Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Vadállat érkezik a Xiaomitól

2018. február 26. - omixia

A megjelensét rengeteg pletyka övezte, de a legérdekesebb részlet szerencsére nem volt igaz.

mix 2s antutu 1

Sokat panaszkodtunk mi is a Xiaomi Mi MIX 2S miatt, hiszen egy képen az látszott, hogy az iPhone X-hez hasonl buta formájú kijelzőt kapott. Azt írtuk, hogy reménykedünk benne, hogy nem igaz a hír, mert nem tudjuk elképzelni, higy a Xiaomi ilyen módon másolja le az Apple telefonját.

Nos, időközben kiderült, hogy a kijelző teljesen hagyományos formájú lesz, így a MIX 2S csak egyszerűen egy iszonyatosan erős és az elődhöz hasonlóan nagyon szép telefon lesz. A motorháztető alatt a tavalyi év végén bemutatott legerősebb Qualcomm lapka, a Snapdragon 845 dolgozik, mellette pedig 8 GB memóriát és 256 GB háttértárat találunk majd.

mix 2s 1

Most már jóval többet tudunk az új telefonról, például azt, hogy március 27-én mutatkozik be hivatalosan. Ezen kívül kaptunk egy képernyőmentést, amiből megbizonyosodhatunk arról, hogy tényleg a Snapdragon 845 dolgozik benne. A hardver további elemei is megerősítést nyertek, ezen kívül megtudhattuk, hogy a kijelző 6,01 colos és FHD+, vagyis 2160 x 1080 képpont felbontású. A telefonba egy 4400 mAh kapacitású akkumulátort tettek, amivel a várakozások szerint normál használat mellett sem lesz gond az 1- másfél napos akkumulátoros üzemidővel. Ezen kívül kaptunk egy Antutu pontszámot is. A telefon a népszerű tesztprogramban 273 741 pontot kapott, ami egészen elképesztő teljesítmény.
 
mix 2s antutu 2

 

Mit mondhatunk összegzés képpen? Azt gondoljuk, hogy a MIX 2 egy remek telefon lett, de a hardver miatt azért maradt egy nagyon pici rossz íz a szánkban. A MIX 2S ezen javít, nem is keveset. Ami továbbra is kérdés, hogy milyen lesz a kamera. Most úgy tudjuk, hogy a hátlapon egy darab 16 megapixeles szenzor dolgozik majd. Az biztos, hogy valamiben rosszabbnak kell lennie a MIX 2S-nek, mint a következő zászlóshajónak, az Mi 7-nek, és gyanús, hogy ez a pont a kamera lesz majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4213701046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása