Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Világítsunk okoségővel - Xiaomi Yeelight teszt sok titkos információval!

2017. szeptember 10. - omixia

Körülöttünk lassan minden okos lesz, miért pont az égőnk ne lehetne az? Néhány éve igazi szenzációnak számított a telefonról vezérelhető „okos” égő, ám mára már a bőven elérhető kategóriába süllyedt az ára. Gyorsan rendeltem is egyet, hogy kipróbáljam!

xiaomi-yeelight-1-1.jpg

A tesztre a Xiaomi Yeelight AC220V RGBW E27 Smart LED Bulb nevű cuccot választottam. Ez a rendkívül hosszú és csúnya név sok információt hordoz.

  • Az első, hogy az égő a 220 (230) voltos hálózati feszültséghez készült,
  • A második, hogy RGB, vagyis RGB vagyis lényegében 16 millió színnel világíthatjuk meg a lakást,
  • A harmadik, hogy W, vagyis wifi kapcsolattal rendelkezik,
  • A negyedik, hogy smart, vagyis okos,
  • Az ötödik, hogy LED-es, vagyis energiatakarékos.

Lényegében minden fontos információ birtokába kerültünk, de a teszt persze nem érhet ennyivel véget.

Kicsomagolás, beüzemelés

A Xiaomi Yeelight egy egyszerű fehér dobozban érkezik, természetesen úgy csomagolva, hogy a szállítás ne okozhasson kárt benne. Tartozékként csak egy apró füzetet kapunk, amiben csak és kizárólag kínai írásjeleket találunk. Köszönjük!

xiaomi_yeelight_5.jpg

Az első beüzemelés nagyon egyszerű, de a részletekre most figyeljetek oda, néhány trükköt elárulok, amiket csak nehezen találtam meg a net bugyraiban.

  1. Töltsd le a telefonodra (iOS vagy Android) az égőhöz tartozó szoftver. Ne kövesd el a hibát, amit én, hogy felmész a telefonodhoz illeszkedő webáruházba, rákeresel és letöltöd. Nem lesz jó! A mellékelt füzeten ott a QR-kód, azt olvassátok be, arról linkről szedjétek le a programot, az működni fog!
  2. Kapcsoljátok fel a lámpát, nézzétek meg, hogy a telefon látja-e, de ne kapcsolódjatok hozzá. Indítsátok el a letöltött programot, keressétek meg, csatlakozzatok. Ha a program megtalálja az égőt, akkor adjátok meg a wifi hálózatot, amihez csatlakoznia kell, adjátok meg a jelszót, és katt a csatlakozásra. Ha szerencsétek van, akkor kapcsolódott és ugorhattok a négyes pontra. Ha nem, akkor ennek a cikknek a legfontosabb, legértékesebb sorait olvashatjátok most.
  3. A kapcsolódás nem sikerül. Ilyenkor az első dolgotok, hogy le kell resetelni az égőt. Mivel a leírás kínai, így nem tudjátok hogy kell, de elárulom. 2-3 másodperces szünetekkel le-fel kapcsoljátok a lámpát ötször. Ha elkezd mindenféle színben világítani megérkeztetek.

    xiaomi_yeelight_menu_7.png

    Az, hogy nem csatlakozik a hálózathoz NEM az égő hibája, hanem a router beállításáé. Ennek a tudásnak a megszerzése nekem két napomba került. Ne kezdjetek a neten keresgélni, nem kell a Xiaomi szerverét pingelgetni, egy dolgot kell megtenni. A DNS beállításoknál nem szabad a router saját IP címét használni, meg kell adni a Google DNS címeket! Tehát, ha eddig pl. az volt beállítva DNS-nek, hogy 192.168.0.1 vagy 192.168.1.1, akkor írjátok be helyette ezt 8.8.8.8 elsődleges DNS-nek, ezt, hogy 8.8.4.4 másodlagos DNS-nek. Az égő kapcsolódni fog a szerverhez és minden működik. Heuréka!
  4. Hozzatok létre egy Xiaomi accountot, erre a majd szükség lesz, később elmondom miért!
  5. Mehet a móka, lehet vezérelni az égőt!

 

Program, kezelés

Maga a program nagyon egyszerű. Igazából nem is ehhez az égőhöz készült, hanem a Xiaomi otthon smart eszközeihez. Az összes smart eszközünket felvehetjük, és irányíthatjuk a programból, akár távolról is. Itt az előző kérdésre a válasz, miért kell nekünk accountot létrehozni. Azért, mert a Xiaomi okoseszközei csak arra használják a wifit, hogy a netet elérjék. A vezérlés nem a telefonod és az okoségő között zajlik, hanem a kettő közé be van még iktatva a Xiaomi felhő szolgáltatása. Ezen keresztül, bárhol a világban, ahol van internet, tudod irányítani az otthoni eszközeidet. Ennek hasznára megint csak később térek ki!

xiaomi_yeelight_menu_1.png

A program tehát egyszerűen használható, egyértelmű jelzések segítenek minket. Az égőt több üzemmódban is használhatjuk. Az üzemmódok között egy közös pontot találunk, minden módban tudjuk a fényerőt változtatni.

xiaomi_yeelight_menu_2.png

Az első mód a fehér fény. Itt a fényerő mellett állítani tudjuk a szín hőmérsékletét is, gyakorlatilag az éles, szinte kékes fénytől a lemenő napot idéző narancssárgáig bármit választhatunk. Egészen jól lehet vele emulálni a hagyományos izzószálas lámpa fényét is!

xiaomi_yeelight_menu_4.png

A második mód a színes világítás. Mivel RGB LED-ek világítanak nem kevesebb, mint 16 millió színárnyalat érhető el. Ezt is a telefon kijelzőjén választhatjuk ki. Ahogy feljebb írtam, a 16 millió színhez bármilyen fényerőt rendelhetünk, így varázsolhatunk nappalinkból bordélyházat, film előhívó szobát vagy elmerülhetünk a nagy kékségben.

xiaomi_yeelight_menu_5.png

A harmadik mód a diszkó világítás. Értem ezalatt, hogy a lámpa automatikusan váltogatja a színét és/vagy a fényerőt. Szerintem rendkívül idegesítő, de például egy házibuliba tökéletes pszichedelikus élményt ad.

xiaomi_yeelight_menu_6.png

 

Távirányítás és egyéb tapasztalatok

Ott kezdeném, hogy a Xiaomi elég sok okos eszközt gyárt és árul. Van mozgásérzékelőtől a kamerán ár az okos konnektorig mindenféle varázslat, és ezeket reményeim szerint szép sorban ki is fogom próbálni!

xiaomi_yeelight_2.jpg

Ezen eszközök mindegyikét fel kell installálni a telefonunkra, vagyis, ahogy feljebb már írtam, a Xiaomi felhő szolgáltatásába. Ezután bárhol, ahol net van, az pedig a mobilnet miatt már szinte mindenhol van, tudjuk vezérelni ezeket az eszközöket. Elsőre azt gondolnád, hogy ennek csak a mozgásérzékelő, kamera, riasztó csomagnál van értelme, de nem. Ha elutazol megteheted, hogy esténként rövid időre távolról felkapcsolod a lámpát, így olyan, mintha valaki lenne a lakásban. Hasznos dolog ez! Mondjuk az is, hogy a frászt tudod hozni a kedvesedre, aki este a TV előtt várja, hogy hazaérkezz, Te pedig ahelyett, hogy sietnél elkezded a lámpa színét állítgatni. Jó móka, kipróbáltam!

xiaomi_yeelight_3.jpg

Ha ezt a cikket végig olvastad, akkor talán érezhetted belőle, hogy nem tartom butaságnak az okoségőt, sőt. Tudom nem jó szokás, de lefekvéskor a telefonom az ágy mellett tartom. Amióta okoségőm van nem bukdácsolok a sötétben az ágyig, miután lekapcsoltam a világítást, mert megtehetem ezt az ágyból is a telefonomon keresztül.

Ha későig dolgozom, de kell a fény, akkor szépen lehalkítom a lámpát, hogy épp annyi fényt adjon, amire nekem szükségem van, de lehessen tőle aludni.

xiaomi_yeelight_4.jpg

Az okoségő tehát nekem bevált, már gondolkozom rajta, hogy a nappali után hova vegyek még belőle. Létezik a színesnél olcsóbb, csak fehér fényt adó verzió is, azon csak a fényerő és a hőmérséklet állítható.

Szóval haladjatok Ti is a korral, de most ne süssetek Váncza sütőporral, hanem világítsatok okos égővel! Tudom, hogy így a cikk alapján nehéz lesz dönteni, ezért hamarosan egy videós bemutatóval is jelentkezem!

Mint mindig, most is a végére maradt az ár, és abeszerzés helye. Most, amikor ezt a cikket írom az okoségőhöz még kupont is tudok adni, amivel 14 dollárért megvehetitek. A kuponkód XMYLAC. Ha a kóddal vásárolható adag elfogyott, akkor a rendes ár 17 dollár lesz, ami még mindig elviselhető szerintem!

Én itt vettem: Xiaomi Yeelight RGB LED okoségő

 

 

Ha Te is szereted a Xiaomi termékeit, akkor kövesd Facebook oldalunkat is!

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7312819264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Illek Csaba 2017.11.17. 23:16:59

Szia!
Vásároltam én is egy ilyen égőt. A leírásodnak megfelelően letöltöttem a QR kód alapján. Megtalálta az égőt. Látszik is a MI Home alkalmazásban. Van mellette egy kapcsoló azzal be és ki tudom kapcsolni az égőt, de ha rábökök az égő ikonjára nem történik semmi. Nem tudom a színeket állítani,... Redmi Note 4 van 9.0.3.0 miui verzióval. Mi lehet a gond?

omixia 2017.11.17. 23:21:43

@Illek Csaba: Szia! Tudom hülye kérdés, de biztos a színeset vetted? Nálam ilyen probléma sosem volt. Már többször frissült a program is amióta megvan. Esetleg a jobb felső ... pöttyökre kattintva keresd meg a beállításokat és ott a firmware-t. Lehet, hogy vagy a szoftver vagy az izzó firmware nem passzol.

pereant 2018.02.11. 14:35:51

@omixia: Szia. Szeretnék én is ilyen izzókat! Csak egy prosztó kérdés.Mi van a hagyományos kapcsolókkal? Ha azzal le van kapcsolva , akkor nyilván nem kapcsolgatható a telóról sem-hiszen nincs áram alatt.Tehát, ha valaki elkapcsolja mechanikusan(mert hazajön és felgyujtaná a villanyt), akkor lőttek az okosságnak. Igazam van?

omixia 2018.02.11. 14:42:37

@pereant: szia, igazad van, erre találták ki a pl. a wifis falikapcsolót. Valahol 15 dollár környékén van az ára. Felragasztod a falra ahová szeretnéd és kapcsolod vele a lámpát amit szeretnél. Hozzám úton van most egy szimpla és egy dupla kapcsoló, lesz róluk cikk is.
süti beállítások módosítása