Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds – egy szinte tökéletes fülhallgató

2018. március 06. - omixia

Kényelmes, könnyű és olcsó, de hangban lehetne kicsit jobb.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 6

Bevezető

Közeledik a tavasz, aminek új és komoly elhatározással vágok neki, le kell adnom „néhány” kilót. Mondhatnánk, hogy ez a karácsonyi zabálás miatt van így, de őszintén szólva inkább eltunyultam kicsit. Emiatt aztán úgy döntöttem, hogy elkezdek futni. Újra. Szeretek futni, szeretek egyedül is futni. Kikapcsol és pihentet, és közben véletlenül sem gondolok a munkára, szóval meg is mozgat, az agyamat is pihenteti, és még fogyok is.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 1

Tökéletes lesz, de egy valami nem hiányzott belőle, ahogy futás közben idegesítően leng a fülhallgatóm zsinórja, és ahogy rosszul elhelyezkedve rángatja a telefont a zsebemben. Tavaly év végén már beszereztem a Xiaomi sportos okosóráját – ide kattintva olvashatod a tesztünket róla-, ami elegendő háttértárral rendelkezik ahhoz, hogy elvigyem magammal kedvenc zenéimet a futáshoz, ráadásul Bluetooth kapcsolattal is rendelkezik. Egyértelmű volt, hogy ehhez már csak egy Bluetooth füles kell, és a telefont is otthon hagyhatom. A megtett utat, és minden fontos adatot rögzít a GPS-es óra, a Bluetooth füles madzagja nem idegesít majd, újabb lépést teszek a kényelmes sport felé. Nyilvánvaló volt, hogy a már meglévő Xiaomi órám és telefonom mellé egy Xiaomi fülhallgatót választok, ez lett e címben említett Xiaomi Wireless Sport Earbuds, amit most nektek is bemutatok.


Csomagolás és külső

Szív küldi, szívből, szívesen, ahogy Szenes Iván örökbecsű dalszövege is mondja. Ez jutott eszembe amikor megláttam a Xiaomi megszokott fehér dobozában a fülhallgatót. Valószínűleg nem véletlenül rendezték a szárakat szív alakban, minden esetre már kicsomagolás előtt melengették a szívemet kicsikét ezzel a kedvességgel, mintha nem is megvettem volna a terméküket, hanem ajándékba kaptam volna. Minden esetre már csak emiatt is aranyos ajándék lesz kedvesünk, szüleinknek vagy éppen gyermekünknek.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 10

A doboz hátulján megtaláljuk a fülesről a főbb információkat, mondanom sem kell kínaiul. De ne aggódj, lesz belül használati utasítás is. Igaz az is kínaiul van, de vannak benne szép magyarázó ábrák, amiből semmit nem írtunk a melléjük írt kínai szöveg miatt. A Xiaominál már megszokhattuk az ilyen figyelmességeket, de mivel a termékeik kimagaslóan jó minőséget képviselnek, az áruk pedig ehhez képest alacsony teszünk magasról arra, hogy nem kapunk érthető nyelvű leírást. Úgy is lesz, aki kipróbálja, leírja, amit ki kell, mi pedig örömmel használjuk majd.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 8

A dobozban a füles és a használati utasítás mellett találunk még egy USB töltőkábelt és egy zacsit, amibe 4 eltérő méretű fülpárna került, az ötödik méret pedig fent van alapból a fülhallgatón.

Maga a fülhallgató három részből áll. A két meglehetősen nagy fülre illeszkedő, az elektronikár tartalmazó részből, és az ezeket összekötő zsinórból, pontosabban vezetékből, ez utóbbin pedig egy apró kis valamiből, amin egy gomb és a mikrofon található. Ebből kitalálható, hogy a füles egyben headset is, aminek persze csak akkor látjuk hasznát, ha telefonálásra is képes okosórával vagy telefonnal párosítjuk.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 7

A lényeges adatok a füles esetén a tömeg, ami a teljes eszköz esetén most 19 gramm, az összekötő madzag, ami 22 centis és a kampó, amivel a fül mögé akaszthatjuk, ami 8 centiméter.

A füles vezérléséhez a gombok a jobb oldali részen kaptak helyet, itt található a töltéshez az USB csatlakozó is, amit egy jól illeszkedő gumitakaró zár el a külvilágtól. Ez kell is, mivel amúgy az egész fülhallgató IPX4-es védelmet kapott fröccsenő víz ellen. Vagyis úszni ne vidd magaddal, de egy kis izzadságtól vagy esőtől nem fog megijedni. Ahogy már olvashattátok, a mikrofon egy apró, alig két centis kis részre került a kábelen egy apró gombbal egyetemben.


 Használat, tapasztalatok

Múltkorában már bemutattunk egy Bluetooth headsetet, így nem ért váratlanul, hogy ennek a fülesnek a vezérlése lényegében megegyezik azzal. Három gombot kapunk az irányításhoz. A mikrofonnál lévő a be- és kikapcsoló, valamint ezzel tudjuk némítani a hangot, ha röviden megnyomjuk, illetve fogadhatjuk a bejövő hívásokat is. A másik két gomb a jobb oldali egységen található – és + jelöléssel. Ezekkel a hangerőt tudjuk állítani, illetve, ha hosszabban nyomva tartjuk, akkor a számokat léptethetjük előre vagy hátra. A bejövő híváskor egy kínai hölgy bediktálja, hogy milyen számról jött a hívásunk, persze kínaiul ezt is. KIkapcsolni a funkciót nem lehet, angol nyelvű firmwarerről nem tudok, vagyis együtt kell tudnunk élni ezzel a dologgal.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 4

A használat egyszerű, ami fontos, de sokkal fontosabb, hogy mennyire kényelmes a cucc. Nos, meglepő volt, de a gyárilag felrakott fülpárnát egyel kisebbre kellett cserélném, így pont a középső méret lett jó. Ez csak azért lepett meg, mert ezeknél a kínai kütyük tapasztalatom szerint alapból inkább a kisebb párnákkal érkezik. Ha már itt tartunk, a párna cseréje nem nehéz, de azért adok két tanácsot. Az egyik, hogy a fent lévő eltávolítása a várhatónál kicsit nehezebb, jobban kell húzni, de ha nem durvulunk el nem fog szakadni. A másik, hogy a cserepárna felhelyezésekor ki kell a párnát fordítani, és úgy felpattintani a helyére, ezután visszafordítani a peremet. Másképp nem fogjátok tudni a vetőcsőre nyomni a gumit.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 13

Használat közben a Xiaomi Wireless Sport Earbuds kimondottan kényelmesnek bizonyult. Rendkívül könnyű, a fül mögötti kampó pedig a felhelyezéskor még keménynek tűnik, de ha a helyén van, akkor már egyáltalán nem szoros, éppen csak határozottan a helyén tartja a fülest. Szerencsére a cserélhető fülpárna is segít abban, hogy személyre szabjuk. Most is a fejemen van a cikk írása közben, nagyjából öt perc után el is feledkezem róla, annyira kényelmes.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 12

A fülhallgatóba egy 100 mAh kapacitású akkumulátor került. A gyári leírás szerint ezzel hét órán át kell működnie töltés nélkül. Nekem, munka közben az asztalnál, közepesnél kicsit nagyobb hangerőn ez kicsivel több, mint 6 órát jelentett. Mivel nem jkészülök se maratont futni, se Balatont nem akarok kerülni, így ezt az üzemidőt jónak értékelem.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 2

Néhány szót a hang minőségéről is szólni kell, végül is ez egy fülhallgató. Nos, meg kell vallanom, hogy lehetne jobb is. Nem szörnyű, talán csak az a baj, hogy az utóbbi időben hozzászoktam a Xiaomi Pro HD In-ear Hybrid Earphones minőségéhez. A Xiaomi Wireless Sport Earbuds a hangkép alapján egy normál egy driveres, membrános megoldásnak tűnik. A teljes hangkép jól összeáll, nincsenek külön a felső vagy a mélyhangok, de ennek oka, az is, hogy viszonylag kevés is van belőlük. A legfelső tartomány szinte nincs, a nagyon csilingelő hangok elvesznek kicsit. Ennél egy fokkal jobb a mély, de ez a membrános kialakítás miatt nem is meglepő. Ami igazán erőteljes, talán túlzottan is az a középtartomány. Összegezzünk!


Verdikt

Ahogy a bevezetőben olvashattátok, ezt a fülest is azért rendeltem, mert használni szeretném, így nem kimondottan a cikk miatt érkezett. Voltak elvárásaim vele kapcsolatban, amik részben teljesültek is. Sportoláshoz kiváló lesz, könnyű és kényelmes, a hangerő is bőven rendben van. A kezelés egyszerű, és ha telefonhoz csatlakoztatjuk, akkor futás közben kényelmesen tudunk telefonálni is. Ami viszont egyértelmű, hogy otthon nem ezt fogom zenehallgatáshoz használni. Sajnos a hangzás minősége nem ér a közelébe a Xiaomi Pro HD In-ear Hybrid Earphones minőségének. Az egyetlen dologgal védhetem a mundér becsületét, ez pedig az, hogy futás közben nem fogok azzal foglalkozni, hogy minden kis részlet szépen szólalt-e meg, sokkal fontosabb lesz, hogy a külvilágot kizárjam a zene pedig megadja a megfelelő ütemet a futáshoz.

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 3

A kérdés, hogy megérte e az árát. Nos, a cikk írásának pillanatában van hozzá kupon is, amivel 29 dollárért megvehetjük. Ez forintban nagyjából 7500-at jelent, ami igazán barátságos ár érte. Szóval, ár-teljesítmény viszonylatban egészen kitűnő a dolog, de ha audiofil vagy, akkor keress magadnak egy drágább darabot!


Értékelés

Xiaomi Wireless Sport Earbuds

 Előnyök:  Hátrányok:
  • Olcsó
  • Kényelmes
  • Megfelelő hangerő
  • Cserélhető fülpárnák öt különböző méretben
  • Egyszerű vezérlés
  • IPX4-es víz elleni védelem
  • Headsetnek is használható telefonnal vagy telefonos órával
  • Egyszerű membrános meghajtó
  • Kínai narráció, amit nem lehet kikapcsolni vagy lecserélni

Ahogy láthatható jóval több a pozitívum, de azért találtunk a negatív oldalra is két pontot. Ha ezekkel együtt tudsz élni, akkor egy nagyon jó kis sportos fülest vehetsz tényleg barátságos áron.

A cikkben olvasható digitális asztali óra a Gearbesten jelenleg is megvásárolható (katt a vásárlás gombra!). Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7213714512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joci19 2018.03.07. 14:44:13

ha rendesen be van dugva akkor a mely is faszanyos, viszont konnyen kimozog futas kozben. amugy jo cucc.

eplethy 2018.04.22. 17:00:34

Szia! Nem tudod, hogyan lehet a garanciát érvényesíteni? Minden írás kínai karakteres a csomagoláson, az oldalt felkeresve is csak kínai a szöveg. Gearbest-en vettem egy ilyet, párszor használtam de nem lehet bekapcsolni egy idő után. Elég idegesítő, mert nem gagyi árban vettem.

eplethy 2018.04.22. 17:38:33

Szia! Nem tudod, hogy lehet a garanciát (ha van egyáltalán) érvényesíteni? Vettem egy ilyen fülhallgatót, de pár használat után nem hajlandó bekapcsolni (nem töltés baja van). Minden kínai felirat ami a csomagoláson van, meg a honlapon is.
süti beállítások módosítása