Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Xiaomi notebook Pro – tartós teszten a legjobb kínai notebook

2018. május 10. - omixia

Exkluzív, felsőkategóriás gép egy középkategóriás áráért.

xiaomi_mi_notebook_pro_13.jpg

Xiaomi Mi Notebook Pro - Bevezető

Sosem szerettem a klasszikus teszteket. Sterilek, és nem mondanak semmit arról, hogy milyen az adott eszközt a való életben használni. Kapunk egy csomó számot a teszteredményekből, ezer és egy cikkben mérik meg ugyan azokat a programokat.

A probléma az, hogy ha valós tesztet szeretnénk írni, akkor heteken át kell használni a hardvert, mert kell ennyi idő, hogy kijöjjenek a hibák és megalapozott legyen a vélemény. Régen, amikor még klasszikus teszteket írtam sosem volt erre idő, mert a tesztre kapott cuccot tovább kellett adni a következő újságnak. Most viszont, hogy magam döntöm el miről szeretnék írni, amikor magamnak rendelem a tesztek alanyait ez teljesen másképp működik.

A Xiaomi Notebook Pro immár több mint egy hónapja van nálam használatban. De nem második gépként, mert ezt is magamnak rendeltem, így, amikor megjött le is cseréltem a régi notebookom. Hatodik hete gyűrőm, írom rajta a cikkeket, nézem rajta a filmeket. Ott van mellettem az autóban az anyósülésen, és ott van a hátamon a hátizsákban, amikor motorral megyek valahová. Szóval elválaszthatatlanok vagyunk.

Xiaomi Mi Notebook Pro 2

Mindenképpen szerettem volna néhány mondatot írni arról, hogy miért Kínából rendeltem notebookot. Az első ok egyszerű, Xiaomi fan vagyok. Rengeteg mindent rendeltem már tőlük, és eddig nem kellett csalatkoznom semmiben. Minden működik, minden teszi a dolgát, ahogy elő van írva. Igaz, kicsit többe kerülnek ezek a motyók, mintha valamelyik feltörekvő márkától venném őket, de cserébe végtelenül megbízhatóak, minőségiek.

A második ok miatt egy kicsit messzebb kell visszamennünk az időben. Immár két évtizede foglalkozom IT-val, teszteléssel, cikkírással, ez idő alatt pedig rengeteg hordozható gép fordult meg nálam. Régebben teszteltem, mostanában pedig csak telepíteni kell őket, vagy szervizelem némelyiket, és persze sok volt, amit magamnak vettem. Amikor tavaly év elején elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy új gép kellene úgy döntöttem, hogy elég a középszerből. Hosszú évek után ismét egy felső kategóriás gépet szeretnék, egy igazi üzleti kategóriás notebookot. Anno vettem egy gamer notit az ASUS-tól, azzal csúnyán megégettem magam, szóval inkább egy minőségi, erős és külsőleg is különleges gépet szerettem volna, és nem egy végletekig a teljesítményre kihegyezett notebookot.

A processzor legyen i7, de minimum i5. Memória minimum 8 GB, a háttértár pedig SSD, legalább 120, de inkább 256 GB-os. Az akkumulátoros üzemidő pedig legyen hosszú!

Megnéztem a hazai kínálatot, és rá kellett jönnöm, hogy az általam vágyott kategória valahol 350 ezer forint magasságában indul. Tudtam, hogy nem lesz olcsó, de ennyi pénzt nem szántam új gépre, így a project parkolópályára került. Egészen tavaly őszig, amikor a Xiaomi bemutatta az új, 15,6 colos gépét, a Notebook Pro-t. Akkor már tudtam, hogy ez a gép lesz, amit meg fogok venni.

Xiaomi Mi Notebook Pro 10

Vártam néhány hónapot, gyűjtögettem a pénzmagot. Közben eljött a tavasz. Az eltel hónapok alatt végigrágtam minden pro és kontra érvet a Kínából történő notebook vásárlás ellen- és mellett. Amikor az áruházban a kosárba került a gép, akkor ezek futottak át az agyamon még egyszer. A minimum 100 ezer forintnyi megtakarítás a hazai árakhoz képest, a garanciális szerviz problémája, a Xiaomi termékek eddig tapasztalt minősége. A végén arra jutottam, mint minden egyes alkalommal, hogy több a pozitívum, és kell nekem egy ilyen gép. Rákattintottam a gombra, Pay-Pal-t használtam a fizetéshez, biztos, ami biztos, hogy ha elkeveredik a szállítás közben biztos visszakapjam a pénzem.

Kicsit több mint három hét volt a szállítás ideje, de amióta megjött tényleg együtt élek a Xiaomi notebookjával. Lényegében mindig velem van, mert bárhol akadhat 10-15 percem, hogy írjak vagy folytassak egy cikket vagy egy készülő weboldalon alakítsak valamit.

 

 

Xiaomi Mi Notebook Pro - Csomagolás és külső

A gép egy méretes kartonban érkezett, amin belül habszivacs távtartókat használva ott volt a rendes, „díszes” doboz. Azért macskakörmös, mert ezen aztán semmi dísz nincs. A fehér fedlapon ott a gép fotója, oldalt kínai írásjelek és a Xiaomi logó, alul pedig csak egy matrica, ami valószínűleg a gép adatait tartalmazza, de mivel kínaiul van a gép neve és a notebook tömege értelmezhető számomra.

Szóval elég puritán a csomagolás, de igazából, ha jól belegondolok az üzleti kategóriás gépeknél nem is szokott csiri-csáré lenni a doboz, inkább ez a visszafogottság a jellemző.

Xiaomi Mi Notebook Pro 1

A tetőt felemelve már meg is pillantjuk a gépet. Kiemelve alatt egy kartonból készült boríték van, de ebben sem találunk semmi lényegeset, csak a gyors beüzemelési segítséget, természetesen ezt is kínaiul. A képeken látszik, hol kell bekapcsolni, hova kell dugni a töltőt meg hasonlók. A boríték alatt megtaláljuk a tartozékok tömkelegét. Na jó, ez vicc volt, csak a töltő van itt.

Ahogy látszik ebben az attrakcióban a gép lesz a lényeg. Sajnos azok az idők már elmúltak, amikor a gyártók egy ilyen kategóriájú gamer vagy üzleti gép mellé ajándékokat is adtak, például egy táskát, hátizsákot vagy hasonlót.

Xiaomi Mi Notebook Pro 3

De ne keseregjünk ezen, hiszen a lényeg itt mégis a notebook! Próbálnám leírni milyen érzés volt először kézbe fogni, de nehezen megy. Sajnos messze vagyok attól, hogy egy regényíró érzékletességével tudjak alkotni, de azért teszek egy bátortalan kísérletet..

Amikor kiemeltem a dobozból az első gondolatom az volt, hogy elképesztően vékony, a méretéhez képest pedig meglepően súlyos. Meg is lepődtem rajta, de lemértem, tényleg mindössze másfél kiló, szóval egyszerűen csak becsap minket a szemünk, nem számítunk egy ilyen karcsú géptől ekkora tömegre.

A gép fém háza hűvösen simult a tenyerembe. Furcsa, hogy valamiért mindig hűvösnek érzem, még akkor is, amikor munka után elteszem. A ház érintése ilyen, és ettől az egész valahogy a megbízhatóság érzetét kelti. A vonalak, az élek olyanok rajta, mintha valaki késsel faragta volna ki egy nagy fémtömbből. A peremek majdhogy nem élesek.

Xiaomi Mi Notebook Pro 7

A külső amúgy teljesen dísztelen, ha leszedném az aljáról a matricákat, akkor csak egy szerény Mi logó árulkodna a gyártótól. A fedlapon semmi, alul pedig csak egy nagy és két kisebb rács. Előbbi a hűtésé, utóbbiakon jön ki a hangszórók hangja a házból. Az egyik oldalon két USB Type-C és egy kártyaolvasó, a másik oldalon két hagyományos USB csatlakozó, egy HDMI kimenet és egy fejhallgató kimenet található.

Az gép kidolgozottsága elképesztően jó. Az illesztések végtelenül pontosak, a ház a vékonyága ellenére sem hajlik, sőt, meglepően merev. Az első benyomások alapján nem lesz itt baj!

Xiaomi Mi Notebook Pro 8

A fedelet felnyitva aztán folytatódik a csoda. A kijelzőt tartalmazó fedlap nagyon vékony, de a stabilitásán ez nem érződik, csavargatni, hajlítgatni nem igazán lehet. Mivel a szereléshez a gép alját kell eltávolítani, a billentyűzet oldaláról nincsenek illesztési hézagok, egy nagy fémfelület az egész. A tapipad mérete bőven megfelelő, sőt inkább egy picit nagy is. A billentyűzet olyan, amire számíthatunk ebben a kategóriában, a gombok határozott nyomásponttal rendelkeznek, és a használat alapján állíthatom, nagyon kényelmes rajtuk a gépelés. Ehhez persze az is kell, hogy a méretük nagy legyen, lényegében egy asztali klaviatúrának megfelelő gombméretet kapunk. Ennek persze ára van, a gépen nem találunk numerikus billentyűzetet, pedig a hasonló méretű notebookokra ez általában rá szokott férni.

Xiaomi Mi Notebook Pro 9

A kijelző ezen a gépen nem matt, hanem fényes, pontosabban a panel előtt egy vékony üveglapot találunk. A látható keret rendkívül vékony, de ez természetesen nem a valós keret lesz, bekapcsolás után látszik, hogy egy nem túl vastag fekete csík keretezi a látható képet.

A Xiaomi Mi Notebook Pro már a bekapcsolás előtt megadja nekünk azt a hűha érzést, amire vágyunk, ha ennyi pénzt kiadunk valamire. Kell az a pici érzelmi visszacsatolás, megerősítés, hogy nem hülyeségre adtuk ki a pénzünket. Itt ezt meg is kapjuk, szóval ebben nincs hiba!

 

 

Xiaomi Mi Notebook Pro - A gép belül

A Xiaomi Mi Notebook Pro jelenleg két különféle processzorral vásárolható meg. Ezek az Intel  Core i5-8250U, ami négymagos, az órajele pedig terheléstől függően 1,6- és 3,4 GHz között változik, valamint az Intel Core i7-8550U, ami ugyancsak négymagos, az órajele pedig 1,8- és 4,0 GHz közötti. Mind a két processzor az Intel 8. generációs megoldása, amik Kaby Lake magra épülnek és 14 nanométeres csíkszélességen készülnek.

Xiaomi Mi Notebook Pro 12

Tudni kell ezekről a processzorokról, hogy mind a ketten az Intel ultra-takarékos megoldásai közé tartoznak. Ez azzal jár, hogy jó hosszú akkumulátoros üzemidőre számíthatunk, cserébe a teljesítmény alacsonyabb lesz. Volt olyan vélemény, hogy ezek kiherélt processzorok, nem szabad ilyen gépet venni, de ez úgy, ahogy van hülyeség. Mindössze arról van szó, hogy a fogyasztás felső határa erősen be van korlátozva, így az órajel nem emelhető az égig. A jelen tesztben dolgozó i7-es processzor esetén így is elérhető a 4 GHz, ami 4 fizikai mag, és a magonkénti két szál segítségével egyszerre nyolc utasítás végrehajtására képes.

Xiaomi Mi Notebook Pro 16

A gép sebességét tovább növeli, hogy nem hagyományos merevlemez, hanem egy 256 GB kapacitású, M.2 formátumú, PCI-Express sínbe ültetett SSD a háttértár. Ez persze már csak a helyhiány miatt sem szokatlan, ebbe a vékony házba nehezen lehetne egy hagyományos SSD-t belepréselni, ráadásul a gép teljesítményét is visszafogná, arról meg ne is beszéljünk, hogy mennyire lenne káros az üzemidőre nézve. Ami jó hír, hogy a hátlapot lecsavarozva találunk egy üres PCI Express sínt is, így, ha nem elegendő a háttértár, akkor bővíthetjük, illetve extrém esetben használhatunk a gépben RAID-et vagy az adatbiztonság, vagy az adatátviteli sebességek további növelése végett.

A Xiaomi Mi Notebook Pro vonal jelenleg három gépből áll. Ezek közül a legolcsóbb az i5-ös processzorral, 8 GB memóriával és 256 GB háttértárral szerelt verzió. A középső és a legdrágább gép között csak a memória mennyiségében van különbség. Az olcsóbb 8-, a drágább 16 GB memóriát hordoz az alaplapján. Jól olvastátok, a memória az alaplapon van. A helyhiány miatt ezekben a vékony gépekben már nem fér el egy hagyományos memóriamodul, illetve a modult fogadó sín. Ez a gép későbbi bővítése miatt problémás, így, aki úgy gondolja, hogy a 8 GB memória kevés lesz neki, az eleve a 16 GB-os gépet vegye, mert a későbbi bővítésre nincs lehetőség.

cristal disk info

Ami még közös a gépekben, az a dedikált videokártya, vagy pontosabban GPU. Ez az NVIDIA műhelyéből érkezik, típus szerint egy GeForce MX150. GeForce MX150-ből két verzió létezik. Az egyik a magasabb sebességet, a másik a hosszabb üzemidőt helyezi előtérbe. Ez a képességük természetesen az órajelben nyilvánul meg, hiszen amúgy a két lapka azonos. Nem tudom, hogy a jó vagy a rossz hírek közé soroljam-e, hogy a Xiaomi a hosszabb üzemidőt választotta. Ez azt jelenti, hogy az 1D12 jelű lapka a gyorsabb változat 1469 MHz-es core és 1532 MHz-es boost órajelei helyett 1252- és 1341 MHz-es órajeleken fut, legalábbis GPU-Z szerint. Őszintén megmondom, nálam ez előny, mivel a gépet a legtöbb esetben valóban hordozhatóként, nem pedig konnektorhoz kötve használom. Az NVIDIA GPU mellett 2 GB-nyi GDDR5 memóriát találunk, ennek órajele, ismét csak a GPU-Z szerint 1253 MHz.

gpu z

A „gyors” NVIDIA lapka mellett természetesen jelen van az Intel integrált megoldása is, ez a Kaby Lake CPU esetén az Intel UHD Graphics 620-as GPU. Ennek teljesítménye jóval szerényebb, teljesítményben nagyjából negyedét, ötödét tudja az NVIDIA MX150-nek. Persze a fogyasztása is jóval kisebb, így azoknál az alkalmazásoknál, ahol nem kell az NVIDIA ereje, ott az integrált GPU adja a képet.

Maradjunk még kicsit a vasnál! Ahogy azt többször említettem a gép rendkívül vékony. Ez nyilván előnyös a hordozhatóság szempontjából, és nyilván előnytelen minden más szempontból. Ahogy feljebb olvashattátok például nem lehet a memória mennyiségét növelni, de ugyan így nem lehet processzort sem cserélni, és a VGA lapka is örök, hacsak nem keresel valakit, aki leszedi, újragolyózza és visszaforrasztja.

Ami még problémás a kis méret miatt az a hűtés. Legalábbis így gondoltam én. Aztán kiderült, hogy ezt a Xiaominál rendkívül okosan oldották meg. A rendszert nem egy, hanem két ventilátor hűti, így a megduplázott hűtési teljesítménynek köszönhetően még nem sikerült felmelegítenem a gép házát.

Xiaomi Mi Notebook Pro 14

A tavalyi bemutató után sok helyen olvastam, hogy problémás lesz ez a dupla hűtés, mert már a szimpla megoldással rendelkező kisebb gépek is hangosak, ha beindul az intenzív hűtés. A dupla nyilván dupla zajjal fog járni. Nos, most vagy nekem nem sikerült még annyira leterhelnem, hogy maximum fordulaton menjen a hűtés, vagy szimplán csak nem hangos akkor sem, ha igazán beindul. Persze, a teljesen hangtalan működéshez képest van hallható zaj, de ez közel sem zavaró, az elviselhetetlentől meg messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Ha már a vasnál tartunk, akkor ennek a fejezetnek a végére illik néhány teszteredményt pakolni.

 

Xiaomi Mi Notebook Pro -Tesztek

3D Mark

3dmark 2

3dmark 1

3dmark 3

3dmark 4

 

Úgy gondoltam, hogy bár egy üzleti célú gépről van szó, mégis megnézem a 3D Markkal, hogy teljesítene játékokban a gép. Lefuttattam az ingyenes verzióban elérhető teszteket, az eredmény pedig a várakozásom szerint alakult. Az MX150 nem egy erőgép, de tisztességesen teljesít, így ha a legújabb játékokat nem fogjuk tudni teljes grafikai részletességgel futtatni, némi butítással egész használható FPS-t érhetünk el.

PCMark

pcmark

Ez az a program, ami ennek a gépnek kell. Lényegében minden olyan területen próbára teszi a gépet, amire szánták, sőt, van benne egy fotó és videó editálás is. A pontszámok itt is tetszetősek, persze nem egy bika asztali géphez viszonyítva. Saját tapasztalatom is azt mutatja, hogy a hardver megbirkózik a nagyobb Excel táblákkal csakúgy, mint a Photoshop okozta kihívásokkal, sőt, magam is vágok kisebb videókat néhanapján, és bár nem szédülök el a sebességtől, a teljesítmény teljesen megfelelő. A PCMark eredményeket megtaláljátok itt: Xiaomi Mi Notebook teszt - PCMark eredmények

Crystal Disk Mark

cristaldiskbench

Ezt a programot csak az igazán kockák miatt tettem be ide. A Samsung SSD-je jól dolgozik, így egyértelmű volt, hogy nem ez a komponens lesz az, ami visszafogja a gépet a nagyobb terheléseknél.

Cinebench

cinebench

A program, amivel 10 éve si mértünk, szinte semmit nem változott. Ezzel együtt a grafikus renderelési feladatok terén még mindig tökéletes partnerünk, ha a gépünk teljesítményére kíváncsiak vagyunk.

A mérések alapján azt kell mondanom, hogy semmilyen meglepetést sem okozott a gép. Mivel jó néhány hete dolgozom rajta ezekre az eredményekre számítottam. Biztos lesznek, akik fanyalognak egy kicsit, de még egyszer szögezzük le, ez egy üzleti kategóriás gép, nem egy végletekig a teljesítményre kihegyezett gamer masina. Ehhez kell mérni az eredményeket is, amik azt gondolom a mai mezőnyben nagyon is tisztességesek lettek.

 

Xiaomi Mi Notebook Pro – összegzés

Beszéltünk a külsőről, beszéltünk a belsőről, itt az ideje, hogy meséljek még egy keveset nektek a gépről, vagyis arról, milyen vele együtt élni!

Ha azt várod, hogy rosszat fogok írni, akkor csalódnod kell. Soha, de soha az elmúlt 20 egynéhány évben, amióta hordozható gépeket használok nem volt ilyen jó notebookom, ide értve a cikkben már említett horribilis pénzbe kerül ASUS ROG notit is, ami nagyjából egy hónappal a garancia lejárta után fosta össze magát. Nem mondom, az, a kor gépeihez képest bika volt, de cserébe nehéz mint a sár, melegedett mint egy zárlatos szentjánosbogár, és hangos volt, mint egy megvadult porszívó. Igaz, itt-ott világított a kijelző pereme, meg volt rajta egy szöveges üzenet-sáv, amibe két hónap alatt beleégett a felirat. Na, szóval nem vált be.

Xiaomi Mi Notebook Pro 5

Ami még inkább bejött, az a céges DELL notim volt, azt cseréltem le most erre a Xiaomira. Abban egy második, vagy talán harmadik generációs i7 dolgozott 4 GB memóriával, később egy 120 GB-os SSD-vel. Az akkumulátorra nem vigyáztam, így az tönkrement, de más egyéb kifogástalanul működik már évek óta. Mondanom sem kell, az sem egy otthoni felhasználásra szánt, hanem egy biznisz kategóriájú gép volt. Talán amiatt is történt, hogy eleve ezt a kategóriát szerettem volna.

A biznisz gépek erősek, de nem a végtelenségig az erőre kihegyezettek. Az anyaghasználat első osztályú, de nem hivalkodó, mint egy gamer masina esetén. Az otthoni felhasználásra szánt notebookokat nem véletlenül nem is emlegetem, azok aztán egy teljesen más világot képviselnek a rengeteg műanyaggal, a hangos hűtésükkel és egyéb gyengeségeikkel.

Szóval a lényeg, meglátni, beleszeretni egy pillanat volt, de a megvásárlás elhúzódott egy darabig. Most, több mint egy hónap használat után már azt merem mondani, hogy minden fillért megért. Persze reménykedem benne, hogy nem fog elromlani, de szerencsére van itthon is olyan szerviz, ahol a legtöbb dolgot meg tudják javítani, ha pedig olyan, például alaplap hibája lesz, főleg garancia időn túl, akkor már mindegy lesz, hogy itthon vagy Kínából vásároltam, a javítás se így, se úgy nem éri majd meg.

Xiaomi Mi Notebook Pro 15

A gép használata amúgy egy igazi élmény. Nem csak azért, mert jó vele, rajta dolgozni, hanem azért is, mert amikor előveszem idegen helyen a táskából, akkor megáll a levegő, és mindenki azt lesi, hogy vajon mi lehet az a szépség, amit éppen bekapcsolok. Amikor elmondom, hogy ja, ez csak egy „kínai” notebook, akkor aztán tényleg van csodálkozás. Oké, a Xiaomi azért mégsem egy átlag kínai gyártó, de mégis, sokszor veszem észre, hogy a név említése nem jelent semmit, nem tudják, miről beszélek.

A cikkben sokszor esett szó az akkumulátoros üzemidőről. Nos, ha dolgozom a géppel – ez napi 6-8 órát jelent-, akkor egy alkalommal kell naponta töltőre tennem. A töltés maga kb. másfél óra, szóval rendes munka, Photoshop, néha egy kis videó vágás mellett 5-6 órát tudom használni. Ez azt gondolom elég rendes üzemidő, amivel a magam részéről tökéletesen elégedett vagyok. Ez végül is egy hordozható gép, itt az egyik legfontosabb szempont, hogy ne legyünk hozzákötve a konnektorhoz.

Xiaomi Mi Notebook Pro 4

A billentyűzetet szokni kell. Nem azért mert rossz, hanem azért, mert egyrészről ugye hiányzik a numerikus billentyűzet, másrészről pedig nincs magyar kiosztás, csak angol (amerikai). Ezt nekem nem kell megszoknom, évek óta angol billentyűzetet használok, nem kell az ékezetes betűket keresgélnem. Ami egy pici megszokást igényel, hogy nem 101 gombos a klaviatúra, így a hosszú betűt az Alt Gr+j billentyűkkel lehet előcsalogatni. Nekem kb. a harmadik Í betűnél már automatikus volt a dolog, de ha ilyen gépen gondolkozol, akkor ezt kalkuláld be! Persze lehet matricázni is a billentyűket, de a szép háttérvilágítás miatt ezt bűnnek érezném.

A cikkben már többször írtam mire használom a gépet. A normál Word, Excel irodai programok mellett minden nap dolgoztatom a Photoshopot, az Adobe Media Encodert és vágok videókat a Hit Film-mel. Emelett természetesen használok több féle böngészőt, különböző szövegszerkesztőket, például notepad ++-t a webes munkákhoz. Elmondható tehát, hogy az átlag irodai munkánál jóval többet várok el a géptől, és eddig nem volt panaszra okom.

Végül a legfontosabb kérdés, ajánlanám-e ezt a gépet másoknak? Szerintem, az eddig leírtak után nem kell különösebben megmagyaráznom, hogy miért, de igen, ajánlanám. Persze ez a billentyűzet dolog, vagyis, hogy nincsenek magyar ékezetes karaktereket tartalmazó gombok egyeseknek problémát okozhat, szóval ezzel kalkulálni kell.

Xiaomi Mi Notebook Pro 6

Azonban, ha nem szeretnél sokat költeni, és egy otthoni használatra szánt gép áráért inkább egy üzleti masinát választanál, akkor ez a gép lesz a Tiéd. Tényleg igaz, a hasonló kategóriájú és felszereltségű notebookokért itthon nagyjából 100 ezer forinttal kell többet fizetni, ez pedig már nem kevés pénz. Hozzáteszem, ha itthoni forgalomban is megvehetném a gépet (ismert nagykereskedőtől), akkor azonos ár mellet is ezt vettem volna egy ASUS vagy egy MSI helyett. Így pedig a 100 ezres árelőny csak hab a tortán.

A magam részéről nagyon jó döntésnek tartom, hogy a Xiaomi mellett tettem le a voksomat, egy percre sem bántam meg, sőt, akár közeli ismerőseimet is merem arra biztatni, hogy próbálják ki milyen egy prémium notebookkal belépni a Xiaomi világába!

A gép ára kínai raktárban a cikk írásakor 910 dollár, ami nagyon jónak számít, ennyiért nagy-nagy szerencsével tudtuk csak megvenni, ha kifogtunk rá valami kuponos akciót. Most ez kupon nélkül ennyi. Ha szeretnétek magatoknak ilyet, akkor figyeljetek oda, hogy a Priority Line - EU Express szállítást válasszátok, ami egy picit drágább, de a forgalmazó cég megfizeti helyettünk az ÁFA-t és a vámot, amikor az EU területére érkezik a csomag, így minket plusz költség nem terhel.

Én innen rendeltem: Xiaomi Mi Notebook Pro i7+8GB+256GB

Ha kisebb gépet szeretnél, akkor most a Xiaomi Mi Notebook Air 13,3" két verziójához is tudunk olcsósító kupont. A két gép között a különbség a videokártya, az drágábban az Intel integrált megoldása, a olcsóbban az NVIDIA dedikált videokártyája található.

Xiaomi Mi Notebook Air 13,3 GeForce MX150 videokártyával 861 dollár helyett 789 dollár, rádásul európai raktárból 5-7 munkanapos szállítási idővel. Kuponkód: GBsale182.

Xiaomi Mi Notebook Air 13,3 Intel HD Graphics 620 videokártyával 869 dollár helyett 799 dollárért, ráadásul európai raktárból 5-7 munkanapos szállítási idővel. Kuponkód: GBsale184

Ha a kupon nem működik, esetleg szeretnéd olcsóbban valamelyik Xiaomi notebookot, akkor írj, megpróbálunk segíteni egy kuponkóddal! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr413904138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2018.05.11. 10:35:47

Én úgy tudom hogy már itthon is elérhető garanciával, a xiaomishop-nál van (persze drágábban) ez a laptop :)
Köszi a tesztet!

JOKE21 2018.05.11. 10:35:50

Szia!
Már szemezgettem ezzel a laptoppal. A feleségem archicad-del dolgozik egy i3-as 4gb-os lapin, szóval ez neki is tetszeni fog a sebesség miatt. Szerinted ha 5-6 órán át tervez az archicad 16-18-al akkor sem fog melegedni?

omixia 2018.05.11. 10:38:17

@brumm.a.tejbe: Szia! Nem akarom őket bántani, mert nincs saját tapasztalatom, de elég sok rossz tapasztalatot olvastam. Ők nem hivatalos forgalmazók, van némi raktárkészletük, egyébként meg megrendeled, ők is megrendelik, ráteszik a hasznot és megkapod. Nem mondom, hogy ez tisztességtelen, főleg, ha biztosítanak hazai szervizt és garanciát. Persze kérdés, hogy hiba esetén nem csak kiküldik-e ők is.

omixia 2018.05.11. 10:45:58

@JOKE21: Szia!
Túlmelegedni szerintem nem fog. Ilyen munkánál mondjuk lehet, hogy nem árt egy notebook pad. Ahogy írtam a hang miatt problémáznak, mert dupla venti dolgozik benne. Ez megszokás kérdése kinek mi a hangos. Nekem, az asztali géphez képest egyáltalán nem sok a noti hangja, de ha el van emelve az asztaltól, akkor még kevésbé fog melegedni.

JOKE21 2018.05.12. 15:01:56

A nappaliba a tv előtt a kanapén üllve szokott “rajzolni”. :-)

omixia 2018.05.12. 15:07:47

@JOKE21: Minden notebook halála, ha mondjuk lábon vagy ágyban használjuk. Lerakjuk a paplanra vagy a lábunkra és pont nem kap levegőt a hűtés. Tipikus hiba ilyenkor, hogy a GPU lemelegszik az alaplapról.
süti beállítások módosítása