109,75 milliárd Jüant prognosztizálnak, ami nem kevesebb, mint 16,8 milliárd USA dollárt jelent. A hatalmas bevétel jót tesz a vállalat vagyonának is, ez a 2014-es pénzügyi évben elért 45 milliárd dollárról mostanra 69 milliárd dollárra növekedett.

A Xiaomi szerelmeseinek további jó hír, hogy a friss információk szerint a cég a New York-i tőzsdét is szeretné bevenni, itt pedig egy sikeres részvénykibocsátás, a befektetői kör növekedése azt jelentené, hogy kedvenc vállalatunk tovább fejleszthetné, bővíthetné termékei körét. Konkrétumokkal majd az év vége felé tudunk szolgálni, addig is reménykedjünk, hogy a tervek megvalósulnak! 

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7112904210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása