Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Bemutatjuk a Xiaomi Mijia lézer projektort - elképesztő képminőség az előd árának feléért

2018. június 02. - omixia

Kisebb mérettel, alacsonyabb árral, de az előd számos rendkívüli tulajdonságával rendelkezik az új lézeres vetítő.

xiaomi-mijia-mi-laser-projector-1.jpg



Ára ellenére a Xiaomi egyik legsikeresebb terméke a tavaly bemutatott Xiaomi Mi lézer projektor. Nem véletlenül írjuk, hogy ára ellenére, mert az alapból 2000 dolláros szerkezetet még a legjobb akcióban sem láttuk 1850 dollár alatt, ez pedig barátok között is 500 ezer forint feletti vételárat jelent. A siker mégsem maradt el, mert a Xiaomi olyan technológiát épített vetítőjébe, amivel kevés konkurens rendelkezik, akik pedig igen, azok a saját megoldásukat még a Xiaominál is jóval több pénzért vesztegetik.

mi-laser-projector1.jpg

A tavaly megjelent masinában a hardver is elég erős volt, ám a lényeget mégsem ez jelentette, hanem a hagyományos DLP technológiától eltérő képalkotási metódus. A Xiaomi Mi projektora az Appotronics által kifejlesztett ALPD 3.0 lézerfényforrás technológiát használja, amivel a végleges képet a DMD chipben található mikroszkópikus tükrök (reflektív lencsék) hozzák létre, amik képesek másodpercenként több milliószor is elmozdulni, így hozva létre az általunk látott képet. A tükrök száma megegyezik a vetített kép felbontásával.

Azt biztosan mondhatjuk, hogy a szerkezet megéri az árát, de kérdéses volt, hogy milyen lesz a folytatás. A tökéleteset nehéz űberelni, a rosszabb pedig csalódást okozna. Most, hogy ismerjük már a választ a kérdésre, hogy milyen lesz az utód elmondhatjuk, hogy hasonlóan zseniális alkotást kaptunk, olyat, aminek láttán csak elismerően bólogatni tudunk.


 

Külső

A Xiaomi termékeinél mindig nagy hangsúlyt kap a megjelenés. A cég mérnökei igyekeznek olyan hardvert adni a kezünkbe, ami nem csak technológiai oldalról, hanem a dizájn szempontjából is kikezdhetetlen. A Xiaomi Mijia projektor egy végtelenül letisztult, minimalista megjelenést kapott. Lényegében bármilyen stílusú szobában elfér, nem lóg ki a régi stílust követő enteriőrjéből, de jól mutat a minimalista bútorok mellett is.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 2

A készülék fekete színű háza alumínium ötvözetből, CNC megmunkálással készül. Elől lényegében csak az objektívet találjuk rajta, hátul pedig néhány csatlakozót. A ház a gumitalpak segítségével asztalra vagy szekrényre is állítható, de a külön erre a célra szolgáló adapter lemezzel a falra is felfüggeszthetjük.


 

Megjelenítés és technológia

Ahogy látni fogjátok az új projektor képességei nem érik el az elődét, de pont a leglényegesebb ponton, vagyis a vetítés technológiáján nem változtattak. A Xiaomi Mijia projektorban található lapkán több mint 2,07 millió 5.4 µm-es fényvisszaverő lencsét tartalmaz. Minden lencse olyan, mint egy kis tükör, amik ± 17° -kal képesek elfordulni, mégpedig 166 600 mozgás/másodperc frekvenciával. A rendszer a különböző színsugarakat ezekre a lencsékre (tükrökre) irányítja, ezek pedig kialakítják az általunk látható képet. A rendszer valós felbontása FHD, vagyis 1920 x 1080 pixel, de képes 4K tartalmak megjelenítésére is, természetesen lefelé konvergálva a felbontást. A Xiaomi Mijia projektor a faltól való távolság függvényében 40 és 120 col közötti képátlójú képet képes vetíteni.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 9

Az új vetítő valós 800 ANSI lumenes fényerővel rendelkezik. Ebben szerepe van a világításhoz választott OSRAM P1W LED fényforrásnak is, ami képes arra, hogy nagy fényerő mellett is torzításmentes képet alkosson a rendszer a segítségével, de szükség volt a gondos tervezésre is. A beépített lámpa üzemidejére a gyártó 30 ezer órát adott meg, ami átlagos napi 8 órás használat mellett is 10 éven át tartó probléma mentes használatot jelent. A Xiaomi vetítője rendkívül jól átgondolt megoldás. Az objektív középpontja teljesen egybeesik a törzs szimmetriatengelyével, ami a kis mérettel együtt egy kompakt fényút kialakítását tette lehetővé, ez pedig a hagyományos vetítőkhöz képest 5% -kal nagyobb vetítési fényerőt eredményez.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 10

Az előd egyik fontos tulajdonsága volt, hogy akár közvetlenül a vetítendő felület elé is helyezhettük, így is hatalmas képátló vetítésére volt képes. A Xiaomi Mijia projektor esetén erről az extráról le kel mondanunk. A megadott specifikáció szerint egy 40 colos képhez minimum 1 méter (98 centi) távolság szükséges. 2 méterről (195 cm) a vetített kép már 80 colos, 2 és fél méterről (244 cm) pedig 100- 3 méterről (294 cm) hatalmas 120 colos képátlójú mozit élvezhetünk.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 13

A Xiaomi Mijia projektor fejlett autofókusz megoldással rendelkezik, Emiatt nem kell állítgatnunk a fókuszt, a gép 3 másodperc alatt hangolja be a megfelelő beállítást, így pillanatok alatt tűélessé válik a kép. Fontos tulajdonság még, hogy a vetítőt nem kell pont a vetítésre használt felülettel, például vászonnal szemben elhelyezni. Mondhatjuk, hogy szinte bárhova tehetjük, mert a ±45°-os trapézkorrekcióval minden irányból képesek leszünk torzításmentes képet élvezni.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 3

A hang terén egy ilyen apró vetítővel kapcsolatban nem lehetnek nagy elvárásaink. A Xiaomi a szerkezetbe két colos, 10 wattos hangsugárzókat épített.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 11


 

További képességek

Azt gondolom már az eddig leírtak alapján is elmondható, hogy a Xiaomi Mijia projektor egy kivételes szerkezet, de azért még mindig nem értünk a képességek sorának végére. Kezdjük azzal, hogy a projektorba épített wifi kapcsolat kétcsatornás, így a régi 2,4 GHz-es hálózatok mellett az újabb 5 GHz-es hálózatokkal is boldogul. A wifi kapcsolaton keresztül könnyedén tudunk akár a telefonunkról is FHD tartalmakat is a vetítőre küldeni, így a használat közben elegendő lehet egyetlen kábelt használni, amin keresztül a tápellátást biztosítjuk. A wifi mellett Bluetooth kapcsolatot is kapunk.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 7

A kis méret miatt a gyártónak egy nagyon jól átgondolt hűtési megoldást kellett felépítenie. A vettő házában ehhez két rendkívül csendes és nagyméretű ventilátort építettek, amik még teljes terhelés mellett sem bocsájtanak ki 26 dB-nél nagyobb hangerőt. Ez annyira alacsony zajszint, ami garantáltan nem fog minket a filmek élvezetében zavarni. 

A Xiaomi Mijia projektor ugyan azt a MIUI TV rendszert használja, amit a Xiaomi a televízióira is telepít. Ennek segítségével könnyedén válogathatunk médiatartalmak között, sőt a szokásaink alapján akár fel is ajánl különböző tartalmakat. A rendszer gyermekek részére is kínál műsorokat.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 4

Térjünk vissza egy bekezdés erejéig a kép minőségéhez. A Xiaomi Mijia projektor HDR képjavító technológiát is kínál használójának. A HDR10 nagy dinamikatartományú video dekódolással a képernyő fényereje és kontrasztja világosabb, élesebb színeket, realisztikusabb objektumokat, szélesebb színskálát, jobb vizuális élményt nyújt. Ezenkívül a Xiaomi Mijia kivetítő Texas Instruments TRP négyzetes képpont-architektúra-rendszert használ, amely részletesebb képet ad, így a filmeken látható élek, és persze a feliratok is sokkal szebben jelennek meg.


 

Összefoglaló

Ahogy a fenti leírásból kitűnik, a Xiaomi az előd két leglényegesebb képességből az egyiket kihagyta. Emiatt a projektor faltól vagy vászontól való távolsága megnőtt, igaz csak annyira, hogy akár egy kisebb, lakótelepi szoba szélességét használva is tekintélyes méretű vetített képet kapunk. Szerencsére a véleményünk szerint lényegesebb képesség, a rendkívüli képminőség, illetve a képet előállító technológia implementálva lett ebbe az új szerkezetbe is.

Xiaomi Mijia Mi Laser Projector 5

Ami lényeges, hogy a Xiaomi egy rendkívül fejlett rendszert pakolt egy kisméretű dobozba, és a kitűnő képminőséget garantáló lézeres technológiát megtartva lefelezte az előd árát. A Xiaomi Mijia projektor így jelenleg elővételben 839 dollárért, vagyis 230 ezer forintért lehet a miénk.

Az elődről írt rövid bemutatónkat itt olvashatod: Nem kérdés, ez a jövő házimozija!

Az elődöt itt találod meg (ha szeretnél vásárolni előbb írj, megnézzük van-e hozzá kupon!): Xiaomi Mi projektor

Az új Xiaomi Mijia projektorra pedig itt csaphatsz le: Xiaomi Mijia projektor

 



 

 

 

.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9614018048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.06.03. 13:57:54

Milyen a fogyasztása egy ilyen projektornak? Csak mert ha annyi, vagy több, mint egy TV-nek, akkor nincs miről beszélni. Egy 55"-os, 4K TV könnyen lehet, hogy jobb választás. Az árról már nem is beszélve.

omixia 2018.06.03. 14:02:14

@Brandon Frazer: Bocs, de hol van egy 55 colos tv egy 120-140 colos vetített képhez képest? Érted, közel háromszor akkora a képátló. Ezzel az erővel moziba se menjünk, mert rosszabb a felbontása mint a TV-nek?

Hajnalka Molnár2 2018.06.04. 08:12:27

A kérdésem az volna, hogy a szokásos módon működik ,ha rendelek, mint a gearbest-nél mindíg,vagy itthon lekapcsolják a hivatalban?

omixia 2018.06.04. 08:13:37

@Hajnalka Molnár2: Üdv!

Priority Line - EU Express szállítást kell választani, akkor nem kell semmi pluszt fizetni csak a termék árát és a szállítás díját.

DogTheDog 2018.06.05. 16:58:58

Fenyero es kontraszt valos adatokrol mit lehet tudni ?
süti beállítások módosítása