Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Egy Xiaomi Rajongó Blogja

TOP 10 Xiaomi kütyü 15 ezer forint alatt – 2018 október

2018. október 11. - omixia

Kicsit szélesebbre nyitva a pénztárcát érdekes termékekre bukkanhatunk, akár karácsonyi ajándéknak is.

xiaomi_15_ezer_alatt_oktober_cover.jpg


 

kinaikuponokkeresoje.jpg

igyvasarolj2

 


 

 

Bevezető

Ahogy az nálunk megszokott, a múlt heti legolcsóbb Xiaomi termékek válogatás után következzen az egyel drágább kategória. A 15 ezer forint, vagy dollárban az 50 dollár alatti ár sávban már tényleg érdekes kütyükre bukkanhatunk, szívesen keresgélek itt magam is ajándékokat. Ez a kategória az, ami még tényleg megfizethető, de már kevés kompromisszumot kell kötnünk, és itt találhatók az igazi toplistás cuccok, amik itthon a legnagyobb számban fogynak.

Szokás szerint 10 terméket válogattunk össze, ezek között pedig találni fogtok ismét olyanokat, amiket magunk is kipróbáltunk, amikről cikk is született oldalunkon. Kellemes nézelődést!


 

1. Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötő

A tavalyi év, sőt az idei év eleje is a Xiaomi Mi Band 2-é volt a hordható okoseszközök piacán. Nagy várakozásokkal tekintettünk az utód érkezése elé, bár elképzelni is nehezen tudtuk, hogy mit tudnak még javítani az amúgy szinte tökéletes Mi Band 2-n. Az Mi Band 3 megérkezett, és ismét kiderült, hogy a Xiaomiban nem kellett csalódnunk. Pont annyit változtattak, hogy az előd minden lényeges és szeretett tulajdonsága megmaradjon, de mégis újabb, jobb, modernebb okoskarkötőnk lehessen.

Xiaomi Mi Band 3 4

Az Mi Band 3, legalábbis külsőleg keveset változott az elődhöz képest. A kijelzőrész beborítja a teljes felső szekciót, az élek lekerelítettek és a gomb is jobban belesimul a környezetébe. Az anyagválasztásban nem történt változás, mind a két eszközt ugyanabból a hőre lágyuló thermoplastic elasztomer anyagból állítják el. A karkötő pántja három színben, feketében, kékben és pirosban érhető el, a lényegi rész pedig fekete, de persze várható, hogy hamarosan megjelennek majd a különböző stílusú utángyártott pántok is.

Változott a kijelző is. Az Mi Band 3-ban egy 0,78 colos PMOLED panel van, míg az elődbe egy 0,42 colos OLED kijelző került. A Xiaomi az új karkötő fejlesztésekor figyelembe vette a felhasználók visszajelzéseit. Az egyik leggyakrabban felmerülő probléma a kijelző olvashatóságával kapcsolatban jelentkezett. Nos, az új karkötő a belső és a kijelző továbbfejlesztésének köszönhetően jól láthatóan fényesebb mint az elődje volt. Az Mi Band 3 a vízállóságban is fejlődött az eődhöz képest. Immár 5 atmoszfére nyomásig vízállóvá tették, így akár 50 méter mélységig is merülhetünk vele.

Xiaomi Mi Band 3 1

A Xiaomi Mi Band 2-ben egy 70 mAh kapacitású akkumulátor került. Ezzel a karkötő a versenytársakhoz hasonló, nagyjából hetente egyszer kellett tölteni. A Xiaomi az új karkötőbe már jóval nagyobb 110 mAh kapacitású akkumulátort tervezett ez pedig azt jelenti, hogy a készenléti idő egy töltéssel 20 nap fölé emelkedett.

Szerencsére nem változott a karkötő ára, az Mi Band 3 lényegében pont annyiba kerül, mint amennyit régebben az előző verzióért kellett fizetnünk. A kezdeti 50 dollár ár most már kuponnal 23-24 dollár közé esett, ez pedig a hazai fizetőeszközben jelenleg nagyjából 6800 forintot jelent. Karácsonyra tényleg nagyon jó ajándék lesz ennyi pénzért!

Itt az IVBAND3 kuponkódot használva a nemzetközi, vagyis angolul tudó verziót veheted meg olcsóbban: Xiaomi Mi Band 3  (Ha nem működik a kupon próbáld meg holnap, naponta feltöltik a kuponos készletet!)


 

2. Xiaomi Wowstick 1F elektromos csavarhúzó

Ezt a csavarhúzót is volt szerencsém kipróbálni, de végül nem írtam róla cikket, mert befutott hozzánk egy olvasónk írása, aki telefonszerelőként nap mint nap a munkájához használja. Jó írás lett, és talán kicsit jobban elhiszitek egy szakembernek, hogy mennyire jó ez a cucc!

Wowstick 1F 1

Ez tényleg egy olyan szerszám, ami nem csak otthon, hanem akár munkában is használható. A beépített szénkefe mentes motor akár másfél kilós erővel is teker 200-as fordulat mellett. feltölteni USB-ről tudjuk, 40 perc töltés után 2 órányi folyamatos munkát tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy két órán keresztül folyamatosan csavarozhatunk, ami a gyakorlatban lényegében nem fordul elő. Normál üzemben akár több napig is használhatjuk egy töltéssel.

Wowstick 1F 6

A csomagban a csavarhúzó mellett még rengeteg bitet találunk, de van itt mágneses csavarrendező, hordozótok a csavarhúzónak, mágnesező, a telefonszereléshez szükséges tappancs és pengető is, szóval minden, ami a munkához kell.

További szócséplés helyett olvassátok el a csavarhúzóról szóló cikket itt: Xiaomi Wowstick 1F+ csavarhúzó teszt egy szakember szemével

A különböző Xiaomi Wowstick szerszámokat itt találjátok: Xiaomi Wowstick szerszámok

 


 

3. Xiaomi 70mai menetrögzítő kamera

Xiaomi 70mai Dash Cam

Itt van az ősz, itt van újra, lassan leteszem a motort és visszaülök az autóba, lehet, hogy most jön el a jó pillanat, hogy rendeljek magamnak egy ilyen kamerát. Sokszor történt már, hogy ki kellett mondanom, utólag könnyű okosnak lenni, és bizony érvényes ez az autózással járó balesetekre is. Egy jobb minőségű menetrögzítő ára Kínából rendelve is 7-10 ezer forint, az itthoni árakat pedig már ne is említsük. De mi történik, ha balesetbe keveredünk és nem tudjuk bizonyítani, hogy nem mi voltunk a hibásak? A gatyánkat kifizethetjük biztosításra. Mondok egy példát. Két évvel ezelőtt volt egy motoros balesetem. Egy autó, egy öreg autó jobb hátsó sárvédőjét karcoltam össze. Azóta a bonus-malus rendszer mellé kaptam még a biztosítómtól egy hármas szorzót az éves díjra. Talán nem kell ecsetelnem, hogy ha lett volna akkor nálam kamera, és be tudom bizonyítani, hogy az autós hibájából következett be a baleset – mert így volt- akkor súlyos tízezreket, sőt, az összes szorzóval terhelt évet nézve 100 ezer forint feletti kiadást takarítok meg. Mi ehhez képest egy 9500 forintos kamera ára?

Visszatérve a Xiaomi 70mai kamerához lényeges, hogy a pénzünkért tényleg jó minőségű, értékelhető felvételt kapunk. A teljes HD felbontást egy remek Sony IMX323 szenzor segíti, a felvételek pedig 30 képkocka per másodperc sebességgel készülnek, szóval garantáltan nem maradunk le semmiről. A kamera érdekessége, hogy szóbeli parancsokra is reagál, például elindíthatjuk és leállíthatjuk így a felvételt.

Xiaomi 70mai Dash Cam Smart WiFi Car DVR International Version 1080P 130 Degree Wide Angle- Midnight

Ahogy feljebb már olvashattátok a jelenlegi árfolyam mellett 9500 forintot kell érte fizetnünk kínai rendelés esetén. Itt megtalálod:  Xiaomi 70mai Dash Cam (nemzetközi verzió, tud angolul is nem csak a kínai nyelvet érti)

 


 

4. Xiaomi Mijia körkéses borotva

Szerencsés ember vagyok, mert magam is birtokolhatok egy ilyen borotvát. Szükségem volt rá, hát megvettem, ha pedig megvettem, akkor már cikket is írtam róla, mert megérdemli.

Xiaomi Mija MJTXD01SKS 360 Degree Float Shaving Electric Shaver 11

A cégnek ez már a sokadik arcszőr eltávolító kézi készüléke. A Xiaominál már megszokhattuk, hogy a nevük alatt forgalomba hozott termékek jó részénél más cégekkel működnek együtt, végülis mindenhez ők sem érthetnek. Ebben az esetben sincs ez másként, a tervezésnél a Remington segítségét vették igénybe.

A Xiaomi Mijia japán és svéd importból származó acél alkatrészekkel készül. A késeken két körben helyezkednek el a pengék, a belsőben 5, a külsőben 10 darabot találunk. A külső kör pengéinek érdekessége, hogy duplák, vagyis kettő dolgozik egymás mellett. Egy vékony acél penge feszíti, emeli meg a szőrszálat, egy vastagabb pedig elmetszi azt. A borotválkozást könnyíti, hogy a fej is mozog, valamint a körkést tartalmazó három rész is billen, így borotválkozás közben remekül követi az arc vonalát.

Xiaomi Mija MJTXD01SKS 360 Degree Float Shaving Electric Shaver 10

Az extrák között szokták emlegetni borotvába dolgozó, igen jónak mondott MABUCHI 260 motort, ami két fordulatszámon képes pörögni. További érdekesség az a figyelmeztető LED, ami akkor kezd világítani, ha megszorul a kés, például, ha elfelejtettük tisztítani a borotvát.

A szerkezet IPX7-es vízvédelemmel rendelkezik, ami jó, mert nyugodtan betehetjük a csap alá hogy kimossuk, ráadásul nem csak szárazan borotválkozhatunk, ízlés szerint benedvesíthetjük az arcot vagy használhatunk akár borotvahabot is.

Használom, szeretem, ajánlom!

A cikket a borotváról itt tudjátok elolvasni: Férfiaknak a legjobb ajándék – kipróbáltuk a Xiaomi körkéses borotváját

A borotvát itt tudjátok megvenni: Xiaomi Mija MJTXD01SKS 360 fokos borotva

 


 

5. Xiaomi külső akkumulátor – 20 000 mAh kapacitással

 

A Xiaominál ez már a sokadik széria, ami nekem nem annyira tetszik, mint az elődök, de tény, képességek terén abszolút favorit így is. A cikkben meghúzott 15 ezer forintos keretbe már belefér a legnagyobb, 20 ezer mAh kapacitású akkumulátor is, ami a gyári adatok szerint hétszer képes például egy iPhone 7 akkumulátorát telepumpálni.

Original Xiaomi Mobile Power Bank 2C 20000mAh Dual USB Bi-directional Quick Charging- White

A Xiaomi Power Bank 2C nem csak látványra megnyerő, és nem csak a beépített akkumulátorok miatt biztonságos. Kapott hőmérséklet érzékelőt, ami a túlmelegedéstől védi, van benne kimeneti- és bemeneti túlfeszültség-védelem, rövidzár-védelem, automatikus töltővédelem, túltöltés és kisülés elleni védelem, valamit kimeneti túláram-védelem. Nem is kell ezt mind értened, elég, ha tudod, hogy a Xiaomi mindent megtett azért, hogy se a külső akkumulátor, se a rákötött töltendő eszközök ne sérüljenek.

Original Xiaomi Mobile Power Bank 2C 20000mAh Dual USB Bi-directional Quick Charging- White

Látszik, hogy ennél a terméknél is mindent beleadtak. A képességek kitűnőek, párhuzamosan két eszköut tudunk gyorstöltéssel feltölteni, miközben a biztonság tényleg garantált. A kapacitás hatalmas, így kempingezés közben tölthetjük róla a telefont vagy köthetünk rá akár USB-s lámpát, borotvát vagy bármi mást, aminek elég az 5 voltos tápfeszültség.

A nagy kapacitást és a fejlett elektronikát meg kell fizetnünk, ebben az esetben kereken 40 dollárt, vagyis cirka 12 ezer forintot kell a kasszánál hagynunk érte.

Ha megtetszett itt megtalálod: Xiaomi Power Bank 2C 20000 mAh

Ide kattintva pedig rengetek egyéb külső akkumulátort találtok: Power Bank

 


GEARBEST, BANGGOOD, GEEKBUYING, LIGHT IN THE BOX KUPONKÓDOK 2018 OKTÓBER 11.


 

 

6. Xiaomi Mijia 2 Fishbone edzőcipő

Legszívesebben oldalakat írnék róla, de mivel ezt egy cikk keretében már megtettem, most kihagyom a lehetőséget.

Xiaomi Mijia Fishbone 11

Immár több mint egy hónapja használom, sőt, ha jobban belegondolok van annak már két hónapja is. Pont annyira imádom, mint az első alkalommal, amikor kicsit félve felhúztam a lábamra. Ez a cipő számomra egyszerűen tökéletes. Hihetetlenül kényelmes, hihetetlen könnyű és hajlékony.

Mint minden Xiaomi termékről, amit magamnak rendelek írok cikket is. Most sem volt ez másként, így szeretném kérni, hogy ha érdekesnek találjátok a cipőt, akkor olvassátok el. Igyekeztem leírni mindent, amit megtudtam róla az anyaghasználattól a gyártásig, szóval amennyi információt találtam azt belezsúfoltam.

Xiaomi Mijia Fishbone 1

 Nem titok, amellett, hogy szeretem a Xiaomi termékeit az egyik oka a vásárlásnak a cipő ára volt. A 44 dolláros, vagyis 13 ezer forintos ár annyira jó, hogy nem is volt kérdés milyen cipőt vegyek. Ezért a pénzért itthon a legalját kapjuk az edzőcipőknek, így azt gondoltam nem sokat kockáztatok, ha megveszem. Annál rosszabb nem lesz, mint amit itthon vennék ennyiért. Nos, lelövöm a cikk poénját, nekem nagyon bevált.

A Xiaomi cipőjéről a cikket itt találjátok: Kipróbáltuk a Xiaomi Mijia új cipőjét, a Fishbone-t

A cipőt pedig itt tudjátok kosárba tenni: Xiaomi Mijia Fishbone edzőcipő

 


 

7. Xiaomi Gamer billentyűzet

Bizony, a Xiaomitól gamer cuccokat is kapunk, nem is rosszakat. Itt van például indításnak ez a mechanikus billentyűzet, ami a játékosok számára tökéletes piros kapcsolókat kapta. A mechanikus kapcsolók, ahogy az egy normális billentyűzettől elvárható fém keretbe vannak ültetve, szóval nyugodt lehetsz, bírni fogja a strapát játék közben.

Xiaomi Gaming Keyboard with RGB Flashback- Black

Fontos azért megjegyezni, hogy az alacsony ár miatt a Xiaomi itt-ott spórolni kényszerült kicsit. A billentyűzethez például nem jár szoftver, így bár a háttérvilágítás RGB LED-ekkel van megolva a színt csak az FN gomb segítségével tudjuk változtatni. Ezen kívül  a több leütést elkerülendő Anti-ghost mód nem terjed ki az egész billentyűzetre, csak a játékoknál leginkább használt területek kaptak az áldásból.

Xiaomi Gaming Keyboard with RGB Flashback- Black

Azért ez a billentyűzet a hiányosságai ellenére sem egy rossz darab. Egy 32 bites ARM vezérlő gondoskodik a megfelelő vezérlésről, a billentyűk késleltetési ideje mindössze 3 ms, a billentyűk alatti kapcsolók pedig lényegében élethosszig szolgálnak, vagy ha addig nem is, 500 millió leütésig biztos. Szóval egy darabig nem fognak tönkre menni az biztos!

Ahogy feljebb írtam a billentyűzet ára kerek 50 dollár, így a meghúzott 15 ezer forintos szint alatt marad.

Itt meg is veheted: Xiaomi Gaming billentyűzet

 


 

8. Xiaomi Headphones Relaxed Version

A Xiaomi leginkább fülbedugós fülhallgatókat gyárt, van belőle legalább egy tucat különböző fajta. Akad vezetékes és Bluetooth-os, sportra vagy a mindennapokra, például zenehallgatásra. A Xiaomi Headphones Relaxed Version viszont valami egész más.

Xiaomi Headphones Relaxed Version

Az adatok alapján nem merném azt mondani, hogy valami extrém minőséggel állunk szemben, és ezt támasztja alá az ár is. Persze azt megszokhattuk, hogy ugyanazért az árért a Xiaomi mindig egy kicsit többet ad, mint a konkurencia, valószínűleg most sincs ez másként. Ez a fejhallgató tehát nem rendelkezik extrém képességekkel, de kimondottan tisztességes minőséget kapunk a pénzünkért. 105 dB érzékenység, 32 ohmos ellenállás, 20 Hz-től 40 Khz-ig terjedő sávszélesség a főbb jellemzők. Ha ez nem lenne elég a megfelelő kúlság faktorhoz, akkor figyelmetekbe ajánlom a beépített érintésérzékeny vezérlést, ami egészen fantasztikus. Nézzétek meg a videót, és cáfoljatok meg, ha nincs igazam!

 

Szerencsére az ára nem veri le a csillagokat, 12 750 forintért itt megtaláljátok: Xiaomi Headphones Relaxed Version

 


 

9. Xiaomi Mijia Yeelight asztali lámpa

Magam is használok egy Xiaomi asztali lámpát, de az néhány száz forint miatt nem fért ebbe a listába. Emiatt a kicsit olcsóbb, de kicsivel sem butább verziót mutatom meg.

A Xiaomi a Philipssel együttműködve sok lámpát és égőt dobott piacra. Ezek közös tulajdonsága, hogy mindegyik bekapcsolható a Xiaomi okosotthon ökoszisztémájába a cég Mi Home alkalmazásán keresztül. Sőt, ez a lámpa nem csak a Xiaomi családba fér bele, hiszen irányítható az Amazon Alexával, illetve IFTTT funkcióval is rendelkezik, vagyis hozzákapcsolhatunk a működéshez különféle feltételeket is.

A sok okosság mellett a lámpa még jól is néz ki, legalábbis akkor biztosan tetszeni fog neked is, ha kedveled a letisztult, minimalista formavilágot. Emellett állítható a fényereje, sőt, még a színhőmérséklet is, így 2700-tól 6500 kelvinig szabályozhatod, lehet a fénye hideg vagy barátságos meleg, attól függően, hogy például rajzolsz vagy olvasom a fénye mellett. A lámpa irányításához az applikáció mellett szükség lesz még egy otthoni vezetékmentes hálózatra is, ebből a régebbi 2,4 GHz-en működő kell, a lámpa maximum n-es szabványt támogatja. A Ez a Xiaomi cucc mindössze 6 wattot eszik, szóval nem fogja túlpörgetni a villenyórát. Ehhez a szerény étvágyhoz 300 lumenes fényerő tartozik, a világítótestek élettartamához a gyártó 25 ezer órát adott meg.

Ha megtetszett itt megtalálod: Xiaomi Mijia Yeelight asztali okoslámpa

 


 

10. Xiaomi motoros dugóhúzó

A lista végére egy nem túl drága viszont annál menőbb dolog került, mégpedig a Xiaomi motoros dugóhúzója. Nincs is annál elegánsabb, mint megnyomni egy gombot és izzadás nélkül kivarázsolni a dugót az üvegből.

Xiaomi Wine opener

Mi itt Magyarországon megszoktuk a sima spirál dugóhúzókat. Van a klasszikus amin sörnyitó is van, ott vannak a giccses őz vagy szarvas agancsból készült nyéllel szereltek, A közös ezekben, hogy izomerővel működnek, betekerjük, kihúzzuk. Egyszerű! A Xiaominál azonban úgy gondolták, hogy elég az erőlködésből, a beszakadt fél dugókból, a borban úszó parafatörmelékből, ők bizony elkészítik a tökéletes dugóhúzót.

A gondolatot tett követte. A munkát egy Star Wars rajongóra bízták, aki elhatározta, hogy kedvenc filmjéből is belecsempészik valamit a történetbe. Nem nagyon tudunk más okot elképzelni arra, hogy miért lett lézerkard markolat kinézetű az eszköz. Kívülről feketére színezett rozsdamentes acél testet láthatunk két gombbal. Az egyik a dugó kihúzására, a másik a dugó szerkezetből történő eltávolítására szolgál. Belül persze nincs lézer, de van egy állandómágnesű motor, spéci fogaskerekek és hajtómű, valamint remek bronz csapágyak. A hírek szerint egy dugó kihúzása ezzel a csoda szerkezettel mindössze hat másodpercig tart. Heuréka, több időnk marad inni!

xiaomi wine opener a

A végére maradt az ár, ami ebben az esetben tényleg nem magas, annyira nem, hogy hajszál híján a múlt heti cikkben is elfért volna. 24 dollárt, vagyis 6800 forintot kell érte fizetnünk.

Itt megveheted: Xiaomi elektromos dugóhúzó

 


 

Zárszó

Remélem tetszett nektek ez a válogatás, találtatok benne karácsonyra is ötleteket. Ha igen, akkor jövő hónapban újra várlak Titeket! Addig is remélhetőleg lesz még néhány érdekes Xiaomi teszt nálunk, és persze fáradhatatlanul keressük nektek a legjobb árakat a Facebook csoportunkban.

Ne felejtsétek el, ezeknél a termékeknél válasszátok szállítási módnak a Priority Line-t, amivel nem kell további ÁFA-t és vámot fizetni. Nagyobb értékű csomagoknál vásároljatok biztosítást (insurance), csak néhány dollár, de megéri. Olvassátok el alábbi cikkünket amiben tanácsokat adunk ahhoz, hogy olcsón és lehetőség szerint vámmentesen vásárolj a távoli keletről is!


A cikket itt olvashatod: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Ha szeretnéd kihasználni a kínai áruházak akcióit, akkor iratkozz fel kuponkódos hírlevelünkre, és minden nap postaládádban lesznek a legfrissebb kódok: Kuponkód hírlevél feliratkozás

Vagy keres kupont több ezer kínai akciót tartalmazó oldalunkon: Kínai kuponkereső

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4714296305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2018.10.12. 09:03:28

Xiaomi telefonom van, és nagyon elégedett vagyok. A felsorolt termékek között sokat kipróbálnék, különösen aborotva keltette fel az érdeklődésemet (Philips és Remington készülékeket használtam eddig, és 1,5 évente cserélni kell, mert kopik a fej, de külön a fej drágább lenne, mint az új készülék).

Egyet viszont nem próbálnék ki: a cipőt. Egyrészt azon az áron bőven van használható cipő, néha akcióban Adidas és Nike is, de a Decathlon sajátmárkasból ennyiért igencsak jót lehet kapni. Másrészt ennek a cipőnek a sarka összenyomva is túl magasnak tűnik, nagyon úgy néz ki, hogy csak helytelen futótechnikával lehetne futni vele. Amúgy sem hiszem, hogy amíg anagynevű gyártók dollármilliárdokat költenek fejlesztésre évtizedek óta, akkor ha ez lenne élettanilag az optimális, akkor ne jöttek volna rég rá. Akkor már inkább másolnák le a Nike-t vagy a Saucony-t, és adják olcsóbban, de bizony a saját ízületeimmel nem kísérletezek.

yerico1 2018.10.12. 23:14:38

A Xiaomi borotvát egy másik kínai termékekel foglalkozó oldalon lehúzták, nagyjából ez volt az egyetlen Xiaomi termék, amit nem ajnároztak körbe.

omixia 2018.10.12. 23:17:35

@yerico1: Erre nincs jó válaszom, ott áll a fürdőszobában a tükör előtt a polcon, használom nap mint nap. Ettől még lehet, hogy másnak nem jön be, de ezek végül is szubjektív tesztek, nem vagyunk egyformák. Ha olvastad a cikket, én például kénytelen vagyok habot használni a géppel történő borotválkozáshoz is, más meg lehet, hogy szárazon próbálta. Fene tudja.

omixia 2018.10.12. 23:21:35

@Zabalint: Nekem is van akcióban ilyen áron vett Nike cipőm, olyan is, nagyjából másfél év után már csak arra használom, hogy abban nyírom a füvet. Pedig nem hordom minden nap, sőt, mivel szinte mindenhova motorral járok csak keveset hordtam. Ha elolvastad a cikket is, akkor ott leírtam, hogy nyilván a rendes futócipőm sokkal jobb futásra, de azért ez sem szörnyen rossz. A talp magassága amúgy becsapós, a képeken valahogy magasabbnak látszik, mint amikor a lábamon van, és érzésre sem olyan, mintha egy holdjáróban sétálnék.

johnclark 2018.10.14. 22:06:39

MiBand3 megrendelve, működött a kuponkód. Köszönöm!