Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Nagyon vártuk, megérkezett a Xiaomi Mi A2, ráadásul rögtön két változatban

2018. július 24. - omixia

Tűkön ülve vártuk a hivatalos bemutatót, de helyette a telefont kaptuk meg. Itt a részletes bemutató!

xiaomi_mi_a2_3.jpg


 

Bevezető

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Xiaomi Mi A1 a cég egyik legsikeresebb telefonja. Ennek több oka is van. Az első a teljesen csupasz Android, ami ugyan nélkülözi a MIUI verziók extráit, ám cserébe hosszú ideig és gyorsan megkpjuk az Android frissítéseket, sőt az új verziókat is. A másik a kiegyensúlyozott és nagyon jó áron kínált hardver, a harmadik pedig a hátlapi kamera. Ez utóbbi volt talán a legerősebb érv a telefon megvásárlása mellett, pont emiatt lett nálunk is ilyen a családban.

A Xiaominál felismerték, hogy a vásárlók jó része megelégszik egy közepes erősségű vassal is, ha cserébe első osztályú kamerát kap. Mára ugyanis a kompakt fényképezőgépek teljesen kimentek a divatból, nyaralás közben mindenki a telefonját használja a szép emlékek megörökítésére. Igen ám, de nagyon sok telefon komoly hiányosságokat mutat ezen a téren. A Xiaomi A1 tehát egy olyan telefon lett, ami a kor követelményeit még teljesíteni képes, de annál egy kicsivel sem erősebb vasat, de nagyon jó kamerát kapott, így a Xiaomi alacsonyan tarthatta az árát.

Az A1 sikere után mindenki az utódra várt, remélve, hogy ismét egy nagyon jó ár-érték arányú telefont dob a kínai cég piacra, olyat, amiben kimagasló képességű kamerát pakoltak. Az új telefon hivatalos bemutatóját nyár végére, tehát nagyjából mostanra vártuk. Ilyenkor, a bemutatók után el szokott telni néhány hét, mire a webáruházakban is megjelennek a telefonok, így úgy számolhattuk, hogy legkorábban augusztus közepén rendelhetjük meg az új csodát. Legnagyobb meglepetésünkre azonban a hivatalos bemutató helyett a telefont kaptuk meg, ráadásul nem is egy, hanem rögtön két változatban. A Xiaomi Mi A2 mellé érkezett egy Lite változat is, természetesen olcsóbban, gyengébb képességekkel.

Ebben a cikkben ennek a két telefonnak a bemutatóját találjátok. Szokásunk szerint megpróbáljuk részletekbe menően körüljárni a hardver minden részét, hogy eldönthessétek érdemes-e beruházni rá. Vágjunk is bele!


 

Xiaomi Mi A2 Lite

 

Processzor

Már megszokhattátok, hogy ezúttal is a központi lapkával kezdjük a bemutatót, most sem lesz ez másként! A központi egység egy MSM8953, ismertebb nevén Qualcomm Snapdragon 625. Ez egy nem túl fiatal, ám annál népszerűbb lapka, amit rengeteg márkás telefonban is megtalálunk. Ez nem csoda, hiszen megfelelő erővel rendelkezik, ugyan akkor visszafogott az energiaéhsége, a képességei pedig alkalmassá teszik arra, hogy színvonalas készülékek épülhessenek köré.

A Snapdragon 625 14 nanométeres csíkszélességen készül, benne egy nyolcmagos, 64 bites processzor dolgozik, aminek magjai két fürtbe lettek csoportosítva. Ezek mindegyikében négy darab Cortex-A53 magot találunk, amik órajele 2 GHz-ig skálázódhat a teljesítmény igény függvényében.

snapdragon 625 1

A processzor mellet találunk meg egy integrált videovezérlőt is, ami az Adreno 506-os, ami 650 MHz-es órajelen dolgozik. A GPU-t egy H.264 és HEVC dekóder is segíti, ezzel pedig elérhetővé válik akár 4K-s videók lejátszása is.

A lapkában egy kétcsatornás memóriavezérlőt találunk, ami LPDDR3 memóriákat támogat. Ebből a Lenovo általam rendelt gépében 3 GB-nyi található 16 GB beépített tár társaságában, utóbbi természetesen bővíthető memóriakártyával, ami maximum 64 GB-os lehet.

snapdragon 625 2

A központi lapkába integrálták még a képfeldolgozókat, amikre egy 24 megapixeles és egy 13 megapixeles kamera illeszthető. Megtaláljuk benne az LTE kapcsolathoz szükséges Cat-7-es LTE modemet, illetve a 802.11ac szabványú wifit is.

Meglepő, hogy a Xiaomi még mindig képes volt visszanyúlni ehhez a lapkához. Az elődben, az A1-ben is ez dolgozott, így hamvasnak nem mondható, bár tény, hogy a képességei és a sebessége még mindig alkalmassá teszi arra, hogy korszerű telefont építsünk rá. Emiatt aztán azt mondhatjuk, hogy aki ilyen telefonba teszi a pénzét, annak a SoC miatt nem kell aggódnia, évekig képes lesz a szoftver igényeit kiszolgálni.


 

Memória, háttértár

Xiaomi Mi A2 Lite 1

A Xiaomi Mi A2 Lite két kiépítésben kerül piacra. Az olcsóbban 3, a drágábban 4 GB a memória, a háttértár mellettük vagy 32 vagy 64 gigabájt, természetesen a kevesebb a kisebb RAM mennyiség mellett található. A memória fajtája nem lesz meglepetés, ez a Snapdragon 625 képességeiből adódóan LPDDR3, ami 933 MHz-en teker. A memóriavezérlő határozza meg azt is, hogy egycsatornás memóriakezelést kapunk.Fontos még, hogy a beépített tár bővíthatő, így ha elfogy a hely, akkor memóriakártyával egészíthetjük ki.


 

Kijelző

Xiaomi Mi A2 Lite 2

Sajnos vagy nem, kinek-kinek izlése szerint, de ezt a telefont is elérte a notch láz, vagyis a kijelző felső részén egy benyúló félszigeten találjuk az előlapi kamerát és a szenzorok egy részét. Ebből rögtön sejthető az is, hogy az IPS technológiára épülő panel az eddigiektől eltérő felbontással és oldalaránnyal rendelkezik. Lássuk a számokat!

Kijelző szélessége 63,5 milliméter
Kijelző magassága 134,06 milliméter
Kijelző képátlója 5,84 col (148,34 milliméter) 
Oldalarány 2,111:1
Felbontás 1080 x 2280 pixel 
Pixelsűrűség 432 ppi 
Színmélység 24 bit
Előlap-kijelző arány 79,79 %

Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek az értékek teljesen átlagosak, egyrészről az IPS technológia, más részről a notch hozadékai. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez egy rossz kijelző lenne, sőt. Persze senki nem várta, főleg egy lite verzióban, hogy AMOLED panelt kapjunk, szóval eddig minden rendben van!


 

Kamerák

Xiaomi Mi A2 Lite 4

Nos, ebben a tekintetben az A2 Lite nem remekel. Persze minden csak viszonyítás kérdése, de ha azt várjuk, hogy ettől a telefontól kiemelkedő képességeket fogunk kapni, akkor erősen tévedünk. Nem kiemelkedőt, "csak" jót kapunk. Erős a gyanúm, hogy a hátlapi kamera páros megegyezik a Xiaomi Redmi S2-ben található egységgel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 12+5 megapixeles kombót kapunk, ami a nagyobb felbontású kameránál a Sony IMX486 Exmor RS szenzorát használja. A szenzor felett található optika f/2.2 rekeszértékű, ami ugyancsak átlagosnak mondható érték. Ennél még az előd is jobb volt a maga két darab 12 megapixeles szenzorával.

Az előlapon a kamera már nem a Redmi S2-ből ismerős megoldás, mert míg abban egy 20 megapixeles egység dolgozik, az A2 Lite csak 5 megapixeles fényképezőt kapott, az Omnivision OV5675-ös lapkáját használva. Az optika ennél a kameránál f/2.0 rekeszértéket tud. Szóval ez is csak az éppen elmegy kategória.

Szoftveres képességekben persze nincs hiba, autofókusz, sorozatlövés, digitális zoom, digitális képstabilizálás, arc érzékelés és ISO értékek beállítása is elérhető, de azt gondolom ezek semmiképp nem számítanak extrának ebben az árkategóriában.


 

Egyéb képességek

Xiaomi Mi A2 Lite 3

Ahogy sok minden mást, úgy a rádiók képességeit is a központi lapka, a SoC határozza meg, lévén ebbe van minden beleintegrálva. Ahogy feljebb olvashattátok a Snapdragon 625 nem a legfrissebb fejlesztés, amit megmutat az is, hogy bár a wifi kétcsatornás, vagyis támogatja az 5 GHz-et is, a sebesség terén elmarad az újabbkészülékektől. Ez köszönhető annak, hogy csak az n szabványt támogatja, a 802.11ac még nem került beépítésre. Bluetoothból 4.2-es van a fedélzeten, a navigációs rendszerek közül pedig a GPS, GLONASS és BeiDou műholdakat használhatjuk.

Szenzorokból van elég, legalábbis a fontosabbakat megkapjuk, így a giroszkóp, az iránytű, a gyorsulásmérő, a közelségérzékelő és természetesen az ujjlenyomat érzékelő is a rendszer része. Nem említettük még az akkumulátort, ami 4000 mAh kapacitású, a töltése pedig a hagyományos Micro USB porton keresztül történik. Az USB Type-C hiánya azt is jelenti, hogy ezen a telefonon még találunk jack csatlakozót a fülhallgatónak.


 

Összegzés

Xiaomi Mi A2 Lite 5

Akinek volt türelme az eddigieket végigolvasni, az érezheti, hogy nem vagyok teljesen elégedett ezzel a telefonnal. Nem azért mert rossz lenne, rendes iparosmunka ez, korrketül összeválogatott elemekkel, amik árban és teljesítméynban passzolnak egymáshoz. Leegszerűsítve a képletet tulajdonképpen egy új Redmi S2-t kaptunk más, nagyobb felbontású kijelzővel, nagyobb akkumulátorral és lebutított előlapi kamerával. Ezzel kapcsolatban lényeges, hogy a Xiaomi MI A2 Lite ára is a Redmi S2 magasságában van, szóval választhatunk, hogy mit tartunk fontosabbnak, a nagyobb felbontású kijelzőt vagy a jobb előlapi kamerát.

Ami miatt egy picit rossz a szám íze, hogy nagyon úgy tűnik a Xiaomi ezzel a telefonnal csak csupán az A2 névről  akar még egy bőrt lehúzni, mert pont a kamerák terén, amiknél egy bármilyen A2 esetén is kiemelkedőt várunk nem kapunk semmit. Vagy legalábbis semmi kiemelkedőt, csak csupán teljesen átlagos képességű hardvert.

Összességében nem roszz ez a telefon, és ha az árát nézzük teljesen jó az ár-érték aránya, de ne várd, hogy A2 képességeket kapsz a pénzedért, mert csalódni fogsz.

 

Ha szeretnél ilyen telefont magadnak, akkor számíthatsz rá, hogy a bevezető akcióban az első 2000 vásárlót a webáruház meglepi egy ajándék Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötővel is!

A Xiaomi Mi A2 Lite különböző verzióit itt találod: Xiaomi Mi A2 Lite


 

 

Xiaomi Mi A2

Ha eddig csak átfutottad a cikket, akkor javaslom, hogy mostantól olvasd el rendesen, mert a Xiaomi A2 jó telefon lett. Nagyon jó!

Xiaomi Mi A2 1

Processzor

Ismét a központi egységgel indítunk, aminél a Xiaomi nem spórolt, kellemesen izmos lapkát tettek a mobiljukba. Ez nem más, mint a Qualcomm Snapdragon 660, amivel idén már több telefonban, például a drágábbik Elephone U-ban, a Pro jelüben is találkozhattunk, de ez hajtja Xiaomi Mi Pad 4 táblagépet is!

A Qualcomm Snapdragon 660 MSM8976 Plus nyolc magot dolgoztat a processzorban, azonban ezek nem ARM, hanem Kyro magok. A Snapdragon 660-ról tudni kell, hogy a Qualcomm a középkategóriás telefonokba szánja, ám azt is érdemes tudni, hogy a fejlesztéseknek hála teljesítményben megközelíti az előző év csúcsmegoldását, a Snapdragon 835-öt, attól 10-15 százalékkal marad el!

snapdragon 660 3

A Snapdragon 660 tehát nyolc magot kapott, ezek is két csoportba osztva dolgoznak. Az alsó, lassabb fürtben négy darab 1,84 GHz-en, a második gyorsabb csoportban pedig négy darab 2,2 GHz-es maximális órajelen működő Kyro 260-as mag dolgozik. Ez a lapka 14 nanométeres csíkszélességen készül, szintén 64 bites, a támogatott utasításkészlet pedig az ARMv8. A központi lapkában a processzor mellé integrált grafikus gyorsító ennél a telefonnál egy 650 MHz-en dolgozó Adreno 512.

snapdragon 660 2

Napjainkban a központi egységeket gyártó cégek nagy hangsúlyt fektetnek a nyers erő mellett a multimédiás képességek fejlesztésére is. Emiatt aztán egy olyan középkategóriás lapkából, mint a Snapdragon 660 sem maradhat ki a fejlett kameratámogatás. Ennél az egységnél a rá épülő telefonok, ha egy hátlapi kamerát használnak, akkor akár 24 pixeles szenzort is tehetnek az optika alá, de ha két kamera van, akkor is felmehetnek 16 megapixelig, természetesen kameránként. A kamerákat támogató képességek között olyanokat találunk, mint a Zero Shutter Lag, vagyis az elsütő billentyű lenyomása után nincs késlekedés, azonnal elkészül a kép, kapunk hybrid autofocus-t és optikai zoomot is, már persze, ha a telefon gyártója felhasználja ezeket a Snapdragon lapkában rejlő lehetőségeket.

snapdragon 660 1

A Snapdragon 660 ezen kívül maximum 2560 x 1200 pixeles kijelzőt tud meghajtani, a videó felvételi lehetőség pedig lehet 4K 30 FPS vagy 1080p akár 120 FPS sebességgel. Ezek már komoly képességek, főleg, ha tudjuk, hogy még mindig „csak” egy középkategóriás lapkáról beszélünk.


 

Memória, háttértár

Xiaomi Mi A2 7

Következzenek a gigabájtok, ezek is kötődnek a központi lapkához, mert például az abba integrált memóriavezérlőtől függ milyen memóriafajtát lehet a gépbe építeni. A Xiaomi Mi A2 három féle kiépítésben lesz megvásárolható. Az olcsóbbik példányokban 4 GB RAM mellett 32 vagy 64 GB tárhelyet, a drágábban pedig 6 GB RAM mellett 128 GB tárhelyet kapunk. A memória a gyorsabb kétcsatornás működéssel bíró, 1866 MHz-es órajelen futó LPDDR4X, ami persze nem is csoda, hiszen a Sapdragon 660 nem egy régi lapka, így elvárható, hogy ne DDR3 memóriát kelljen mellé pakolni. Azon sem lepődünk, meg, hogy az integrált memóriavezérlőnek hála már kétcsatornás üzemmódot is kapunk. A háttértár típusa mérettől függetlenül a megszokott eMMC 5.1-re épülő megoldás.


 

Kijelző

Xiaomi Mi A2 2

Garantáltan meglepő, de amíg a Lite verzióban a notch-csal csűfított kijelző került, addig ebbe a telefonba egy teljesen átlagos FHD+ felbontású, 2160 x 1080 pixeles IPS panelt rámolt a Xiaomi. Ez gyaníthatóan megegyezik a Xiaomi MIX 2 és MIX 2S-ben is használt megoldással, legalábbis a képátló, a panel fizikai méretei mind erre utalnak. Magam részéről nem nagyon bánom a notch hiányát, ahogy azt sem, hogy emiatt valamivel kevesebb képpontban gyönyörködhetünk. Lássuk a pontos adatokat!

Kijelző szélessége 68,04 milliméter
Kijelző magassága 136,08 milliméter
Kijelző képátlója 5,99 col (152,15 milliméter) 
Oldalarány 2:1
Felbontás 1080 x 2160 pixel 
Pixelsűrűség 403 ppi 
Színmélység 24 bit
Előlap-kijelző arány 77,63 %

 

Kamerák

Elérkeztünk végre ahhoz a ponthoz, amire mindenki várt. Nos, azt kell mondanom nem hiába!

Azt tudjuk, hogy a Xiaomi a zászlóshajó telefonjába rakja a legjobb kamerát, legalábbis eddig így volt, de most, ha más nem a fizikai adatok tekintetében az A2 jobb lett, mint az Mi 8. Azért érdemes lesz majd a részletesebb teszteket megvárni, de tény, képességek terén nagyon erős lett a Xiaomi Mi A2 kamerája, pontosabban mind a három kamerája!

Xiaomi Mi A2 6

A lényegesebb, hátlapi egység egy dupla, 12+20 megapixeles páros. Ebből a 12 megapixeles egy Sony IMX486 Exmor RS lapkát használ, felette pedig egy f/1.75-ös rekeszértékű objektív feszül. Ez már eddig is reménytkeltő, hiszen az Mi 8 csak két 12 megapixeles kamerát és f/1.8-as objektívet kapott. Az A2 a 12 megapixeles mellett haszál egy 20 megapixeles fényképezőt is, ez a Sony IMX376 Exmor RS lapkára és egy ugyancsak f/1.75 apertúra értékű objektívre épül. Míg a kisebb felbontású egység egy normál zoom átfogású lencsével dolgozik, a 20 megapixeles egy telefotó megoldás, ami képessé teszi a telefont a valós idejű, hardveres mélységelmosásra, illetve természetesen a hardveres, vagyis optikai zoomra is.

Hogy ez ne legyen elég a jóból a Xiaomi az előlapi kamerával sem spórolt. Ide ugyanazt a Sony IMX376 Exmor RS szenzort használta amit a hátlapon a telefotó kamerához, de itt természetesen normál objektív jár mellé. Az eltérő objektív miatt itt a rekeszérték valamivel rosszabb, f/2.0-ás.

A kamerák kapcsán fontos megjegyezni, hogy bár hardveresen nagyon jónak tűnnek, a fűszer itt is a többi csúcstelefonban bevetett mesterséges intelligencia lesz, ami képes arra, hogy több száz, a fényképezőgépp elé kerülő témát tudjon megkülönböztetni, és eszerint választani ki a megfelelő és legjobb beállításokat!


 

Egyéb képességek

A Xiaomi telefonjában kétcsatornás, 2x2 MIMO-s, 802.11ac szabványú csatolót találunk, ami garancia arra, hhogy kellemes sebességgel szörföljünk egy jó minőségű router mellett. Rádiókból kapunk még Bluetooth-t, ráadásul 5.0 szabványút, és használhatunk navigációs programokat is, mert nem maradt a GPS, Glonass és BeiDou támogatás sem. Szenzorokból is van minden ami kell,  így a giroszkóp, az iránytű, a gyorsulásmérő, a közelségérzékelő és természetesen az ujjlenyomat érzékelő is a rendszer része. Az akkumulátor ebben a telefonban 3010 mAh kapacitású (lásd Redmi S2), a csatlakozó viszont már Type-C, amivel együtt jár, hogy a normál jack aljzatot elfelejthetjük.


 

Összegzés

Xiaomi Mi A2 5

Ha az Mi A2 Lite-ra azt mondtam, hogy némi csalódás, akkor az A2-re azt mondhatom, hogy tökéletes. Ez a telefon hűen követi elődje hagyományait, hiszen egy modern, de "csak" középkategóriás központi egység köré épül, megfelelő memóriát és háttértárat kapunk hozzá, átlagos, de inkább jónak mondható kijelzőt találunk benn. A kamerák pedig minden elképzelést felülmúlnak. Ez a telefon ismét a kamerái miatt lesz, pontosabban lett nagyon jó vétel. Nem olcsó, de az ár-teljesítmény arány itt is kitűnő, szóval, ha vártál rá, szeretted volna, akkor itt az idő, megveheted, garantáltan nem fogsz csalódni benne!


 

Ahogy a Xiaomi Mi A2 Lite esetén, úgy ennél a telefonnál is kaphatunk ajándék Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötőt, ha elég gyorsak vagyunk.

A Xiaomi Mi A2 különböző változatait itt találod meg: Xiaomi Mi A2 

 

Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre, és minden nap postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók: Kuponkód hírlevél

Figyeld kuponkód kereső oldalunkat, és minden vásárlás előtt nézd meg, nincs-e élő akció az általad kinézett termékre: Kínai kuponkód kereső

Ha nem vagy gyakorlott vásárló a kínai áruházakban, akkor olvasd el cikkünket és válj profivá: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5114133109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása