Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Nem kérdés, ez a jövő házimozija!

2017. december 13. - omixia

A Xiaomi 150 colos képátlóval kápráztat el minket.

mi-laser-projector2.jpg

Egy ideje már szállingóztak különböző pletykák a Xiaomi projektoráról, de most végre meg is vehetjük, ráadásul a bevezető akcióban kapunk 30 ezer forint árengedményt is.

mi-laser-projector1.jpg

A Xiaomi Mi lézerprojektor 41 x 29,1 x 8,8 cm méretű házban lakik, a tömege 7 kilogramm. A kompakt méret megtévesztő, ezzel a vetítővel kiemelkedő teljesítményt kapunk. Ez a világ első színházi osztályú lézeres projektora, ami képes akár 150 colos képátlójú képet is megjeleníteni. A szép a dologban az, hogy ehhez a nagy képátlóhoz nem is kell messzire tenni a faltól. A nagy mélységélességű ultrafókuszos lencserendszer lehetővé teszi, hogy akár 5 centi távolságra téve is éles képet kapjunk, 50 centiméter távolságból pedig igazi moziélményben, 150 colos képátlójú képben gyönyörködhessünk.

mi-laser-projector3.jpg

A Xiaomi Mi lézervetítő egy T968-es központi egységgel van szerelve, amiben négymagos, Cortex-A53 magokkal dolgozó processzor található. A hardver ereje lehetővé teszi, hogy akár FHD, vagyis 1920 x 1080 pixeles képet élvezhessünk. A projektor kényelmes, hatékony és pontos elektronikus fókusza lehetővé teszi, hogy a használat közben a kép egyetlen részlete se vesszen el. Az Android 6 alapú MIUI TV rendszert futtató eszköz beépített sztereó hangsugárrzóval rendelkezik, ami 30 wattos teljesítményt képes leadni.

mi-laser-projector4.jpg

A Xiaomi Mi projektora az Appotronics által kifejlesztett ALPD 3.0 lézerfényforrás technológiát használja, ami teljesen másképp működik, mint a megszokott DLP technológia. A végleges képet a DMD chipben található mikroszkópikus tükrök (reflektív lencsék) hozzák létre, amik képesek másodpercenként több milliószor is elmozdulni, így hozva létre a képet. A tükrök száma megegyezik a vetített kép felbontásával. A kivetítő maximális fényereje akár 5000 lument is elérheti, a statikus kontrasztarány pedig 3000:1-hez. A projektornak a színhűség tekintetében sem kell szégyenkeznie, az NTSC színtér lefedettsége eléri a 85 százalékost. A Xiaomi Mi-ben használt, a Ricoh által gyártott kivetítő rendszer élettartama 25 000 óra, ami azt jelenti, hogy napi két óra átlagos használat mellett 34 évig használhatjuk.

mi-laser-projector5.jpg

Ahogy feljebb írtam, a projektor már megvásárolható. Sajnos a nem mindennapi technológia sokba kerül, ezért a remek otthoni moziélményért 520 ezer forintot kell fizetnünk. A drágaság persze csak viszonyítás kérdése, hiszen a hasonló megoldást használó konkurensek ára akár a duplája is lehet ennek. Ha meg szeretnéd venni, akkor használd az XMLPP kuponkódot, amivel nagyjából 490 ezer forintért hozhatod el. Szerencsére ennél a projektornál elérhető az EU Express szállítás, így vámot és ÁFA-t a kereskedő ígérete szerint nem kell fizetni.

Bővebb információ és vásárlás itt: Xiaomi Mi Lézer projektor

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3513407745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2017.12.14. 11:32:39

Ebben a méretben legalább 4K illene, ennyi pénzért ez inkább pénzkidobás mint jó vétel.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.12.14. 15:26:33

Nagyon szépen hangzik a dolog, egy ekkora összeg kiadásánál azért már körülnéz az ember, és nem hiszi el csak úgy a marketinganyagot. Valahol meg lehet tekinteni, kipróbálni egy ilyet? Ha tényleg leesik az állam és annyira jó, simán vennék egyet.

Raketta25 2017.12.14. 15:26:36

A gearbest bizonytalan időre leállította az EU express szállítást, így ha valaki ilyet rendelni ott bizony lesz ÁFA és vám is, ami ilyen összegnél már igencsak borsos lesz.

GöTi 2017.12.14. 15:26:40

Csak nagyon gyorsan, például egy konkurrens termék:
edigital.hu/projektor/epson-eh-tw5400-3d-fhd-projektor-p530249
Magyar garanciával, ÁFÁval, fele áron, ...

Raketta25 2017.12.14. 15:26:42

Elegáns, hogy moderálod ha megírom a hibát a cikkben... Miért írod, hogy van EU express, ha egy kattintással ellenőrizhető, hogy nincs?

omixia 2017.12.14. 15:27:29

@bunny.hu: Szerinted. Ne akadj el a felbontásnál.

omixia 2017.12.14. 15:29:01

@Eltévelyedés: Európában hivatalosan nem forgalmazzák, csak a tesztek maradnak a neten. Egyelőre rosszat nem olvastam róla, már csak azért sem, mert túlságosan új ahhoz, hogy tele legyen tesztekkel a net. A technológia mindenképpen figyelemre méltó.

omixia 2017.12.14. 15:30:13

@Raketta25: Leellenőrizted, hogy van-e rá vagy csak irkálsz feleslegesen? Mert én mielőtt megírtam ellenőriztem, van rá EU Express. Azért köszi, hogy hozzászóltál...

omixia 2017.12.14. 15:31:15

@GöTi: Köze nincs a két cuccnak egymáshoz. Ja, de van , ez is meg az is projektor.

omixia 2017.12.14. 15:33:33

@Raketta25: Csak a kedvedért, mert nem bírtad ki, amíg kikerül a hozzászólásod. Újra ellenőriztem, van rá EU Express!

Raketta25 2017.12.14. 16:41:44

Priority line és Expedited shipping van. Plusz: nezdmitrendelsz.blog.hu/2017/12/08/eu_akciok
De nem baj, írogass csak. :)

omixia 2017.12.14. 16:58:26

@Raketta25: Akkor ezt tisztázzuk, mert marhára nem vagy képben. A GearBesttől azt az információt kaptuk, hogy a 11.11 és a fekete péntek miatt megnövekedett forgalmat nem győzi a DPD, ráadásul az angol vámosok is többet vizsgálódnak, emiatt egyelőre átmenetileg egyes termékeknél felfüggesztik az EU Express szállítási módot. (szó szerint ezt írták) Nagy értékű termékeknél még mindig elérhető, bár nem minden raktárból. Például 3D nyomtatót is lehet így rendelni.

Senki nem tiltja az EU Express szállítást, már csak azért sem, mert ez egy kitalált fantázianév. Nem véletlen, hogy csak a GearBestnél van ilyen, ők találták ki a nevét.
Ezzel együtt elképzelhető, hogy az EU raktárak feltöltése után már nem akarnak a DPD UK-vel szarakodni, de erről még nincs információnk, lehet hogy ők sem tudják még mi lesz.

Szóval hivatalos információ jelenleg nincs arról, hogy a sok új EU raktár és az EU Express szüneteltetése között bármilyen összefüggés lenne. Tiltás biztos nincs, nem is tudom ki és mit tilthatna rajta.

Erről ennyit. Azt hiszel el amit akarsz, nem vesztegettek több szót rád.

Raketta25 2017.12.14. 17:19:39

@omixia: Aha, értem. És ki írta, hogy tiltják? Mert én nem, ezt Te keverted ide, ki tudja miért. (Chewbacca védelem, tán?)
A lényeg, hogy a cikk utolsó mondata nem fedi a valóságot. Ezt írtam le, és ezt továbbra is tartom. Ezzel kapcsolatban valami új infó? :)

omixia 2017.12.14. 17:22:00

@Raketta25: Ezek szerint olyan cikkre hivatkoztál, amit el sem olvastál. Most tényleg befejezem, mert a trollok etetése tilos.

Szeka 2017.12.16. 13:03:05

Nézegettem én is ezt egy ideje, de nekem ez az árszint a magyar garancia + szervízháttér teljes hiányával párosítva magában is elég riasztó volt - nem beszélve a potenciális vám + áfa fizetési kötelezettségről (EU express ide vagy oda).
Nálam végül ez lett a nyerő ár/érték arányban :
www.lg.com/hu/projektorok/lg-PF1000U-led-projektor
Némiképp relevánsabb mint a fentebb linkelt példa, szerintem simán összehasonlítható a cikkben szereplővel: a fényforrás ugyan LED és nem lézer, a fényerő is messze elmarad a Xiaomi 5000 lumenjétől (1000), de 30.000 üzemórát ez is hoz, ez is ultrarövid vetítési távolságú (38cm-ről 100"), szintén full HD, szintén tud pár okosságot (TV tuner beépítve, lejátszás USB-ről, stb.). A bruttó ára itthon 3 év hivatalos LG garanciával 360e Ft körül mozog.

omixia 2017.12.16. 13:07:30

@Szeka: Szia! Na, ez legalább tényleg konkurensnek tekinthető, nem úgy, mint a feljebb linkelt darab. Az általad leírtakkal egyet kell értenem, van benne kockázat, hogy kintről rendelsz ilyet, de ha ezeket a képességeket szeretnéd, akkor egyelőre kénytelen leszel. Remélem jövőre megjelenik a Xiaomi hivatalosan hozzánk közelebb is, nem kell Spanyolországig menni egy szerviz miatt.
süti beállítások módosítása