Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Ez a 10 legkedveltebb Xiaomi kütyü szeptember elején

2018. szeptember 05. - omixia

A győztesre fogadni mertünk volna, de azért akad itt egy-két meglepetés is!

top10xiaomi-szeptember-cover.jpg


Bevezető

A Xiaomi egyre nagyobb népszerűségnek örvend itthon is, amit mi nem csodálunk. Jó ideje mondjuk, hogy a cég termékei szinte egyedül állóan jó ár-érték aránnyal rendelkeznek. Igaz, drágábbak kicsit, mint az átlag kínai bóvli, de cserébe jobbak is.

Ebben a cikkben az egyik legnagyobb kínai webáruház adatait használva állítottuk össze a listát a 10 legkedveltebb termékről. Természetesen, ahogy azt megszokhattátok az árakat (természetesen a mai árfolyam szerint, szóval érdemes azért ellenőrizni) is közöljük, és persze kaptok hivatkozást az esetleges vásárláshoz, ha valami megtetszene. Lássuk elsőként a 10.helyezettet!


 

10. Xiaomi érintés nélküli hőmérő

Xiaomi Mi Home iHealth Thermometer

Eltelt néhány év, mire valakinek kipattant a fejéből a szikra, az ipari célra gyártott érintésnélküli hőmérséklet mérőket fel lehetne használni otthoni célokra is. Az ötletből termék, pontosabban termékek lettek, a Xiaomi is kínál ilyet.

A lényeg tehát az, és ez főleg gyerekeknél praktikus, hogy úgy tudunk lázat mérni, hogy ehhez nem kell felébresztenünk a kölköt, akit végre, nagy nehezen elaltattunk. Elég a hőmérőt a homloka felé fordítani és máris látjuk a hőmérsékletet.

A Xiaomi hőmérője a legfontosabb 35-42 Celsius közötti tartományban +/- 0,2-, alatta és felette +/- 0,3 fokot tévedhet, a hőmérsékletet pedig 0,1 Celsius pontossággal képes megjeleníteni. Nyilván nem egy orvosi műszer, bár a magyar kórházakban sokan örülnének, ha ilyet használhatnának.

A Xiaomi érintésmentes hőmérő 5600 forintba kerül és itt megtalálod: Xiaomi Mi Home iHealth Thermometer

 


 

 9. Xiaomi 70mai menetrögzítő kamera

Xiaomi 70mai Dash Cam

Jön az ősz, lassan leteszem a motort és visszaülök az autóba, lehet, hogy most jön el a jó pillanat, hogy rendeljek magamnak egy ilyen kamerát. Sokszor történt már, hogy ki kellett mondanom, utólag könnyű okosnak lenni, és bizony érvényes ez az autózással járó balesetekre is. Egy jobb minőségű menetrögzítő ára Kínából rendelve is 7-10 ezer forint, az itthoni árakat pedig már ne is említsük. De mi történik, ha balesetbe keveredünk és nem tudjuk bizonyítani, hogy nem mi voltunk a hibásak? A gatyánkat kifizethetjük biztosításra. Mondok egy példát. Két évvel ezelőtt volt egy motoros balesetem. Egy autó, egy öreg autó jobb hátsó sárvédőjét karcoltam össze. Azóta a bonus-malus rendszer mellé kaptam még a biztosítómtól egy hármas szorzót az éves díjra. Talán nem kell ecsetelnem, hogy ha lett volna akkor nálam kamera, és be tudom bizonyítani, hogy az autós hibájából következett be a baleset – mert így volt- akkor súlyos tízezreket, sőt, az összes szorzóval terhelt évet nézve 100 ezer forint feletti kiadást takarítok meg. Mi ehhez képest egy 9500 forintos kamera ára?

Visszatérve a Xiaomi 70mai kamerához lényeges, hogy a pénzünkért tényleg jó minőségű, értékelhető felvételt kapunk. A teljes HD felbontást egy remek Sony IMX323 szenzor segíti, a felvételek pedig 30 képkocka per másodperc sebességgel készülnek, szóval garantáltan nem maradunk le semmiről. A kamera érdekessége, hogy szóbeli parancsokra is reagál, például elindíthatjuk és leállíthatjuk így a felvételt.

Ahogy feljebb már olvashattátok a jelenlegi árfolyam mellett 9500 forintot kell érte fizetnünk kínai rendelés esetén. Itt megtalálod:  Xiaomi 70mai Dash Cam (nemzetközi verzió, tud angolul is nem csak a kínai nyelvet érti)


 

8. Xiaomi Redmi S2 telefon – global verzió

Xiaomi Redmi S2 5.99 inch 4G Phablet Global Version

Itt a lista első telefonja a Redmi S2. Ezzel a készülékkel a Xiaomi egy olcsó, de a lehetőségekhez képest jó kamerákkal megáldott telefont akart alkotni. Mit mondjak, sikerült nekik!

A mobil központi egysége a Snapdragon 625 újabb verziója, ami nyolc maggal és 2 GHz-es órajellel dolgozik. Kapunk 3 GB memóriát és 32 GB tárhelyet, amik épp elégségesek manapság, a kijelző pedig HD+ felbontású.

A Xiaomi Redmi S2 a cég Selfie sorozatát erősiti, ezek közös jellemzője, hogy erős előlapi kamerát kapnak, hogy minél jobb képeket tudjunk magunkról lőni. Ennél a mobilnál például a hátlapon egy 12+5 megapixeles kamerapáros dolgozik, az előlapon viszont egy 16 megapixeles fényképezőt találunk. Szóval nem rossz, főleg, ha mindez a Xiaomi minőségbe van csomagolva.

A telefon jelen ára 45 ezer jó magyar forint, de ez az árfolyam függvényében változhat, ellenőrizd vásárlás előtt. A telefont itt megtalálod: Xiaomi Redmi S2


 

7. Xiaomi Mi A2 Lite telefon

Xiaomi Mi A2 Lite

Őszinte leszek, nem jósoltam nagy jövőt ennek a telefonnak, de az élet, mint már annyiszor, megint megcáfolt. A Xiaomi Mi A1 óta nekem az A sorozat a remek kamerákat jelenti elfogadható áron. Nos, a Xiaomi Mi A2 Lite kamerái jók ugyan, de azért remeknek nem nevezném őket. Ugyanakkor a hardver a telefonban elég erős lett, a külső szép, akinek bejön a notch-csal csúfított kijelző az is elégedett lehet. Ráadásként ott a tény, hogy nem MIUI rendszer fut rajta, hanem tiszta Android, így a frissítéssel és a verzió követéssel nem lesz probléma.

Szóval nem rossz telefon ez, és mivel van nem Lite kiadás is, igaz drágábban, de tényleg jó kamerákkal a magam részéről megbocsájtom ezt is. Ár-teljesítmény arányban remek, aki ilyet vesz biztos nem bánja meg.

A telefon jelenleg 59 ezer forintba kerül, de szinte minden nap van rá valahol kuponos akció, szóval érdemes ésszel vásárolni! Itt megtalálod: Xiaomi Mi A2 Lite mobiltelefon

 


 

6. Xiaomi Pro 300M WiFi jelerősítő

Xiaomi Pro 300M 2.4G WiFi Amplifier

Olcsó Xiaomi cuccokat ajánló cikkünkben fel-fel tűnik ez a jeltovábbító, jelerősítő szerkezet. Egyszerű módon működik, bedugjuk a konnektorba, felcsatlakozunk rá a mobilunkkal, kiválasztjuk név alapján, hogy melyik wifi hálózat jelét szeretnénk erősíteni és kész is vagyunk. Miután működni kezd nem látunk több wifi hálózatot a telefonunkon, az erősítendő hálózat nevét – SSID- veszi át.

A Xiaomi szerint 64 eszközig megfelelő a működése, én erre azért nem mernék mérget venni. A wifi hálózatok működéséből következően a sávszélesség megoszlik a csatlakozott készülékek között, így nagyobb mennyiségű wifis cuccnál már gondok adódhatnak. Ez persze nem ennek a kütyünek a hibája.

A jelerősítő viszonylag olcsó, nagyjából 4000 forintot kell érte fizetnünk. Ha kell itt megtalálod: Xiaomi Pro 300M WiFi jelerősítő

 


 

5. Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset

Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset

Ha nem haragszotok, erről a termékről nem írok sokat. Egyrészről mindenki látja miről van szó, másrészről írtunk róla egy hosszabb cikket, hiszen kipróbáltuk már, abban pedig minden lényeges információ megtalálható. Szóval, ha érdekel Titeket ez a remek Bluetooth headset, akkor katt ide: Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset teszt

 

A jelenlegi ár 3100 forint, ami még a mostani vacak forint-dollár árfolyam mellett sem fog senkit földhöz vágni. Itt megveheted: Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset


 

4. Xiaomi 33 inch TV hangprojektor

Xiaomi 33 inch TV Soundbar

A Xiaomi hangprojektoráról nem gondoltam, hogy ennyire kedvelt termék, de úgy tűnik bejön a vásárlóknak. Nem is csoda, hiszen a cég mérnöki nem kevesebb, mint 8 hangsugárzót építettek bele, ebből négy a mélyhangokért, 2-2 pedig a közép és magas tartományért felel. Elsősorban, ahogy a neve is mutatja a televízió hangját hivatott javítani, a cinema effect segítségével tudjuk a filmek hangját kicsit „mozisabbá” tenni.

A projektor nem csak erre alkalmas, akár zenét is hallgathatunk rajta, ehhez pedig vezetékes kapcsolatra sincs szükségünk. A beépített Bluetooth csatolóval kapcsolódhatunk rá telefonról vagy akár notebookról is, így zene hallgatására is tökéletes megoldás. A külső természetesen tökéletes, a Xiaomitól megszokott letisztult formát kapjuk ragyogó anyagfelhasználással.

A projektor jelenlegi ára 22 ezer forint, ami akár soknak is mondható, de leginkább csak akkor, ha nem nézünk utána, hogy itthon egy márkásabb Samsung, Panasonic vagy LG projekt ára 30 ezer forintnál kezdődik. Szóval ahogy mindig, most is minden csak viszonylagos.

Itt tudod megvenni:  Xiaomi 33 inch TV hangprojektor

 


 

3. Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő

Xiaomi Mi Band 2 Smartband

Az Mi Band 2 sokáig a legkedveltebb okoskarkötőnek számított. Ezen sem lepődhetünk meg, hiszen olcsó, rendkívül strapabíró és sokoldalú darab. Idő közben persze a konkurencia tudásban a nyakára nőtt, de ettől még úgy tűnik sokan maradnak a jól bevált minőség mellett. A karkötő talán legnagyobb előnye a többi gyártóhoz képest, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű kiegészítő vásárolható hozzá. rengeteg különböző szíj közül választhatunk, vehetünk a hippistől a menő acélig, így mindenki egyéniségéhez és mentalitásához megfelelőt választhat.

A karkötő ára, főleg mert már az utód is megjelent 20 dollár alá esett, így aki nem ragaszkodik az új kiadáshoz, annak jó vétel, esetleg jó ajándék lehet majd karácsonyra.

5300 forintért megtalálod itt: Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő

 


 

2. Xiaomi Mi 8 okostelefon

Xiaomi Mi 8

Hiába a lista legdrágább darabja, a Xiaomi új zászlóshajó telefonja majdnem a csúcsra került. Persze jó is lett, ehhez kétség sem fér. Folytatva az elődök hagyományát brutális hardvert kapott, a kijelző immár AMOLED, a kamerák ismét, mint az Mi 6 esetén ragyogóak, szóval valahol érthető, hogy az emberek szíve megdobban érte.

A listában szereplő telefonban 6 GB RAM és 64 GB beépített tár található, de az áruházban több fajta kiépítésben is megvásárolható. Más tekintetben nincs közöttük eltérés, vagyis mindegyikben a legerősebb Snapdragon proci, a 845-ös dolgozik, a kijelző mindegyikben 6,21 colos 2248 x 1080 pixeles felbontással, a kamerák pedig hátul 12 megapixelesek, míg az előlapon egy 20 megapixeles csodát találunk. Természetesen mindegyik fényképezőhöz jár már a mesterséges intelligencia nyújtotta támogatás, hogy még szebb képeket készíthessünk.

A telefont jelenleg 121 ezer forintos áron tudjuk beszerezni itt: Xiaomi Mi 8 okostelefon

 


 

1. Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötő

Xiaomi Mi Band 3 Smart Bracelet

Meglepődött bárki is, hogy a legnépszerűbb Xiaomi termék jelenleg az Mi Band okoskarkötő újabb kiadása? Ugye nem! Mi is csodálkoztunk volna, ha nem így lenne, mert a Xiaomi Mi Band 3 tényleg j lett. Nem kapunk eget rengető változásokat az Mi Band 2-höz képest, de azért szinte mindenben jobb lett kicsit. Nem csak vízálló, hanem már 50 méteres mélységig az, nőtt az akkumulátor kapacitása és nagyobb lett a kijelző felbontása is. A külső kicsit változott csak, picikét áramvonalasabb lett.

Szóval a lényeg az, hogy ha nem sajnáljuk az elődhöz képest nagyjából 3000 forintos felárat kifizetni, akkor megvehetjük már az újabb verziót. Sőt, ha figyeljük a kuponos akciókat, akkor kis szerencsével akár még kisebb árkülönbséget is tapasztalhatunk, szóval itt is csak azt tudjuk tanácsolni, ésszel vásárolj!

Ha megszeretnéd venni, akkor itt 7600 forintért megveheted: Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötő

 


 

Zárszó

Végezetül következzenek a szokásos jótanácsok! Ha nagyobb értékű terméket vásárolsz Kínából, akkor mindig keresd a vámmentes szállítási lehetőségeket! Ha igazán olcsón akarsz vásárolni, akkor ne hagyd a vásárlást az utolsó pillanatra, figyeld az akciókat, mert jelentős árengedményekre akadhatsz! Ebben próbálunk mi is segítségedre lenni a kuponos akciók ismertetésével.

Ezt a cikket mindenképpen olvasd el: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

 

Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre, és minden nap postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók: Kuponkód hírlevél

Figyeld kuponkód kereső oldalunkat, és minden vásárlás előtt nézd meg, nincs-e élő akció az általad kinézett termékre: Kínai kuponkód kereső

Ha nem vagy gyakorlott vásárló a kínai áruházakban, akkor olvasd el cikkünket és válj profivá: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4814223501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

expa 2018.09.08. 16:35:35

"A telefont jelenleg 121 ezer forintos áron tudjuk beszerezni itt: Xiaomi Mi 8 okostelefon"

Van az 131-is!!!
süti beállítások módosítása