Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Nálunk már robotok robotolnak – Xiaomi Roborock S50 robotporszívó teszt

2018. február 04. - omixia

Ha ilyen robotok veszik el a munkánkat, akkor nem kell félnünk a jövőtől!

Xiaomi Roborock S50 10

Bevezető

Nem a Roborock S50 az első automata porszívó, amit látok. Megnéztem többet is működés közben, de nem voltam elégedett velük. Nem csak a takarítási képességek miatt, hanem azért is, mert én egy robotporszívót úgy képzeltem el, hogy ténylegesen rendelkezik némi intelligenciával. Nem vártam én egy androidot, de legalább annyit igen, hogy a beépített érzékelők és szenzorok, valamint a porszívó programja a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban takarítsa ki a lakást. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy a porszívók többsége nagyjából annyi intelligenciával rendelkezett, mint gyerekkorom elemes játékai, amik, ha nekimentek valaminek, akkor elfordult alattuk egy kerék és más irányba folytatták az útjukat, ha pedig nem volt akadály, akkor szépen egyenesen végig mentek az úton, amin elindítottam őket.

Xiaomi Roborock S50 6

Szóval alapvetően szkeptikus voltam, amikor valahol a robotporszívókra terelődött a szó. Éreztem én, hogy ez a jövő, de úgy éreztem még nem jött el az ideje, hogy beruházzak egy ilyen szerkezetre. Aztán jött egy lehetőség, ha szeretném kipróbálhatom a Xiaomi műhelyéből érkező legújabb, legszuperebb, legintelligensebb, leglegleg porszívót, én pedig azt gondoltam, ha a Xiaomi nem tud arról meggyőzni, hogy van létjogosultsága egy robotporszívónak, akkor más sem fog.

Végül meg is érkezett hozzám a Xiaomi új intelligens gépe, amelyet a kínai gyártó egyik almárkájánál, a Roborocknál terveztek. Az újdonság így nem a várt Xiaomi Mi Robot Porszívó nevet kapta, az angol neve Roborock Sweep One lett. Ez az új porszívó sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint elődje. Javítottak teljesítményen, jobbak lettek a tisztító funkciók és a beépített érzékelők is sokat fejlődtek.

 

Csomagolás és külső

A porszívó egy nagy, terjedelmes dobozban érkezett. A fedelet kinyitva a porszívóból még semmit nem látunk, ellenben találunk egy tasakot a használati utasítással (angol nyelven), valamint megtaláljuk a tartozékokat, a víztartályt, a tartalék porszűrőt és társait. Amit viszont nem találunk meg az a távirányító. Ez mondjuk nem ért meglepetésként, hiszen tudtam, hogy a Xiaomi robotja a telefonomra, az Mi Home alkalmazáson belülre is odakerül, és ismerve azt, hogy ez az alkalmazás milyen jól működik tudtam, hogy a telefonon kívül másra nem lesz szükségem ahhoz, hogy használjam.

Xiaomi Roborock S50 12

Azért előbb utóbb a porszívó is előkerül, mellette pedig megtaláljuk a dokkolót, valamint egy nagy tejüveg átlátszóságú műanyaglapot, amiról gyorsan kiderül, hogy ez lesz a porszívó „garázsa”, vagyis ez a dokkoló tartozéka, amire a gép visszaparkol a takarítás befejezése után.

A Roborock S50 külsőre túl sok meglepőt nem mutat, egy dolog kivételével úgy néz ki, mint az összes kerek robotporszívó. Kerek, nagyjából 5 centiméter magas, szóval semmi extra. Ami eltérést találunk az a tetején látható lövegtorony kinézetű képződmény, ami nem csak úgy néz ki, hanem lényegében az is, innen lövöldözi a lézersugarakat a Roborock, ezzel térképezi fel a lakásunkat.

Xiaomi Roborock S50 13

Ahogy feljebb írtam a porszívót alapvetően a telefonunkkal vezérelhetjük, de azért a biztonság kedvéért kaptunk három gombot is, hogy ha megtámadja a macskát vagy a teknőst, akkor gyorsan le tudjuk állítani. HA ez sem elég, akkor van hangvezérlés is, igaz, ehhez meg kell tanulnunk kínaiul. A fedlapon ezen kívül még egy felnyitható tetőt találunk, ez alatt ott a portartály és egy kis kefe, amivel a szűrőt tisztíthatjuk. Erre kedvesen applikáltak egy pengét is, ezzel a hengerkefére tekeredett hajszálakat tudjuk elmetélni, hogy könnyebben tudjuk takarítani. Aki próbált már ilyen keféről hosszú hajszálakat leszedni az tudni fogja, hogy ez az apró kedvesség a Xiaomi részéről az egyik leginkább értékelhető pozitívummá válik, ha a porszívót szeretnéd ki- és letakarítani.

A porszívót megfordítva a szokásos dolgokat találjuk, egy nagy hengerkefét amivel a koszt a tartály felé továbbítja, egy kis oldalsó kefét, amivel a koszt a porszívó alá, a nagy keféhez irányítja a szerkezet, valamint itt vannak a méretes kerekek is.

Xiaomi Roborock S50 11

A porszívó aljára szerelhető fel még a víztartály, ami az elődhöz képest újdonság, az felmosni nem tudott. A leírás szerint a porszívó ezzel a tartállyal nagyjából 40-50 percig képes felmosni, ehhez képest a tartály meglepően kicsi. Annyira apró, hogy kíváncsiságból ki is mértem mennyi víz fér bele. Nos, nem egészen másfél deci. Hogy képes ennyi vízzel ennyi ideig felmosni? Ezt a következő fejezetben fogom elárulni.

 

Működés, újdonságok

Ahogy a bevezetőben írtam, a robotporszívókhoz úgy általában nem volt túl nagy bizodalmam. A Xiaomi porszívója azonban már az első részletesebb leírások megérkeztekor felkeltette a figyelmemet. A gépben nem kevesebb, mint 13 érzékelőt helyeztek el, ezek felelnek a lakás feltérképezéséért, azért, hogy ne ütögess össze a kényes bútorok lábait, vagy ne essen le mondjuk a lépcső, ha van ilyen a lakáson belül.

Xiaomi Roborock S50 14

A bekapcsolás után rögtön működésbe lép a tetőn a lézeres érzékelő és maga körül 360 fokban feltérképezi a teret. Jól látható a telefonos appban, hogy induláskor még nem lát el mindenhova, hiszen a bútorok kitakarják a teret. Viszont, ahova ellát ott már látja például az asztalok és egyéb bútorok lábát is.

Xiaomi Roborock S50 15

Az indulás után a porszívó végig járja a szoba falait, ezután valós időben tervezi meg a takarítás útvonalát, hogy a lehető legkevesebb kitérővel, a leghamarabb jusson a végére. A telefonos apllikációnál a képeken láthatjátok, hogy nálunk a szobát két részre osztotta. Ott középen nincs semmi, egyszerűen úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha előbb a szoba egyik, majd utána a másik felét takarítja fel.

Xiaomi Roborock S50 16

Hozzáteszem, ezt akár mi is beállíthatjuk így, mert a telefonon a programban kijelölhetünk magunk is takarítási zónákat, amiket aztán a gép magától végig fog járni, és szép sorban a megadott határvonalakon belül feltakarít. Vehetünk ehhez a porszívóhoz is öntapadós takarítási határt jelző csíkokat, de megoldhatjuk ezek nélkül is a manuálisan beállított területekkel.

Xiaomi Roborock S50 17

A gyártó az egyik legfontosabb újításnak a vizes takarítást mondja. A rendszer működéséhez a természetből vették a mintát, a porszívó bionikus nedves húzási rendszert használ, jelentsen ez bármit is. Az biztos, hogy a padlón húzott törlőkendő a víztartály aljára lett rögzítve, és a víztartály tartalmával képes akár 45-60 percig is nedves tisztítást végezni. A vizet a gép visszaszívja, és egy teflon bevonatú szűrőn szűri át, ami mosható, cseréje évente egy alkalommal válik időszerűvé.

 

Telefonos applikáció

Használok már néhány Xiaomi okoseszközt, így tudom, vagy legalábbis azt vártam, hogy a porszívóhoz tartozó program is pont annyira fejlett és könnyen kezelhető lesz, mint a többi applikáció. Nem árulok zsákbamacskát, így is lett, nem igazán jut eszembe olyan momentum, amibe bele tudnék kötni.

Xiaomi Roborock S50 application 11

Elsőként az Mi Home alkalmazást kell telepíteni, ebbe lehet beilleszteni a porszívót új eszközként. Szerencsére, mint minden más Xiaomi okos cuccnál, ennél is lehet létrehozni ikont a nyitólapra, arról közvetlenül elérhetjük a porszívót.

A nyitólapon indíthatjuk a tisztítást. Alul választhatunk, hogy kijelölünk egy részt, ahol fel kell porszívózni, kijelölünk egy vagy akár egyszerre több területet, amit szeretnénk kitakarítani vagy elindítunk egy komplett porszívózást, ahol az egész lakás ki lesz takarítva. A negyedik gomb, a dock értelem szerűen csak akkor működik, ha elindult a takarítás, ezzel tudjuk a helyére küldeni a robotot.

Xiaomi Roborock S50 application 10 Xiaomi Roborock S50 application 9 Xiaomi Roborock S50 application 8

 

A további beállításokat a jobb felső sarokban látható három pöttyre kattintva hívhatjuk elő. Itt beállíthatunk időzített takarítást, négy opcióból a porszívó erősségét, amivel természetesen a gép zúgását is befolyásoljuk.

Xiaomi Roborock S50 application 7 Xiaomi Roborock S50 application 6

A beállítások között találunk egy szőnyeg (carpet) módot, amit bekattintva a szőnyegeknél erősebb fokozatra kapcsol a gép. Nem igazán értem ennek mi az értelme, mármint annak, ha nincs bekapcsolva, szóval érdemes ezt rögtön átkattintani.

Xiaomi Roborock S50 application 5 Xiaomi Roborock S50 application 4 Xiaomi Roborock S50 application 3

Találunk a kézi irányításhoz is kétféle módot. Az egyiknél gombokkal irányíthatjuk a porszívót, a másiknál egy virtuális joystick áll rendelkezésünkre. Kipróbáltam, működik, de azon túl, hogy a macskát ijesztgetem vele nem sok értelmét látom.

Xiaomi Roborock S50 application 2 Xiaomi Roborock S50 application 1

Van egy menüpontunk, ahol láthatjuk a takarítások naplózását, és egy olyan is, ahol a kefék, szűrők elhasználódása követhető. Itt elméletileg rendelhetünk is pótlást. Ha kelleni fog megnézem milyen árak vannak, de könnyen lehet, hogy a tartozékokat is a Gearbesttől rendelem meg végül.

Összességében tehát a telefonra a program a vártak szerint elsőrangú. Könnyen kezelhető, jól átlátható és ha nem tudsz angolul akkor is boldogulni fogsz vele.

 

Tapasztalatok

Minden valamire való cikkben csinálnak a porszívókkal mindenféle teszteket. Kiszórnak lisztet, rizst, ilyesmit. Szóval az én cikkem nem lesz valamirevaló, mert nem csináltam ilyet, egyszerűen csak szabadon eresztettem a lakásban a porszívót. A tapasztalatok jók, de azért van néhány furcsaság is.

Ami a legfontosabb, a porszívó tényleg felszív, összeszed mindent. A portól a macskám által szétszórt kaja darabokig mindent és maradék nélkül. A porszívózás után eltűntek a kóbor porcicák, a fürdőszobából a hajszálak – a szőnyegről is!-, és amikor a második takarítás után megnéztem a portartályt, akkor az olyan mennyiségű koszt tartalmazott, hogy nem lehetett kirázni belőle. Mint amikor egy nagyteljesítményű porszívónak megtelik a porzsákja, és szinte csak kézzel lehet a betömörödött piszkot kipiszkálni. Nálam itt dőlt el a kérdés, hogy van e helye egy ilyen robotporszívónak nálunk. Természetesen van!

Xiaomi Roborock S50 1

Amúgy nagyon érdekes megfigyelni a gépet működés közben. Ahogy feljebb írtam, a lézerrel feltérképezi a lakást, így például a dohányzó asztal lábait is. Munka közben, amikor az asztalhoz ér, akkor lelassít, majdnem teljesen megáll, hogy aztán nagyon finoman megérintse a lábat. Ezután egy szép szabályost kört téve megkerüli, majd abban a vonalban amerről érkezett tovább halad a láb túlsó oldalán. ha megnézitek a takarítás közben készült képernyőmentéseket, akkor a bal felső sarokban látni fogtok egy virágmintát. Na, az a szék lába, amin munka közben ülök. Látszik, hogy a porszívó egész bonyolult mozgásformákra is képes, hogy a lehető legteljesebben kitakarítson.

Xiaomi Roborock S50 2

Feljebb írtam, hogy a takarítás kezdetekor valós időben tervezi az útvonalat. Ez jó, mert nem fogja zavarba hozni, ha arrébb kerül egy szék vagy egy asztal, de rossz is, mert például jó lenne, ha megjegyezné hol a szőnyeg. A carpet mód miatt biztos érzékeli, kipróbáltam, tényleg magasabb fordulatra kapcsolt, de ha így van, akkor például a felmosásánál miért nem kerüli ki? Ehelyett felhívják a figyelmünket, hogy a MOP funkciót ne használjuk szőnyegen.

Xiaomi Roborock S50 3

Ami biztos, hogy a porszívó útján látszik, hogy nem úgy működik, hogy ha falat ér, akkor kötelezően elfordul mondjuk jobbra és 20 centivel arrébb megy vissza, aztán a következő falnál ugyan ez csak az ellentétes irányba. A lehetőségekhez képest igyekszik egy helyre csak egyszer elmenni, és ha véletlenül olyan helyen kell áthaladnia, amit már kitakarított, akkor a lehető legrövidebb úton vág át.

Az első alkalommal, amikor elindítottam csodálva néztem ahogy manőverezik. Ha egy bútor nem abban a vonalban áll, amiben ő halad, akkor nem megy neki, lelassít és piciket fordulva oldalaz el mellette. Nem üti meg a lábakat és úgy semmit sem. Az elején az érzékelő annyira finoman dolgozik, hogy még akkor is megáll, ha a sötétítő függönyt megérzi. Ez mondjuk néha hátrány is, a végén még szólok róla.

Xiaomi Roborock S50 4

Természetesen kipróbáltam a felmosást is, hiszen az elődhöz képest ez talán a legnagyobb újdonság, és amúgy is, az olcsóbb, általam ismert gépek nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Nos, a helyzet az, hogy láthatóan működik a dolog. Azzal a kevéske vízzel képes volt felmosni, amit abból láttam, hogy takarítás után csillogott a padló. Egy sima takarítás után persze eltűnik a por, de a padló valahogy matt marad, szóval azért egy pici porocska csak marad rajta. De felmosás után olyan szép fényes volt, mint Salamon t..e, szóval ha nem is minden takarításkor, de hetente egyszer érdemes a víztartályt felpattintani a gép aljára.

 

A végére néhány jótanács

A Roborock S50 képes akár 2 centis küszöbön is átvergődni. Ez igaz is, de érdekes módon nem mindig. Van olyan küszöböm, ami mind a két oldalán egyforma magas, mégis, kifelé kimegy a gép, befelé meg nem jön. Olyan, mintha át tudna jönni a küszöbön, aztán mégis megtorpan és marad kint. Szóval első alkalmakkor ne hagyjátok magára, előfordulhatnak ilyen galibák.

Előfordul az is, hogy bemegy nálunk a fürdőszobába, tesz egy kis kört, kijön, aztán nem megy vissza. Gondolom valami szoftveres baki lehet, de bosszantó. Mondjuk az a jó a dologban, hogy amikor elindulok reggel dolgozni, akkor szoktam elindítani, és ha a munkahelyemre beérve ezt tapasztalom, akkor a neten keresztül szépen visszazavarom a fürdőbe. Szóval azért nagy para nincs.

Xiaomi Roborock S50 4

Amire érdemes odafigyelni, hogy a 2 centis küszöb oké, de nálunk van egy kinyitható, csővázas szék. Az a fajta, aminek a padlónál is van két vízszintes csöve, ezek a lábak tulajdonképpen. Na, hát ez a cső nincs 2 centi magas, de csak egy cső, szóval a porszívó szépen felakad rajta, aztán se előre, se hátra.

Úgy alapjában véve nagyon jó, hogy a porszívó szinte minden helyzetből ki tudja verekedni magát. Nem okoz gondot neki egy tekergő zsinór, de például az sem, ha bebújik a kanapé alá, aminek az alja hátrafelé lejt. Ilyenkor a gép könnyen beszorulna, ha nem lenne egy szenzor, ami azt figyeli, hogy lenyomódik e földre a porszívó. Ha igen, akkor rögtön megáll és elindul kifelé.

Xiaomi Roborock S50 5

Szóval, a tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek mondjuk 95 százalékában a Roborock gond nélkül veszi a lakás akadályait. Ott van azonban azaz 5 százalék, de ezt az első takarítás alkalmával ki tudjuk tapasztalni. Ezután már tudunk arról gondoskodni, hogy a porszívó gond nélkül dolgozhasson a távollétünkben is. Hogy a saját példánál maradjak, azt a helyiséget, ahonnan valamiért nem hajlandó visszajönni bezárom, a széket pedig összecsukom és elteszem amikor elindulok otthonról.

Xiaomi Roborock S50 6

A cikk végére még egy dolog maradt, ez pedig az ár. A Roborock S50 nem olcsó, jelenleg nagyjából 500 dollárért, vagyis 120 ezer forintért lehet megvásárolni. Ez a drágaság azonban viszonylagos, hiszen egy hazai üzletben egy ilyen tudású gépért jóval több pénzt hagynánk a kasszánál. Nem véletlen, hogy a Roborock S50 és az elődmodellje, a kicsit butább, kicsit hangosabb, felmosást nem tudó, de már az S50-hez hasonló forgó lézeres szenzorral szerelt gép is rendkívül népszerű. Szerencsére a géphez a tartozékok beszerzése könnyű, így nem okoz majd gondot egy szűrő vagy egy kefe megvásárlása.

Xiaomi Roborock S50 8

Ha gondolkozol rajta, hogy beszerezz egy robotporszívót, akkor most már, néhány hétnyi robotozás után azt merem mondani, hogy rajta, nem fogod megbánni. Persze nem mindegy milyet veszel. Ha nem fontos a felmosás, akkor ajánlom ezt: Xiaomi Mi robotporszívó, de ha úgy gondolod, hogy szükség lehet erre a funkcióra, akkor nyugodt szívvel merem a cikkben szereplő Xiaomi Roborock S50-et ajánlani, amit itt megtalálsz: Xiaomi Roborock S50 EU verzió

 

Teljes specifikáció

Termék adatai

Gyártó: roborock (Xiaomi)
Modell: S50 
Funkció: Felmosás, söprés, porszívózás 
Képességek: Felmosás, távirányítás, öntöltés 
Automata feltöltés: Van 
Portartály kapacitása: 0,48 liter 
Víztartály kapacitása: 0,14 liter 
Szívóerő (pa): 2000 pa 
Teljesítmény (W): 58 W 
Működési feszültség (V): 14,4 volt 
Tápfeszültség (V): 100 - 240 volt 
Áramfelvétel (A): 2,2 A 
Működési idő telepről: 2,5 óra

Akkumulátor információ

Akkumulátor típusa: Li-ion 
Akkumulátor kapacitása: 5200 mAh

Méretek

Porszívó tömege: 3,5 Kg 
Teljes csomag tömege: 6,5 Kg 
Porszívó méretei: 35,3 x 35 x 9,65 cm
Teljes csomag méretei: 56,6 x 43,3 x 15,2 cm

Csomag tartalma

1x robotporszívó, 1x EU konnektor adapter, 1 x töltő/dokkoló állomás, 1 x víztartály, 1 x tartalék felmosó betét, 1 x Angol használati utasítás

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5713632748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása