Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Top 20 Xiaomi kütyü 2018 tavaszán

2018. május 08. - omixia

Az egyik legnagyobb webáruház statisztikái alapján ezeket a cuccokat szerettük leginkább.

top-20-xiaomi-2018-tavasz.jpg

Minden hónapban kaptok tőlünk két-három tízes listát az általunk legkedveltebbnek vélt Xiaomi termékekkel. Ezekben a listákban árkategóriánként mutatjuk be a legnépszerűbb és legújabb kütyüket, általában az 5000 forint alatti termékekkel nyitva a hónapot. Most, május elején egy kicsit más szisztéma szerint járunk el, hosszabb listát írunk, ebben pedig nem az ár alakítja a sorrendet, hanem az, hogy mennyi fogyott az adott termékből. Mivel nagy áruházról van szó a számok nem hazudnak, ahogy mondani szokták ennyi ember nem tévedhet. Lássuk hát az idei év slágertermékeit!


 

1. Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő

Xiaomi Mi Band 2 1

A Xiaomi Mi Band 2 talán a legsikeresebb terméke a cégnek, ami nem is csoda. Olcsó, sokat tud és szinte elpusztíthatatlan. Ha ez nem lenne elég, akkor abszolút személyre tudjuk szabni, mert az elektronikát tartalmazó ház és a szíj két külön darab, így elképzelhetetlenül sok féle pántot vehetünk hozzá az elegáns bőrtől a high tech fémen keresztül a gyöngyös függőket használó hippiig.

Xiaomi Mi Band 2 2

A karkötő természetesen mindent tud, amit egy okoskarkötőtől elvárhatunk. Számolja a lépéseinket, figyeli a pulzusunkat, megmondja mennyi zsírt égettünk el a nap folyamán, monitorozza az alvásunkat, illetve, természetesen képes a telefonunkra érkező üzenetekre figyelmeztetni minket.

Xiaomi Mi Band 2 3

A karkötő az idei legalacsonyabb áron, jelenleg 20 dollárért, vagyis 5200 forintért vásárolható meg. Itt találsz róla további információkat és képeket:Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő


 

2. Xiaomi Piston In Ear fülhallgató Fresh verzió

Xiaomi Piston In Ear 1

A Xiaomi kínálatában meglehetősen sok fülhallgatót találunk az olcsóktól a középkategóriáig. A Piston In Ear a legolcsóbb a kínálatban, ahogy mondani szoktam, ez az a füles, amivel a legolcsóbban kipróbálhatjuk a Xiaomi életérzést. Nem véletlen, hogy ez a fülhallgató a második lett ebben a listában. Sokan lehetnek, akik tényleg egy ilyen olcsóbb terméken át ismerkednek meg a gyártóval, és a Xiaominál gondoskodnak arról, hogy megfogják, és soha többé ne engedjék el a vevőt. Talán ez lehet az oka, hogy ez a füles az árához mérten nagyon jó képességekkel bír.

Xiaomi Piston In Ear 2

Igaz, mivel egy alsókategóriás termékről beszélünk itt még nincs meg a dupla vagy tripla meghajtó, egy szokványos lengőtekercses, membrános füles ez, a technológia minden előnyével és hátrányával. Abban biztos lehetsz, hogy az árát bőven megéri, így, ha szeretnél a telefonod mellé egy olcsó, de használható fülhallgatót, akkor nyugodtan próbáld ki ezt!

Xiaomi Piston In Ear 3

A fülhallgató jelenleg 5 dollárba, vagyis nagyjából 1300 forintba kerül. Itt találsz róla tovább információkat: Xiaomi Piston In Ear fülhallgató Fresh verzió


 

3. Xiaomi Mi TV Box

Xiaomi Mi TV Box 1

A Xiaomi TV dobozai nagyon népszerűek. Hardver tekintetében a középkategória tetejét erősítik, így azt nem mondhatjuk, hhogy nincs nála erősebb, de azt igen, hogy nehezen találunk nála jobban használható TV dobozt.

Xiaomi Mi TV Box 2

A külső a Xiaomitól megszokott letisztultságot mutatja, belül pedig egy 2 GHz-en működő négymagos processzor dolgozik 2 GB RAM és 8 GB beépített tár mellett. A TV dobozon az Android 6.0-ás verzióját találjuk. Természetesen minden extra megtalálható rajta, benne, amit egy modern TV Boxtól elvárunk. Támogatja a többcsatornás DTS és Dolby Digital Plus hangokat, illetve a filmeknél a HDR tartalmakat. A beépített WiFi a lehető leggyorsabb ac szabványú, hogy vezeték nélkül is át tudjuk küldeni a nagyfelbontású videókat rá. Képes mobileszközeink képét is megjeleníteni WiFi-s megosztáson keresztül. A legérdekesebb azonban a távirányítója, ami Bluetooth kapcsolattal dolgozik, ezen keresztül pedig, a távirányítóba épített mikrofont használva akár szóval is irányíthatjuk a TV dobozt.

Xiaomi Mi TV Box 3

Itt találtok róla tovább információkat és képeket: Xiaomi Mi TV Box

 


 

4. Xiaomi Mi Robot Vacuum első generáció

Xiaomi Mi Robot Vacuum 1

A Xiaomi robotporszívójának első verziójával még nem, de a másodikkal már találkoztam élőben. Azt mondják, a működésben nem sok különbséget lehet felfedezni, a legszembetűnőbb, hogy a második, továbbfejlesztett verzió MOP, vagyis felmosás funkcióval is rendelkezik.

Xiaomi Mi Robot Vacuum 3

Már az első verzión is megtaláljuk a számtalan szenzort, van a tetején a lézeres távolságméréshez lövegtorony, és képes működés közben feltérképezni a szobát, és a bútorok elhelyezkedésétől, a szoba alakjától függően valós időben tervezi meg a legoptimálisabb útvonalat a takarításhoz. Hiába jelent meg a második verzió, ezen a listán nem szerepel, aminek nem azaz oka hogy rossz, hanem az, hogy valószínűleg sokan vannak, akik lemondanak a MOP-ról például, cserébe spórolnak 40-50 ezer forintot. Nagyjából ennyivel olcsóbb az első verzió a másodiknál.

Xiaomi Mi Robot Vacuum 2

A második verzióról írtunk cikket, ezt itt megtalálod: Söpör, porszívózik és fel is mos a Xiaomi Roborock S50 robotporszívója

A porszívóhoz most kuponos akciót is találunk, amivel az eredeti árból 21 ezer forintot tudunk megspórolni, így 85 500 forintért vehetjük meg. A lista negyedik legkedveltebb darabját, az első generációs Xiaomi robotporszívót itt találod: Xiaomi Mi Robot Vacuum első generáció

Kuponnal most olcsóbb! Használd a GBsale97 kuponkódot az előző hivatkozáson, és vedd meg 403 dollár helyett 324 dollárért!


5. Xiaomi Huami AMAZFIT Bip okosóra, Lite verzió

Xiaomi Huami AMAZFIT Bip 4

Ennek az órának az érdekessége, hogy tudásban lényegében nem marad le a nagyobb és drágább változattól, viszont az ára csak kicsivel több, mint a fele annak. Annyira olcsó mostanában, hogy ezért a pénzért más gyártótól nem is okosórát, csak egy okoskarkötőt vehetünk. Arra, hogy miért célszerűbb a Xiaomi okosóráját választani egy okoskarkötő helyett a válasz egyszerű. Az okoskarkötők által mért adatok, mint a megtett út, elégetett kalória, csak egy nagyon durva becslésen alapuló értékek. Ezzel szemben a Xiaomi órájában találunk GPS-t, ami már nem a karlendítéseink alapján próbálja a megtett távolságot kiszámolni, hanem a műholdak alapján, ez pedig néhány méteres pontosságot jelent. Az elégetett kalóriát nyilván ez az óra is csak megbecsülni tudja, de a beépített barométer segítségével jó közelítéssel meg tudja mondani, hogy éppen hegyre fel, vagy hegyről lefelé futunk vagy kerékpározunk.

Xiaomi Huami AMAZFIT Bip 2

A fentieken kívül is figyelemre méltó az óra. Gorilla Glass üveg védi, így például jóval ellenállóbb, mint a műanyag burkolatú okoskarkötők. Vízálló, a kijelzője színes, hogy a különböző adatok jól elkülönüljenek egymástól. A barométeren és a GPS-en kívül kapott E-compass szenzort is, hogy segítsen a tájékozódásban. Szóljunk néhány szót a szolgáltatásokról is. A szokásos alap funkciókat természetesen biztosítja, így a telefonunkkal Bluetooth-on összekapcsolva be lehet állítani különböző üzenetküldő programokra figyelmeztetést, illetve rezeg akkor is, ha bejövő hívásunk van. Van benne ébresztő, illetve beállíthatunk különböző időpontokra figyelmeztetést is magunknak. beállíthatjuk, hogy bizonyos időnként szóljon ránk, hogy ideje felállni a gép mellől és sétálni egyet.

Xiaomi Huami AMAZFIT Bip 3

A sport funkciók közül talán azt érdemes kiemelni, hogy négy sportot támogat aktívan. A gyaloglást, a futást szabadtéren illetve futópadon, végül pedig a kerékpározást.

Ha meg szeretnéd venni, akkor most csak 18 ezer forintot kell érte fizetned, ami tényleg elég jó ár, főleg, hogy 1-2 hónapja nem nagyon találhattad meg ezt az órát 80 dolcsi, vagyis 21 ezer forint alatt.

Bővebb infromáció, még több kép és vásárlás itt: Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite okosóra GPS-el

 


6. Xiaomi Mi WiFi 300M Amplifier 2 jelerősítő

original_xiaomi_mi_wifi_300m_amplifier_2_2.jpg

Ez az eszköz úgy néz ki, mint egy hagyományos WiFi stick, de nem az. Ez egy jelerősítő, mégpedig egy 300 megabites, USB-s csatlakozóval ellátott hardver, amire egyszerre 26 WiFi-s eszköz csatlakozhat. A jelerősítőt olyan helyen használjuk, ahol a lakáson belül egy router van, de több szobában, vagy akár több emeleten szeretnénk ennek az egy routernek a WiFi jelét használni. A jelerősítő a WiFi hálózaton csatlakozik a routerhez, és annak a jelét a routerével megegyező SSID-val, felerősítve szórja tovább.

original_xiaomi_mi_wifi_300m_amplifier_2_1.jpg

A Xiaomi jelerősítő kompatibilis a Xiaomi Mi Home mobilos alkalmazással, a program telepítése után telefonunk felismeri mint okos-eszközt és csatlakozik is hozzá. Az előző verzió 150 megabitjéhez képest ez az új erősítő az újratervezett antennának hála már 300 megabites sebességre képes.

original_xiaomi_mi_wifi_300m_amplifier_2_3.jpg

A Xiaomi 300 megabites erősítőjével tehát a lakásban használt WiFi router jelét terjeszthetjük ki olyan szobákra, ahol eddig gyenge volt a WiFi jelerősség.  Ezért ráadásul nem is kell túl sokat fizetnünk. Jelenleg mindössze 10 dollárba, vagyis 2600 forintba kerül darabja.

További információk itt: Xiaomi Mi WiFi Amplifier


7. XIAOMI Mi A1 Global verzió

XIAOMI Mi A1 2

Mitől érdekes ez a telefon azon túl, hogy a legnépszerűbb volt idén tavasszal? Két dolog miatt különleges. az egyik, hogy ezen nem a Xiaomitól megszokott, Androidra épülő MIUI rendszer fut, hanem a Google által megálmodott Android abban a formában, ahogy azt a Google kitalálta. Ezáltal a szoftverben kicsit kevesebb az extra, de cserébe jóval egyszerűbb, és ami nagyon fontos, mivel eredeti Google, így a frissítések is pillanatok alatt megérkeznek rá. Sőt, a gyártó és a Google ígérete szerint még a következő 1-2 nagyobb verzió frissítést is megkapja majd, ami azért nem lebecsülendő dolog.

XIAOMI Mi A1 1

A második érdekesség a telefon kamerája, pontosabban a hátlapi kamera páros. Ezek 12 megapixeles megoldások, és bár nem annyira jók, mint a csúcsmobil Xiaomi Mi 6-ban, mégis, egész elképesztő minőségű képek készíthetők vele. Ezt gyakorlatból tudom, mert itthon is van egy ilyen telefon, és az utóbbi időben a cikkeimhez készülő képekhez már nem veszem elő a fényképezőgépet. A két kamera miatt már kapunk egy korlátozott hardveres zoom funkciót és automatikus, vagy akár manuálisan is állítható mélység elmosást is. Ez a telefon fényképezés terén már lepipál egy közepes kategóriájú marokfényképezőt is.

Ha igazán jó vételt keresel, akkor most jött el az időd, mert közeledik a telefon utódjának boltokba kerülése, így ezt a telefon a megszokott áránál 40-50 dollárral, vagyis több mint 10 ezer forinttal olcsóbban kapod meg. Hiába jön az utód, ettől még a Xiaomi A1 sok évig kitűnő telefon marad, elhitetitek, nem véletlen, hogy idén tavasszal kedvenc áruházamban ebből fogyot a legtöbb.

A mobilt nagyjából 45 ezer forintos áron itt tudjátok megvenni: Xiaomi Mi A1


 

8. Xiaomi Mijia Sensor Night Light (irányfény)

sh109122.jpg

Erről a lámpáról nem szeretnék túl sokat írni. Röviden mindössze annyit, hogy jól megérdemelt hely ez a nyolcadik a népszerűségi listán, nálunk most két darab dolgozik itthon belőle. Nem, egyáltalán nem túlzás kettőt venni belőle, nem kerül sokba és tényleg hasznos. Olvassátok el róla cikkünket itt: Vigyél fényt az éjszakába

A lámpa ára kimondottan alacsony most, mindössze 10 dollárt, vagyis nagyjából 2600 forintot kell darabjáért fizetnünk. Itt megtaláljátok: Xiaomi Mijia Sensor Night Light (irányfény)


 

9. Xiaomi DF3 dafang 1080P okoskamera

Xiaomi DF3 dafang 2

A Xiaomi nagyon sok okosotthonos kütyüt gyárt, emiatt kicsit meglepő, hogy csak a Dafang kamera került ebbe a listába. Igaz, lehet önállóan is használni, nem kell mellé más okosotthonos dolog, elegendő a telefonunk és a rátelepített Mi Home alklamzazás, és máris láthatjuk mi történik otthon.

Xiaomi DF3 dafang 1

A kamera kicsi, a felbontása teljes HD, vagyis 1920 x 1080 pixel, ráadásul tengelyirányban is forgatható, illetve a kamera dőlésszögét is változtathatjuk, így lényegében teljesen körül tudunk nézni a szobában. Van beépített mikrofon és hangszóró, így akár haza is szólhatunk rajta keresztül, van beépített infra-LED, vagyis lát sötétben is, a szoftver pedig mozgásérzékelésre is képes, így felveszi ha valaki illetéktelenül jut be a lakásunkba és riasztást is küld telefonunkra. Szóval elég ütős cucc ez is, a tudásához képest pedig nem is túl drága, ami biztos sokat számított a listabeli helyezését tekintve.

Xiaomi DF3 dafang 3

Itt találtok további információkat: Xiaomi DF3 dafang 1080P okoskamera


 

10. Xiaomi Wireless Bluetooth 4.1 sport fülhallgató

Xiaomi Wireless Sport Earbuds 6

Sajnálom, de nem vagyok hajlandó hosszabban írni se erről a fülesről, se a lista következő néhány eleméről. Nem azért mert nem szeretem ezeket, sőt, de mindegyikről írtunk már cikket is, abban pedig minden benne van - reményeink szerint- amire kíváncsiak lehettek. Szóval olvassátok csak el szorgosan ezeket az írásokat! ;)

Cikk a Xiaomi Bluetooth fülhallhgatójáról: Xiaomi Wireless Sport Earbuds – egy majdnem tökéletes fülhallgató

A fülest 7100 forintért itt megtaláljátok: Xiaomi Wireless Bluetooth 4.1 sport fülhallgató


 

11. Original Xiaomi Mi Speaker Bluetooth 4.1 hangszóró

xiaomi-mi-speaker-2-12.jpg

Ebből a hangszóróból tavaly rendeltem magamnak egyet, és azóta nem volt olyan hét, amikor ne használtam volna. Kérdezhetitek mire lehet minden héten használni, így elmondom. Például szeretek főzőcskézni és szeretek zenét hallgatni, a két dolgot pedig együtt még inkább szeretem, szóval gyakran jön velem a konyhába. Magammal szoktam cipelni a fürdőszobába is, mert miért ne, a zenehallgatás ott is jó, igaz, arra vigyázni kell, hogy ne essen bele a vízbe, mert azt nem szereti. Bent volt a párommal a kórházban, amíg az újszülött babáinkkal bent kellett lennie, most pedig esténként a teraszon szolgáltat halk zenét az enyhébb estéken.

Ennyi azt hiszem elég is lesz bevezetőnek, olvassátok el a róla írt cikkünket itt: Xiaomi Mi Speaker 2 - leteszteltük és úgy döntöttünk mostantól nálunk lakhat!

A hangszórót itt megtaláljátok: Original Xiaomi Mi Speaker Bluetooth 4.1 hangszóró


 

12. Xiaomi Huami AMAZFIT Sport okosóra

xiaomi amazfit pace

Ez az okosóra volt sokáig a cég vezető terméke ebben a szegmensben. Igaz, hogy itt van már a második kiadás, aminek fejlesztése elvitt másfél évet, de az eddigi információk alapján nem nyújt annyival többet, mint amennyivel többe kerül - pont a duplájába kerül ennek- , így aztán ez az óra még mindig rendkívül népszerű. Mivel nekem is ilyen van a csuklómon megértem, ha rajonganak érte. Mivel napi használatban van cikket is írtam róla, szóval tessék itt elolvasni, aztán megértitek Ti is, miért szeretjük olyan sokan!

A cikket itt olvashatjátok: Xiaomi Huami AMAZFIT okosóra - a sportosaknak és akik szeretnék hinni magukról, hogy azok

Az órát itt találjátok: Xiaomi Huami AMAZFIT Sport okosóra


 

13. Original Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Driver fülhallgató

3.jpg

Ez a füles a Xiaomi palettáján a középkategóriát képviseli már, igaz, annak alsó harmadát. Ennek ellenére nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ár-érték arányban ennél jobb fülhallgatót manapság nehéz találni, és nem csak a Xiaomi kínálatában, hanem úgy egyébként is. Ebben már két meghajtó dolgozik azon, hogy a hangkép minél szélesebb legyen, hogy a középtartomány jól elkülönüljön a mély hangoktól. Szóval nem, soha nem merném azt mondani, hogy nincs ennél jobb fülbedugós fülhallgató a piacon, de, hogy ezért a pénzért ennél jobbat nem fogsz kapni, abban majdnem teljesen biztos vagyok.

Ennek a fülesnek az egyel drágább verzióját használom én is, erről cikket is olvashattok itt:  Xiaomi Pro HD Hybrid, a fülbe való zene

A tavasz 13. legkedveltebb Xiaomi termékét, a címben szereplő fülhallgatót pedig itt találjátok 4200 forintért: Original Xiaomi Mi IV Hybrid Dual Driver fülhallgató


 

14. Xiaomi Ultra-thin 10000 mAh külső akkumulátor

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 1

A Xiaomi külső akkumulátor családja nagyon kedvelt. A 10 000 mAh kapacitás nem mondható kiugróan soknak, de egy átlag telefon aksinál háromszor több delejt tud tárolni, így hosszabb konnektormentes utazásokon jó hasznát vehetjük. Ráadásul mostanában egyre több USB táppal működő kütyü létezik a sportkameráktól a különféle, akár kempingezésre is magunkkal vihető asztali lámpákig. Szóval a lényeg, hogy egy ilyen akkumulátor nem csak a telefonokhoz használható.

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 2

A Xiaomi Ultra-thin 10000mAh Mobile Power Bank alumínium házat kapott, ebben helyezték el a 10 ezres Lithium-Polymer akkumulátort. A cucc mérete mindössze 13 x 7,1 x 1,41 centiméteres, tömege csak 20 deka, így könnyedén magunkkal vihetjük akár gyalogtúrákra is.

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 3

Itt találtok információkat róla: Xiaomi Ultra-thin 10000mAh Mobile Power Bank

 


 

15. Xiaomi M365 Folding Elektromos roller, európai verzió

Xiaomi M365 Folding 1

Vannak olyan dolgok a Xiaomi kínálatában, amiket nagyon szeretnék kipróbálni. Ez a roller és a lista következő két eleme is ilyen. Mondjuk a roller esetében tényleg csak a kipróbálás lenne a lényeg, valószínűleg nem vennék belőle, mert nem városban élek, így kicsit feleslegesenek érezném a rá kiadott pénzt. Mondjuk felénk még járda sincs, nem hogy normális minőségű utak, szóval ez sem sokat segít a rolleres közlekedés elterjedésén.

Xiaomi M365 Folding 2

Városban, főleg nagyobb városokban viszont el tudom képzelni, hogy mennyire jó lehet egy ilyennel közlekedni. Magam motorozok,az egy picit más műfaj, de ez sem lehet  rossz. Szabad vagy, nem köt sem a menetrend sem semmi más, akkor indulsz és érkezel amikor kedved tartja, csak az időjárás legyen kedves hozzád. Ráadásul az árammal működő közlekedési eszközökkel, mint ezzel a rollerrel is fillérekből eljutsz bárhova.

Xiaomi M365 Folding 3

Az elektromos közlekedés és a BKV jegyek összefüggéseit ebben a cikkben taglaltuk: Kiszámoltuk mennyi idő alatt térül meg egy elektromos roller Budapesten

A rollert itt megtalálod: Xiaomi M365 Folding Elektromos roller, európai verzió


 

16. Xiaomi Mi Ultra Short throw 5000 ANSI Lumens Lézer projektor

mi-laser-projector2.jpg

Na igen, manapság ez az a tárgy, aminek leírása felett a legtöbbet időzöm. Igazából nincs rá szükségem, nem egy kastélyban lakom, a nappalim is inkább szobának mint teremnek nevezhető. Nem tartok nagy kerti összejöveteleket sem és nincs kertmozim sem, szóval összességében elvagyok a tévémmel. Ám mégis, annyira vonzanak a technológia csodái és csúcskészülékei, hogy örömmel látnék egy ilyet itthon, képes lennék emiatt a nappali falát is újrafesteni, hogy szép fehér legyen.

A Xiaomi 2017-ben alkotta meg a jelenleg elérhető egyik legtökéletesebb otthoni házimozi projektort. Ez a kivetítő az első lámpa nélküli rendszer, ami egy lézerfényforrásnak és az ALPD technológiának hála nagyon fényes, 5000 lumenes fényt és nagyon jó kontrasztarányt ad. A felbontás 1920 x 1200 képpont, ami 16:10 oldalarányú képet ad.

mi-laser-projector1.jpg

A Xiaomi Mi lézerprojektor 41 x 29,1 x 8,8 cm méretű házban lakik, a tömege 7 kilogramm. A kompakt méret megtévesztő, ezzel a vetítővel kiemelkedő teljesítményt kapunk. Ez a világ első színházi osztályú lézeres projektora, ami képes akár 150 colos képátlójú képet is megjeleníteni. A szép a dologban az, hogy ehhez a nagy képátlóhoz nem is kell messzire tenni a faltól. A nagy mélységélességű ultrafókuszos lencserendszer lehetővé teszi, hogy akár 5 centi távolságra téve is éles képet kapjunk, 50 centiméter távolságból pedig igazi moziélményben, 150 colos képátlójú képben gyönyörködhessünk.

mi-laser-projector3.jpg

A Xiaomi Mi lézervetítő egy T968-es központi egységgel van szerelve, amiben négymagos, Cortex-A53 magokkal dolgozó processzor található. A hardver ereje lehetővé teszi, hogy akár FHD, vagyis 1920 x 1080 pixeles képet élvezhessünk. A projektor kényelmes, hatékony és pontos elektronikus fókusza lehetővé teszi, hogy a használat közben a kép egyetlen részlete se vesszen el. Az Android 6 alapú MIUI TV rendszert futtató eszköz beépített sztereó hangsugárrzóval rendelkezik, ami 30 wattos teljesítményt képes leadni.

mi-laser-projector4.jpg

A Xiaomi Mi projektora az Appotronics által kifejlesztett ALPD 3.0 lézerfényforrás technológiát használja, ami teljesen másképp működik, mint a megszokott DLP technológia. A végleges képet a DMD chipben található mikroszkópikus tükrök (reflektív lencsék) hozzák létre, amik képesek másodpercenként több milliószor is elmozdulni, így hozva létre a képet. A tükrök száma megegyezik a vetített kép felbontásával. A kivetítő maximális fényereje akár 5000 lument is elérheti, a statikus kontrasztarány pedig 3000:1-hez. A projektornak a színhűség tekintetében sem kell szégyenkeznie, az NTSC színtér lefedettsége eléri a 85 százalékost. A Xiaomi Mi-ben használt, a Ricoh által gyártott kivetítő rendszer élettartama 25 000 óra, ami azt jelenti, hogy napi két óra átlagos használat mellett 34 évig használhatjuk.

mi-laser-projector5.jpg

Ahogy feljebb írtam, a projektor már megvásárolható. Sajnos a nem mindennapi technológia sokba kerül, ezért a remek otthoni moziélményért 498 ezer forintot kell fizetnünk. A drágaság persze csak viszonyítás kérdése, hiszen a hasonló megoldást használó konkurensek ára akár a duplája is lehet ennek. Fontos, hogy a projektor a fenti árért európai raktárból is rendelhető, így garantáltan nem kell rá se vámot, se ÁFA-t fizenünk, ráadásul viszonylag gyorsan, akár 5 munkanap alatt megérkezhet.

A Xiaomi Mi Ultra Short 5000 lézer projektort itt találod: Xiaomi Mi Ultra Short 5000 lézer projektor


 

17. Xiaomi Mi Notebook Pro

Xiaomi Notebook Pro 1

A Xiaomi Mi Notebook Pro számomra a megvalósult álom. Azóta álmodoztam róla, hogy tavaly bemutatták, és idén végre magamévá tettem egyet belőle, ráadásul a Core i7 változatot, igaz "csak" 8 GB memóriával. Jön velem mindenhova a hátizsákban. Könnyű és szép, a motoron sem húzza a hátam, ha pedig kiteszem az asztalra legyek bárhol is, minden szem azt vizslatja, ez vajon milyen gép lehet.

A Xiaomi Notebook Pro 15,6 colos képátlóval és 36.00 x 24.40 x 1.50 centiméteres méretekkel büszkélkedhet, a tömege a méretéhez képest csekély, mindössze a 1,95 kilogramm.A ház teljesen fémből, magnéziumötvözetből készült, a hűtés hatékonyabb, mint bármelyik márkatársánál.

Xiaomi Notebook Pro 2

A billentyűzet gombjai nagyok, kényelmesek, a leütési visszajelzés tökéletes, és kaptak háttérvilágítást is, ami nem csak jól néz ki, de hatékonyabbá is teszi a munkát, ha éjszaka nem akarunk díszkivilágítás mellett dolgozni. A Xiaomi büszkén hasonlítja össze notebookját az Apple MacBook Pro 2017-el, aminél a Xiaomi gépe 1,5 milliméterrel vékonyabb. A gép mindkét oldalán találunk C típusú portot. Van 2 db USB 3.0 port, 3 az 1-ben MicroSD olvasó, a HDMI port és 3,5 mm-es audio csatlakozó, továbbá az ujjlenyomat-olvasó is rendelkezésünkre áll.

A noteszgép specifikációit illetően nem lehetnek kétségeink, a gyártó a legújabb technológiát pakolta a házba. A Xiaomi Notebook Pro a legújabb Intel Core ™ i7-8550U négymagos, 1.8 GHz-es processzort kapta, ami nagyobb terhelés esetén akár 4 GHz-ig skálázódhat. A világon az első notebookok között van ami nyolcadik generációs Intel processzorra épül. A processzor mellett kiépítéstől függően 16 GB-os DDR4 (2400 MHz) memóriát, 256 GB-os PCI-E / NVMe SSD-t találunk. A grafikus gyorsító egy NVIDIA GeForce MX150. Találunk még 802.11 a/b/g/n/ac szabványú kétcsatornás, 2,4 - és 5 GHz-en is működő Wi-Fi-t két antennával, Bluetooth 4.1-et, valamint van gyorstöltés is, ami képes a lemerült gép akkumulátorát 50 szézalékra tölteni 35 perc alatt. A kijelző képátlója 15,6 col, a panel FHD, vagyis 1920 x 1080 képpont felbontású és IPS technológiára épül, élvezve annak minden előnyét, vagyis kitűnő betekintési szögeket, ragyogó kontrasztú és színhelyességű képet láthatunk rajta.

Xiaomi Notebook Pro 3

A 8000 mAh kapacitású akkumulátor elegendő 7-8 órás átlagos és 2-3 órás játékos üzemmódhoz.  A kijelző képátlója 15,6 col, a panel FHD, vagyis 1920 x 1080 képpont felbontású és IPS technológiára épül, élvezve annak minden előnyét, vagyis kitűnő betekintési szögeket, ragyogó kontrasztú és színhelyességű képet láthatunk rajta. Lényeges, hogy a kijelző  kapacitív, érintésérzékeny, vagyis akár ujjunkkal is böködhetjük, ha úgy kényelmesebb az irányítás..

Ez a gép jelenleg a kínai notebook gyártás csúcsát jelenti, árban viszont, még ha olcsónak nem is mernénk nevezni mindenképpen kifizetődő, és olcsóbb a legtöbb hasonló képességű konkurensnél. A gép ára ebben a csúcskiépítésben 356 ezer forint, de sűrűn kapunk hozzá kupont és ha nem ragaszkodunk a 16 GB memóriához, akkor a 8 GB-ost már 268 ezer forintért is megkapjuk, európai raktárból ismét csak kuponos akció nélkül, de szerencsés esetben 5-7 munkanapos szállítási idővel.. Ha szeretnél ilyen gépet venni mindenképpen javasoljuk, hogy írj előtte nekünk, hátha találunk néhány száz dollár kedvezményt számodra!

A csúcsmasinát itt találod: Xiaomi Mi Notebook Pro Core i7 16 GB + 256 GB

Az 8 GB-os verziót pedig itt: Xiaomi Mi Notebook Pro Core i7 8GB + 256 GB

Itt pedig az olcsóbbat veheted meg: Xiaomi Mi Notebook Pro Core i5 8 GB + 256 GB

Az Intel Core i5 processzoros Xiaomi Mi Notebook Pro most kuponnal olcsóbb! Használd a GBsale071 kuponkódot az előző hivatkozáson, és vedd meg most 899,22 dollár helyett 827,87 dollárért!


 

18. Xiaomi Redmi 5 Plus Global verzió

Xiaomi Redmi 5 Plus vs Xiaomi Redmi Note 4X which is right for you Z07

A Redmi 5 Plus az egyik legjobb ár-érték arányú telefon most a Xiaomi kínálatában. Hardver tekintetében a középkategória alját erősíti, külsőben pedig már az új iskola gyermeke, vagyis a 18:9-es oldalarányú készűlékek csapatában játszik.

Xiaomi Redmi 5 Plus vs Xiaomi Redmi Note 4X which is right for you Z02

Ez, vagyis a kijelző a legnagyobb újítás ebben a telefonban, mert belül a tavaly már bevált, és amúgy tényleg nagyon jó Snapdragon 625 dolgozik benne, a memória és a háttértár pedig több kiépítésben is elérhető. A népszerűségi versenyben a 3 GB RAM-mal szerelt verzió győzött. Ez egy jó kompromisszum, mert a 2 GB már kevéske, de a három már elegendő ahhoz, hogy több programot futtathassunk egymás mellett.

Xiaomi Redmi 5 Plus vs Xiaomi Redmi Note 4X which is right for you Z05

Ez a telefon tehát egy viszonylag olcsó, a Xiaomi minőséget minden tekintetben megadó készülék komolyabb hardveres újdonságok nélkül, de becsületes, erős, sok évig használható hardverrel. Ha neked fontos, hogy a telefonod ne csak jó legyen, hanem mások is lássák rajta, hogy jó, akkor érdemes erre a mobilra beruháznod.

Itt találod meg: Xiaomi Redmi 5 Plus Global verzió


 

19. Xiaomi Mi Notebook Air 13.3

Xiaomi Mi Notebook Air 13.3 1

Méretben a Xiaomi notebookjai között második a Xiaomi Mi Notebook Air 13,3 colos verziója. Ez a gép az Intel Core i5-7200U processzorral van szerelve, ami mellett 8 GB DDR4 memóriát és 256 GB PCI Express csatolójú SSD háttértárat találunk. A kép megjelenítéséért egy NVIDIA GeForce MX 150-el felel.

Xiaomi Mi Notebook Air 13.3 2

A Xiaomi Mi Notebook Air-rel a gyártó az Apple gépeivel konkurál, természetesen Windows rendszerrel. A rendkívül vékony, 1,48 centiméteres vastagsággal és az alacsony, 1,3 kilogrammos tömeggel ezek a gépek minden tech mániás és ultra exkluzív termékeket használók szívét megdobogtatja. A felhajtott kijelző vastagsága ezeknél a gépeknél mindössze 5,59 milliméter, ami a teljes fém háznak köszönhetően mégis strapabíró marad.

Xiaomi Mi Notebook Air 13.3 3

Mint minden Xiaomi notebooknál úgy ezeknél a gépeknél is nagyméretű billentyűket találunk, amik megkönnyítik a gépelést. A hardver egyéb elemei is kiemelkedőek. A WiFi a 802.11 a/b/g/n/ac szabványokat támogatja, a Bluetooth 4.1-es. A kijelző egy nagyon jó képességű teljes HD, vagyis 1920 x 1080 pixel felbontású IPS panel. A beépített 5400 mAh kapacitású akkumulátorral nem kevesebb, mint 8 óra készenléti idő érhető el, ráadásul gyorstöltéssel maximum két óra telik el a nullától a teljes töltöttségig. A hangminőség a saját tapasztalatom szerint is kiemelkedő, egészen meglepő, hogy milyen erős és tiszta hangok szólalnak meg belőlük a basszus kiemeléssel megtámogatott Dolby Audio Premium Sorrund technológia által.

Xiaomi Mi Notebook Air 13.3 4

A notebookot itt találjátok meg: Xiaomi Mi Notebook Air 13,3

Kuponnal most olcsóbb! Használd az előző hivatkozáson a GBsale072 kuponkódot, és vedd meg most 799 dollár helyett 754 dollárért!


 

20. XIAOMI Mi Drone 4K UHD WiFi drón

XIAOMI Mi Drone 4K 1

A lista végére a Xiaomi drónja maradt. Engem őszintén meglepett, hogy a 20. helyig tudta magát tornázni azon a listán, amin minden Xiaomi kütyü szerepel, de hát a vásárlók döntöttek, az eladások alapján bizony a drón foglalja el a listánk utolsó helyét, megelőzve számtalan más kütyüt. Persze az eredmény most sem érdemtelen. Az Mi drón nem olcsó darab, de túl drágának sem mondhatjuk, legalábbis a kategóriáját tekintve. Képességek terén nem marad el napjaink legjobb soklégcsavaros kameraplatformjait gyártó DJI hasonló kategóriájú modelljei mögött, sőt a netes, Youtube-on elérhető összehasonlítások szerint a kamera terén még talán jobb is.

XIAOMI Mi Drone 4K 2

A Xiaomi drónja persze tud is mindent amit kell, mindent, amit egy modern dróntól elvárhatunk. Van beépített GPS, tud útvonalat repülni, követ minket, pontosabban a távirányítót, körbe is repül minket, ha úgy szeretnénk. A hatótáv nagy, akár 3-4 kilométer is lehet a domborzat függvényében. A kamera képes akár 4K-s felvételek készítésére, a kamerát tartó gimbal pedig 3 tengelyes, szóval nem csak nagy felbontást, de lényegében rezzenéstelen, profi felvételeket is kapunk.

Elveszteni is nehezen tudjuk, hiszen, ha megszakad vele a kapcsolat, akkor a beépített GPS-t segítségül hívva automatikusan visszatér hozzánk, és ugyan így tesz, ha az akkumulátor töltöttsége túlságosan lecsökken. Vész esetén egy gomb megnyomásával mi is aktiválhatjuk a visszatérő funkciót, és ugyan így csak egy gombot kell használnunk fel- és leszálláskor.

XIAOMI Mi Drone 4K 3

Vagyis a lényeg, ha szereted a Xiaomi cuccait és szeretnél magadnak egy drónt nyárra, akkor nem kell a konkurencia kínálatából választanod, maradhatsz kedvenc gyártónknál!

A drónt itt találjátok: XIAOMI Mi Drone 4K UHD WiFi drón


Ne feledd, ha nagyobb értékű terméket rendelsz EU-n kívüli (nem GW jelű) raktárból, akkor a szállítási költséggel 40 dollár feletti termékek esetén válaszd az Priority Line - EU Express szállítási módot, hogy további vám és ÁFA nélkül érkezzen a megrendelt termék!


 

Ez volt tehát az idei tavasz 20 slágerterméke a Xiaomi kínálatából. Volt köztük drága és olcsó, kicsi és nagy, vagyis rengeteg külsőben és képességekben eltérő termék került a listába. Azonban két dologban mindegyik megegyezik. Az egyik a Xiaomi név rajtuk, a másik a Xiaomi által kínált minőség. Ha egyszer ezt megtapasztalod, ha egyszer rájössz, hogy mennyivel többet kapsz a pénzedért, ha Xiaomit választasz, akkor hidd el, ahogy minket, úgy téged is rabul ejt majd a név!

 



A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6213900262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2018.05.08. 17:41:15

A 8Gb-os Xiaomi Mi Notebook Pro-nál van lehetőség a RAM bővítésére?
Nem arra gondoltam hogy megvenni a 16Gb verziót hanem hogy én magam vennék bele RAM-ot. Ha igen, meddig lehet bővíteni?

omixia 2018.05.08. 17:42:52

@brumm.a.tejbe: Szia! Nincs. Persze, ha szerzel ugyan olyan modulokat, van aki felgolyózza és beforrassza, akkor lehet, hogy jó lesz. Én inkább a 16-ost venném, ha tudnám, hogy később kelleni fog. Amúgy én a 8 gigással is nagyon jól elvagyok.

omixia 2018.05.08. 17:44:13

@brumm.a.tejbe: Ja, és még annyit, hogy a max memóriára nincs adat sehol, mert forrasztott modulok, szóval gyárilag egyelőre a 16 a max, amit beletesznek.

brumm.a.tejbe 2018.05.08. 17:54:53

Okés, köszi a választ :)
(Én fejlesztésre venném, ott kell nekem a 16Gb :) )
Én még egyelőre szemezek vele hogy addig is gyűljön a pénz rá, de nagyon szimpatikus (van már jónéhány Xiaomi termékem, eddig nagyon meg vagyok velük elégedve)

omixia 2018.05.08. 17:57:29

@brumm.a.tejbe: Valamikor a héten kiteszem a cikket is, már elkészült, abban lesznek 3dmark, pcmark, cinebench számok is.

Zsolt501 2018.05.09. 15:05:53

Laptopok esetén gondolom nem megoldható a Magyar billentyűzet kiosztás max matricázással.

omixia 2018.05.09. 15:09:50

@moszkvicssluszkulcs: Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez valóban Xiaomi.
xiaomi-mi.com/mitu-watches/

omixia 2018.05.09. 15:11:40

@Zsolt501: Így van, illetve a hosszú í betű az alt gr + j vel található meg. Mondjuk ez utóbbi megszokás kérdése, én már a hagyományos magyar billentyűzeten is így írom annyira megszoktam. Igaz, engem nem zavar az angol kiosztás sem, mert tudom hol vannak az ékezetes betűk. :)

moszkvicssluszkulcs 2018.05.09. 16:25:32

@omixia: elhiszem, azóta láttam már Zoppo és Huawey néven is.
süti beállítások módosítása